Újpest: a kerület polgármestere az MLSZ-től várja a megoldást

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.12. 11:58
Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere szerint a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ) törvény adta lehetősége van arra, hogy megakadályozza az Újpest FC felszámolását.

A IV. kerület vezetője szerdai közleményében úgy fogalmaz, hogy „az MLSZ-nek döntenie kell: a magyar labdarúgás ügyét szolgálja, vagy hozzájárul az egyik legnagyobb múltú magyar labdarúgó-egyesület tönkretételéhez”. Utalt rá, hogy a sporttörvény decemberi módosítása után a szövetség meghozhatja azt a döntést, amely megmenti a klubot.

„Döntésével az MLSZ egyben azt is megüzeni, mire számíthatunk, milyen gazdasági szereplőket akarnak látni a hazai labdarúgásban. Az üzleti érdekei mentén, de törvényesen működő belföldi vagy külföldi tulajdonosokat, avagy kétes hátterű, offshore-cégekkel üzletelő, a futballklubot pénzmosásra, adóelkerülésre használó személyeket. Ez az MLSZ döntése lesz” – áll a közleményben.

A polgármester a kialakult helyzettel kapcsolatban azt írta, hogy a klub vélhetően a korábbi tulajdonos gyanús ügyletei miatt került végveszélybe, ám erről sem a rajongók, sem a játékosok, edzők, a klub más alkalmazottjai, hívei nem tehetnek. Képtelenségnek tartja ugyanakkor, hogy az ország egyik legpatinásabb, 20-szoros bajnok klubját – melynél olyan nagyságok játszottak, mint Szusza Ferenc, Bene Ferenc vagy Törőcsik András –, s ezen keresztül az egész magyar labdarúgást büntessék meg kétes offshore-cégek ügyeskedései, illetve a jelenlegi és volt tulajdonos vitái miatt.

Szerinte a magyar igazságszolgáltatás dolga az igazság felderítése és a felelősök megbüntetése, míg az MLSZ-é, hogy mindent megtegyen a magyar futball jelenéért és jövőjéért.

„Én azonban Újpest polgármestereként nem fogom tétlenül nézni, hogy az újpestieket büntessék mások vétkeiért” – zárul Wintermantel Zsolt levele.

Az UTE korábban azzal fordult az MLSZ-hez, hogy a licencjogot átvinné a klubot működtető gazdasági társaságtól, az Újpest FC Kft.-től az Újpest 1885 Futball Kft.-be.

Az MLSZ kedden közleményben jelezte, hetek óta egyeztet az újpesti klubvezetőkkel, folyamatosan kapcsolatban áll a tulajdonossal, egyben egyértelművé tette, milyen kiegészítő garanciákat és információkat kell megkapnia ahhoz, hogy felelősségteljes döntést hozhasson a lila-fehér klub licencéről. Közölte, kész soron kívül döntést hozni, amint rendelkezésére állnak a kért dokumentumok és információk.

Az ügy kapcsán március 1-jén Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és Csányi Sándort, az MLSZ elnökét: akadályozzák meg, hogy az Újpest Football Club Kft. kibújhasson a mintegy 850 millió forintos adó- és egyéb fizetési kötelezettségei alól.

A klub ügyvédje, Visontai Csongor a Nemzeti Sportnak az ügy hátteréről elmondta, amikor Roderick Duchatelet átvette a klubot, tisztában volt azzal, hogy egy ciprusi offshore-cég az eladó. Ez bizonyos kötelezettségekkel, tartozások kifizetésével járt, aminek a belga üzletember eleget is tett, ugyanakkor később további offshore-cégek jelentkeztek, a tulajdonos pedig úgy döntött, a vitatható követeléseket már nem fizeti ki.

Csehi István, Újpest FC Kft. korábbi ügyvezetője ezekre az állításokra az MTI-hez is eljuttatott közleményben azt állította, hogy új offshore-cég nem jelentkezett, a követelésekkel tisztában volt a belga tulajdonos, a 2012. és 2013. évi veszteségeknek pedig nincs közük a múltbéli adósságok törlesztéséhez.

Az ügyben érintett cégek időközben felszámolási eljárást kezdeményeztek a klubbal szemben, az MLSZ szabályzata szerint pedig ha az jogerőre emelkedik, az egyesület elveszíti a licencét, a csapatot pedig kizárják a bajnokságból, és legfeljebb a harmadik vonalban indulhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik