Újpest: a Puskás Akadémia légiósa érkezik – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.28. 11:50
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződteti Branko Pauljevicset a Puskás Akadémiától. Az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra, miként azt sem, hogy a 28 éves futballista hány évre írt alá.

„Két éve igazolt le a Puskás Akadémia, ám az elmúlt szezonban kölcsönjátékosként Mezőkövesden futballoztam. Mindenki tudja és láthatta, hogy a Mezőkövesd bent tudott maradni az első osztályban, ami azért nem volt könnyű feladat, de megcsináltuk. Most azonban tudom, hogy Magyarország egyik legnagyobb klubjához érkeztem. Örülök neki, hogy az edző bízik bennem és a teljesítményemben. Az előttünk álló idényben jó eredményekre számítok" – mondta az ujpestfc.hu-nak Branko Pauljevics.Két éve igazolt le a Puskás Akadémia, ám az elmúlt szezonban kölcsönjátékosként Mezőkövesden futballoztam. Mindenki tudja és láthatta, hogy a Mezőkövesd bent tudott maradni az első osztályban, ami azért nem volt könnyű feladat, de megcsináltuk. Most azonban tudom, hogy Magyarország egyik legnagyobb klubjához érkeztem. Örülök neki, hogy az edző bízik bennem és a teljesítményemben. Az előttünk álló idényben jó eredményekre számítok" – mondta az ujpestfc.hu-nak Branko Pauljevics.

Pauljevics 2015 februárjában érkezett Magyarországra, a PMFC játékosa lett. Fél évvel később már a Puskás Akadémiában szerepelt, a nemrég véget ért szezont kölcsönben a Mezőkövesdnél töltötte. A borsodiaknál a 2016–2017-es évadban 33 tétmeccsen kapott szerepet, 2 gól, 2 gólpassz és ugyanennyi sárga lap fűződik a nevéhez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Nagy Dániel (Würzburger Kickers – Németország), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Obinna Nwobodo (nigériai, Ebugu Rangers – Nigéria), Filip Pajovics (szerb, FK Csukaricski – Szerbia), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia), Simon Krisztián (1860 München – Németország, szabadon igazolhatóként), Tischler Patrik (Puskás Akadémia), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Kozármisleny,?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Hajnal Balázs, Németh Árpád, Németh Kristóf
Kiszemeltek: Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Hadaró Valentin (Kaposvár, próbajáték), Iszlai Bence (Haladás), Filip Vorotovics (montenegrói, Olimpija Ljubljana – Szlovénia)
Távozók: Nemanja Andrics (szerb, Balmazújváros), Balajcza Szabolcs (Siófok, szabadon igazolhatóként), Balogh Balázs (Puskás Akadémia), Jonathan Heris (belga, Puskás Akadémia), Nagy Gábor (ZTE FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Enisz Bardi (macedón, Heerenveen – Hollandia, Levante – Spanyolország, Dortmund és VfB Stuttgart – Németország, Dinamo Zagreb – Horvátország, Sahtar Doneck – Ukrajna, Videoton), Souleymane Diarra (mali, Sint-Truiden – Belgium), Lázok János (Kisvárda, szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

Colley két percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Akadémia Újpesten

Labdarúgó NB I
11 órája

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 10:22

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58