U19: rangos tornát nyert a Real, a Fradi a negyedik lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.06. 20:46
A Real Madrid korosztályos csapata nyerte meg az U19-es klubcsapatok számára kiírt Ruhr-kupát, mivel a döntőben 3–1-re legyőzte a helyi Dortmundot.

A tornán a Ferencváros fiataljai is részt vettek, sőt, a bronzéremért küzdhettek vasárnap – de a Schalke nagy verést mért a magyar csapatra (0–7).

Az elődöntőben a Real Madridtól 1–0-ra kikapó zöld-fehéreket összességében így is dicséret illeti, hiszen a Werder Brement, a Bayern Münchent, a Romát, a Rapid Wient, a Monacót és a CSZKA Moszkvát így is megelőzték a rangos tornán.

„Sajnos a bronzmérkőzés nagyon nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna – mondta az utánpótlás szakmai koordinátor Lisztes Krisztián a fradi.hu-nak. – Ezzel talán egy nagyon picit leromboltuk azt, amit az elmúlt napokban felépítettünk, de ettől függetlenül nagyon jó tornát játszottunk, az egész egy remek lehetőség volt arra, hogy képet kapjunk arról, hol tartanak a játékosaink a nemzetközi mezőnyhöz képest. Ráadásul ők is megérezhették, milyen mentalitással kell felvenniük a kesztyűt és milyen tűzzel kell pályára lépniük ahhoz, hogy eredményesek lehessenek. Ebből a szempontból a bronzmeccs is tanulságos volt, hiszen ma egy kicsit fáradtabbnak érezték magukat, és megtanulhatták, hogy ha nem tudnak a komfortzónájukból a mostaninál jobban kilépni, akkor akár egy nagyobb vereség is becsúszhat. Összességében ez egyáltalán nem nagy baj, a tornán való szereplésünk remek volt, és látjuk a hibapontokat, amiken még javítani kell. Nagyon örülünk, hogy itt lehettünk, remélem, sikerült jó benyomást tennünk. Jó esélyünk van rá, hogy jövőre is hívjanak, ráadásul a nemzetközi kapcsolatainkat is sikerült nagyban tovább építeni, tehát összességében abszolút elégedett vagyok.”

RUHR-KUPA 2017
DÖNTŐ

Real Madrid U19 (spanyol)–Dortmund U19 (német) 3–1
BRONZMÉRKŐZÉS
Schalke 04 U19 (német)–Ferencváros U19 (magyar) 7–0
AZ 5. HELYÉRT
Werder Bremen U19 (német)–Bayern München U19 (német) 2–0
A 7. HELYÉRT
AS Roma U19 (olasz)–Rapid Wien U19 (osztrák) 0–0 – 11-esekkel: 14–13
A 9. HELYÉRT
AS Monaco U19 (francia)–CSZKA Moszkva U19 (orosz) 1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik