Újpest: „A Fraditól elszenvedett vereség fordulópont volt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.23. 13:29
Nagy Gábor, az NB I-ben szereplő Újpest FC középpályása klubja honlapján beszélt a tavaszi idény kezdeti gyengébb eredményeiről, arról, hogy mi miatt kapott szárnyra a csapat az elmúlt fordulókban, illetve a jövőbeni célkitűzéseiről.


„A tavasz elején lassabban indult a kezdés, mondhatni, kicsit beragadt a csapat, de a kerekeket bepörgettük a szezon második felétől. Ugyan az első pár fordulóban nem úgy jöttek az eredmények, ahogy előzetesen elterveztük, visszatekintve meg lehet állapítani, hogy a pályán nyújtott teljesítményünk egyáltalán nem volt rossz. Viszont a támadójátékunkból hiányzott a gólszerzés, a kapura nem voltunk eléggé veszélyesek” – mondta Nagy Gábor az újpestfc.hu-nak.
„A tavasz elején lassabban indult a kezdés, mondhatni, kicsit beragadt a csapat, de a kerekeket bepörgettük a szezon második felétől. Ugyan az első pár fordulóban nem úgy jöttek az eredmények, ahogy előzetesen elterveztük, visszatekintve meg lehet állapítani, hogy a pályán nyújtott teljesítményünk egyáltalán nem volt rossz. Viszont a támadójátékunkból hiányzott a gólszerzés, a kapura nem voltunk eléggé veszélyesek” – mondta Nagy Gábor az újpestfc.hu-nak.

Az Újpest az első hat tavaszi bajnokijából egyet sem tudott megnyerni, mindössze két döntetlenre és négy zakóra futotta a „liláktól”. A Ferencváros otthonában elszenvedett április 12-i vereség óta azonban szárnyal az együttes, mind az öt NB I-es meccsén győzött.


„A fordulópont akkor jött, amikor kikaptunk a Ferencvárostól. Ez komoly mérkőzés volt számunkra nagyon kedvezőtlen kimenetellel, amely után szinte kicserélték a csapatot. Azóta szárnyra kapott mindenki és a legutóbbi öt találkozót sikerült győztesen lehozni, ami páratlan eredmény a szezon összességét tekintve, főleg ha azt nézzük, hogy az öt meccsen 13 gólt szereztünk. Javult a játékunk pontossága, és többször is sokgólos találkozót láthattak a nézők, ami mindenféleképp pozitívum a szezon összesítésében. Remélem, hogy ez a sorozat folytatódik, és az utolsó két bajnoki mérkőzésen is hasonlóan kedvező eredmény születik” – fogalmazott Nagy.

Az Újpest két fordulóval az évad vége előtt csak rosszabb gólkülönbsége miatt áll a hatodik helyen a szintén 45 pontos Paks mögött. Szombaton 14 órától a Puskás Akadémia otthonában lépnek pályára Nagy Gáborék.

LABDARÚGÓ NB I, 29. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Május 22., péntek
19.00

Dunaújváros PASE–Debreceni VSC 0–0

Szabó Zsolt
Május 23., szombat
14.00

Puskás Akadémia FC–Újpest FC (Tv: Sport1)

Solymosi Péter
16.00

MTK Budapest–Szombathelyi Haladás (Tv: Duna)

Kassai Viktor
18.30

Lombard Pápa–Paksi FC

Iványi Zoltán
18.30

Győri ETO FC–Pécsi MFC

Szilasi Szabolcs
18.30

Nyíregyháza Spartacus–Diósgyőri VTK (Tv: Sport1)

Andó-Szabó Sándor
Május 24., vasárnap
16.30

Videoton FC–Kecskeméti TE (Tv: Duna World)

Fábián Mihály
18.30

Ferencváros–Budapest Honvéd (Tv: Sport2)

Erdős József
A bajnokság állását itt tekintheti meg!



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik