Újpest: a válogatott kerettag védő nem zárja ki a téli váltást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.16. 11:30
Kecskés Ákos, a magyar labdarúgó-válogatott távlati csapatába meghívót kapó védő nem zárja ki, hogy a télen távozik Újpestről.

A nyár végén tért vissza Magyarországra Kecskés Ákos. A szegedi nevelésű védő az Atalantában töltött évek után egy évre, kölcsönbe tért haza a fővárosi lila-fehérekhez, akik színeiben a Ferencváros elleni idegenbeli győztes meccsen lépett pályára először.

„Már nagyon vártam, hogy megkapjam a lehetőséget, sokszor mondta a vezetőség, hogy eljön ez a pillanat – mondta Kecskés a szegedma.hu-nak. – Hála istennek pont egy ilyen mérkőzésen valósult ez meg, ahol tizenhét ezer ember volt kint, ráadásul győzni is tudtunk, nagyon jó érzés volt. Nagy ünneplés volt az öltözőben is, majd ahogy Újpestre értünk, több száz ember várt minket a klubház előtt. Utána volt egy csapatzáró, de itt már okosan ünnepeltem, mivel vasárnapra meghívót kaptam a felnőttválogatotthoz.”

A védő szeptember óta tartozik az Újpest keretéhez, ahol a Fradi ellen meccsen kívül hét NB III-as mérkőzést játszott a második csapatnál, míg öt alkalommal a kispadon ülte végig az NB I-es csapat meccseit.

„Én azért jöttem haza Olaszországból, hogy játsszak. Most így alakult, nem kaptam annyi lehetőséget, de abból a szempontból jó volt, hogy amikor a padon ültem szombaton az NB I-ben, akkor vasárnap tudtam játszani az NB III-ban, legalább volt egy kis meccsritmusom, még ha teljesen más is, hiszen össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Meglátjuk a télen, hogy mit tudunk megbeszélni a vezetőkkel, mennyi lehetőséget tudnak nekem biztosítani tavasszal, ennek tükrében januárban meglátjuk, hogyan alakul a sorsom.”

Kecskés Ákos hozzátette: továbbra is az Atalantával van szerződése, mivel kölcsönben szerepel Újpesten, ugyanakkor nincs kizárva, hogy esetleg klubot váltson a télen.

„Nagyon jól érzem magam itt, a váltás az Újpesttől is függ. Ugyanakkor a válogatottság szempontjából most fontos nekem, hogy játékban legyek, tizenkilenc éves vagyok, most megkaptam a felnőtteknél is a lehetőséget, de az U21-esekkel is játsszuk folyamatosan a selejtezőket.”

A védő meghívót kapott a magyar válogatott összetartására is, így a jövő nyári Európa-bajnokságra készülő válogatott utolsó 2015-ös összetartásán is ott lehet Telkiben. A magyar csapat szerdáig készül közösen a szövetségi kapitány, Bernd Storck vezetésével.

„Jó kapcsolatot ápolok vele, az U20-as vébén ő volt a szövetségi kapitányunk, egy évvel fiatalabbként játszottam végig az összes új-zélandi meccset, nagy bizalmat kaptam azzal, hogy csapatkapitányként tehettem ezt. Múlt héten az U20-as válogatottal játszottunk egy meccset a Videoton második csapata ellen, ahol úgy érzem, jól ment a játék. A meccsen kint volt Bernd Storck is, és ezt követően tudtam meg, hogy számol velem ezen a héten. Szerdán játszunk egy meccset egymás között, remélem, ott is olyan teljesítményt tudok nyújtani, amivel még nagyobb bizalmat élvezhetek nála” – tette hozzá Kecskés.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak (érdeklődnek irántuk): Mbaye Diagne (szenegáli, Steaua – Románia), Kecskés Ákos, Tóth Patrik (Budaörs, Balmazújváros)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik