Újabb öt csapatnál vették fel a munkát

Vágólapra másolva!
2010.01.06. 19:34
Címkék
Hétfőn hat, kedden két, szerdán pedig újabb öt élvonalbeli magyar labdarúgócsapat kezdte meg a téli felkészülést. A hét közepén munkába álló együttesek között találjuk a bajnokaspiráns újpestieket, illetve a dobogóra pályázó zalaegerszegieket.

 

ÚJPEST (3. HELYEN ÁLLNAK A TABELLÁN) – ÚJ SPORTIGAZGATÓ A KORMÁNYNÁL

A felsorolt csapatok közül élre kívánkozik az újpesti együttes, annál is inkább, mert éppen ma mutatták be hivatalosan az új sportigazgatót, a Sallói István örökét és feladatkörét átvevő korábbi közönségkedvencet, Kovács Zoltánt. Az új sportvezető első feladatai közé tartozott egy hosszabb beszélgetés a gárda meghatározó játékosával, Kabát Péterrel. Utóbbi megerősítette: jól érzi magát lila-fehérben, nem áll szándékában távozni.

Mint arról a nap folyamán a sportigazgató székfoglalójában már beszámoltunk, Sándor György mellett és után az újpesti vezetők nem szándékoznak újabb játékosukat eladni. Ettől függetlenül nincsenek abban a(z anyagi) helyzetben, hogy élből utasítsák el az érdeklődőket. Elsősorban Korcsmár Zsolt, Vaskó Tamás, Vermes Krisztián lehet a célpont, de Kabát Péter és Rajczi Péter is sok helyen azonnal kulcsember lehetne, így nem lenne meglepő, ha értük is érkezne ajánlat.

Az újpesti próbajátékos, az olasz Salvatorre Casapulla nem egy fagyosszent
Az újpesti próbajátékos, az olasz Salvatorre Casapulla nem egy fagyosszent

Az újpestiekhez kapcsolódó hír még, hogy a gazdasági társaságban ötven-ötven százalékos tulajdonrészt birtokló Kovács Péter és Tolnai Sándor a közelmúltban arról egyezett meg: előbbi tulajdonrészéből átad utóbbinak, aki így főtulajdonossá válik. Az Újpest minimális tulajdonrésze a névhasználat miatt változatlan marad. Azt Csehi István klubigazgató sem tudta pontosan megmondani, hogyan módosultak a tulajdonrészek házon belül, az viszont biztos: Kovács Péter a jövőben anyagilag kevesebb részt vállal a csapat működtetéséből, mint eddig.

Az újpestiek első edzésüket a Vasas sportkomplexumában tartották meg. A hóesésben megtartott tréningen a rövid bemelegítést követően egymás közti játék szerepelt a programban, amelyen a sárga megkülönböztetőben játszó fiatalok egy góllal felülmúlták a feketében szereplő, rutinosabb játékosokat felvonultató csapatot.

Az elkövetkezendő majd' két hétben napi kétszer felváltva edzenek vendégségben, illetve a Szusza Ferenc Stadionban, előbbin délelőtt, utóbbin délután. Januártól 18-tól, majd február elsejétől egy-egy héten át Bükfürdőn edzőtáboroznak. Első edzőmérkőzésüket a REAC ellen vívják, tíz nappal a felkészülés megkezdését követően, jövő szombaton.

Próbajátékon szerepel csapatunknál ezen a héten az olasz Salvatorre Casapulla. A 28 éves védekező középpályás korábban négy esztendeig volt a Perugia és Siena első keretének tagja. Első osztályú bajnokin nem szerepelt, a második vonalban viszont több szezont lehúzott. A kerethez csütörtökön csatlakozik Simek Péter, Jucemar, Mark Millar és Tony Stokes, míg Ivan Dudics az ortodox karácsony miatt hétfőn kapcsolódik be a közös munkába.


Az első edzőtábor idejére három edzőmeccset terveznek – miként majd a másodikra is –, biztosan lekötött viszont eddig még csak a január 20-i, Haladás elleni összecsapás. Február 13-án Ligakupa-mérkőzésen a Paksot fogadják – az új sportigazgató kérésére még több saját nevelésű fiatal kaphat szerepet a sorozatban –, egy héttel később elrajtol a bajnokság is: az újpestiek a Győrt látják majd vendégül.

„Szórakoztató, kifejezetten vidám hangulatú edzést tartottunk szerdán, amelynek elsősorban a közösséget még jobban összekovácsoló jelentősége volt – mondta William McStay, a lila-fehérek vezetőedzője. – Örültem, hogy újra együtt dolgozhattam a játékosokkal, ismét láthattam a srácokat. Kicsit olyan érzésem volt, mintha tegnap váltunk volna el egymástól, olyan gyorsan eltelt a háromhetes téli szünet. Ahogyan láttam, a szünetben mindenki odafigyelt magára, ami azért is különösen fontos, mert holnaptól már a kemény munkáé lesz a főszerep."

A szakvezető hozzátette még, hogy meglátása szerint az elmúlt fél évük fantasztikusan sikerült, és azon dolgoznak, a tavaszuk még jobb legyen. A távozó Sándor György alapembere volt a liláknak, őt egyelőre olyan játékosokkal próbálják meg helyettesíteni, akik kevesebb lehetőséget kaptak az ősszel – Jucemar és Tony Stokes nevét említette a tréner –, de ha nem válik be az elképzelése, arra is van már terve: „akkor kopogtatok a sportigazgató ajtaján, hogy erősítésre van szükségünk."

ÚJPEST FC

 

Érkezett: Kiss Zoltán (Nyíregyháza – kölcsönből vissza)

 

Távozott: Sándor György (Videoton)

 
Akivel tárgyalnak:

ZALAEGERSZEG (5.) – BALESETVESZÉLYES A MŰFÜVES PÁLYA

Az első napon, vagy napokban több helyen az orvosi vizsgálatoké a főszerep, a kecskemétiek Budapestre utaztak
Az első napon, vagy napokban több helyen az orvosi vizsgálatoké a főszerep, a kecskemétiek Budapestre utaztak

Szerdán, magát és hírét nem meghazudtolva, elsőre kiadós futóedzést vezényelt Csank János élvonalbeli labdarúgóinak Zalaegerszegen. A tréningről igazoltan hiányoztak a szerb légiósok, illetve a góllövőlista vezetője, a lett Artjoms Rudnevs, akik majd hétfőn kapcsolódnak be a munkába.

Az első edzésre az ifjúsági és sportcentrumban található rekortánon került sor, csütörtökön a munkacsarnokban, pénteken egy helyi fitneszközpontban lesz a gyakorlás. A héten napi egy-egy edzést tervezett a szakvezetőség, de a jövő héttől már dupláznak.

A Zalai Hírlapnak nyilatkozó Nagy Ferenc klubelnök elárulta: elképzelhetőnek tartja, hogy lesz(nek) távozó(k), miként érkező(k) is, de nagy változásra nincs kilátás. A klub anyagi helyzetét papíron rendezettnek látja, viszont ha nem realizálódnak a már aláírt szerződéseik, akkor gondjaik támadhatnak. És bizony meggondolás tárgyát képezheti, ha valakiért visszautasíthatatlan ajánlatot kapnak.

Ilyen lehet a góllövőlista vezetője, a huszonegy éves lett Artjoms Rudnevs, akiért egy honi élcsapat – az NS információja szerint a Debrecen – jelentkezett be. Djordje Kamber és Milan Bogunovics iránt külföldről érdeklődtek, januárban próbajátékra várják őket, de még nem született döntés, hogy el is mehetnek-e vagy sem.

A zalai csapat döntően otthon készül a szezonra, az anyagi lehetőségeken múlik, vállalható-e egy rövid külföldi edzőtábor vagy sem. Szándék és igény van, de az önmagában kevés. A zalaegerszegi edzéslehetőségeket viszont erősen behatárolja, hogy a télvíz idején jó használatot tévő műfüves pályát gumigranulátummal fel kellene javítani – ezt ugyanis nem tették meg évek óta –, így viszont mostanra balesetveszélyessé vált.

ZALAEGERSZEGI TE FC

 

Érkezett:

 

Távozott:

 

Akivel tárgyalnak: – 

 

PAKS (9.) – PSZICHÉS RÁHANGOLÁS: NEM LEHET HÁTRADŐLNI!

Délelőtt tíz órakor egy öltözői beszélgetéssel Pakson is megkezdődött az élvonalbeli labdarúgócsapat felkészülése a tavaszi szezonra. A pszichés felvezető lényege az volt, hogy elismerésre méltó helyen áll a csapat a bajnokságban, és dicséretes a Ligakupában nyújtott teljesítménye is. De nem szabad elkényelmesedniük a játékosoknak, hanem sokat kell dolgozniuk, hogy megvalósítsák tervüket, és az első tízben végezzenek a bajnokságban.

A szerdai munkakezdés után pénteken gyorsasági felmérésre kerül sor, szombaton pedig Kalocsára utaznak a játékosok, ahol orvosi vizsgálaton vesznek részt. A jövő héten Pakson, majd utána egy hétig Balatonfüreden edzenek, utóbbi során már felkészülési mérkőzéseket is játszanak.

A folytatásban előbb ismét egyhetes paksi munka szerepel a műsorrendben, majd a szokásosnak mondható horvátországi túra következik, ahol nemzetközi találkozókon is pályára lép Gellei Imre együttese. A Paks első tétmérkőzését február 17-én, az Újpest ellen játssza a Ligakupában.

PAKSI FC

 

Érkezett: Márkus Tibor (Nyíregyháza – kölcsönből vissza, Bartha László (Kozármisleny)

 

Távozott:

 

Akivel tárgyalnak: Bartha László (Kozármisleny)

 

HALADÁS (12.) – LABOR ÉS FOGÁSZAT UTÁN KÉTNAPOS TERHELÉS

A Haladás élvonalbeli labdarúgói szerdán orvosi vizsgálattal – laborban és fogászaton – kezdték meg a felkészülést. De labdát az elkövetkezendő napokban is csak fényképeken, esetleg televízióban láthatnak: két napos terheléses kivizsgálás vár rájuk.

A szakmai munka így január 11-én veszi kezdetét, kilenc nappal később már edzőmérkőzésen adnak tanúbizonyságot erőnlétükről és tudásukról. Ellenfelük a Bükön edzőtáborozó Újpest lesz. Azt követően sem bujkálnak a szombathelyiek: 23-án az osztrák Hartberggel, 27-én a Hévízzel, 30-án az Ajkával játszanak felkészülési mérkőzést.

Körvonalazódik egy tizenegy napos törökországi edzőtábor lehetősége is – február másodikán kelne útra az együttes –, de még nincs hivatalos döntés ebben az ügyben. Ami viszont már biztos: január 16-án tatabányai teremtornára utaznak, ahol a csoportban megmérkőzhetnek a BL-csoportkörös Debrecennel, a Dunaszerdahellyel és az Orosházával.

A csapathoz már megérkezett Sipos Norbert és Igor Bogdanovics, közel a megegyezés a Görögországban, legutóbb pedig Portugáliában légióskodó szenegáli El Hadji Diouffal, rajta kívül egy rutinos szerb, valamint egy fiatal, jelenleg külföldi próbajátékon lévő magyar védővel tárgyalnak.

Első tétmérkőzésüket február 17-én, a Ferencváros ellen játsszák majd a szombathelyiek, hazai környezetben.

SZOMBATHELYI HALADÁS

 

Érkezett: Igor Bogdanovics (Nyíregyháza), Sipos Norbert (Nea Szalamina Famagusta – Ciprus)

 

Távozott: Maikel (brazil, ?), Victor P. Carr (libériai, ?)

 

Akivel tárgyalnak: Varga Zoltán (REAC), El Hadji Diouf (Setúbal)

 

 

Előtérben a kecskeméti játékosok talpáról készített hőtérkép (Fotó: Korponai Tamás)
Előtérben a kecskeméti játékosok talpáról készített hőtérkép (Fotó: Korponai Tamás)

KECSKEMÉT (13.) – HÁROMNAPOS ORVOSI KIVIZSGÁLÁS UTÁN EDZÉS, NEM TUDNI, HOL

Igazán adnak a felvezetésre Kecskeméten, hiszen az élvonalbeli labdarúgócsapat tagjait három napon keresztül vizsgálja majd meg a sportvonalon szaktekintélynek számító Petrekanics Máté és stábja. Mindez azonban csak a magyar játékosokra igaz, hiszen a hétfőig szabadságon lévő légiósokra csak jövő héten kerül sor.

Csertői Aurél vezetőedző így csak január 11-én tarthatja meg az első edzését – a légiósok ugye azon sem lehetnek ott –, de még nem tudni, hol, hiszen a helyszín nagymértékben függ az időjárástól. A szóba jöhető játéktereket egyelőre hó fedi.

A kecskemétiek összesen nyolc-kilenc edzőmérkőzést terveztek a felkészülési időszakra. Január 20-án először a BKV-val mérkőznek meg, majd jönnek sorban a többiek, az Orosházát 23-án fogadják, majd 27-én Szolnokra, 30-án pedig Debrecenbe utaznak. Egyelőre ennyi biztos, a többi képlékeny, miként a játékosállományban történő esetleges változások is.

Tárgyalnak a válogatott védővel, Csizmadia Csabával, több légiós távozása elé nem gördítenek akadályt, míg négy kölcsönadott játékosuk visszatér a csapathoz.

KECSKEMÉTI TE-ERECO

 

Érkezett: Vladan Pelicsics (montenegrói), Vladan Csukics (szerb, mindkettő Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Menyhárt Attila (Vecsési FC – kölcsönből vissza), Kormos László (Szolnoki MÁV – kölcsönből vissza)

 

Távozott: Vladan Pelicsics (montenegrói, ?), Romeo Mitrovic (bosnyák, ?), Goran Perak (horvát, ?), Milan Rakics (szerb, ?)

Akivel tárgyalnak: Csizmadia Csaba (szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik