Tuijp: Moniz mindenkinél meggyőzőbb volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.14. 10:15
null
Jack Tuijp azt mondja, szüksége van néhány edzésre, <br />s reméli, gyorsan jönnek a gólok (Fotó: Mirkó István)
A Kozármisleny elleni szombati felkészülési mérkőzésen (3–2) bemutatkozott a Ferencváros labdarúgócsapatában Jack Tuijp, akinek célja a bajnoki cím a zöld-fehérekkel. A holland gólvágó nem fél a kihívásoktól, hiszen továbbra is csak azt kell csinálnia, amit a legjobban szeret és tud.

– Szóval miért éppen Magyarország?
– Mert nagyszerű kihívásnak tűnik.

– Rendben, de keresték Törökországból, Görögországból, Azerbajdzsánból – az sem tűnt mindennapi erőpróbának.
– Sőt, a felsoroltakon kívül más országokban is szívesen láttak volna, de Ricardo Moniz mindenkinél meggyőzőbb volt. Elég volt kétszer beszélnünk telefonon, máris rábírt, hogy itt a helyem. A cél és az a támadófutball, amiről beszélt, nagyon meggyőző volt.

– Mindenképpen el akarta hagyni Hollandiát?
– A szerződésem június végén lejárt, tíz évet húztam le ugyanannál a klubnál, úgy éreztem, itt az ideje a váltásnak. Hosszú volt a tíz év a Volendamnál, csukott szemmel is odataláltam az edzésre, a szertárossal már minden unalmas sztorit tudtunk egymásról, egyértelmű, új kihívásra vágytam. Mindenképpen el akartam jönni, szerettem volna magam másik futballkultúrában is kipróbálni. Huszonkilenc éves vagyok, még jól bírom erővel.

– Milyen állapotban van?
– Alakulgatok… Szükségem van néhány kemény edzésre, mérkőzésre – még nem mondanám magam százszázalékosnak. De remélem, hamarosan tökéletes állapotban leszek, és akkor a gólok is jönnek.

– A legutóbbi két szezonban negyvenhétszer talált a kapuba. Az itteni szurkolók ennek tudatában aligha érik be mondjuk nyolccal…
– Sokat várnak tőlem, de ez nem gond. Sőt, így van rendjén. Nem ijedek meg a saját árnyékomtól, tisztában vagyok a képességeimmel. Szerencsére imádok futballozni, gólt lőni még jobban, úgyhogy ezzel nem lehet gond. Végül is itt is azt kell csinálnom, amihez a legjobban értek. Fontos, hogy minél hamarabb megszerezzem az első gólomat, az nyomban kiveszi a görcsöt a lábakból.

– Jack Tuijp, Julian Jenner, Böde Dániel és Leonardo is hamarosan felépül. Nem hangzik rosszul…
– Valóban nem. Számomra különösen fontos, hogy milyen futballisták játszanak mögöttem, hiszen nélkülük jószerével semmit sem érek elöl. Nagyrészt tőlük függök, ha nem kapok labdát, ha nem szolgálnak ki, a fejem tetejére is állhatok, akkor sem lövök gólt. Ezért nagyon örülök, hogy ilyen képességű futballisták lesznek mögöttem. Izgatottan várom az előttünk álló idényt.

MIT KERES MAGYARORSZÁGON? KISPEST VAGY ÚJPEST? ERWIN KOEMAN VAGY DICK ADVOCAAT? VAN NISTELROOY VAGY VAN PERSIE? HA A TOVÁBBI KÉRDÉSEKRE ADOTT VÁLASZOKRA IS KÍVÁNCSI, KERESSE A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTOT, AMELYET MÁR ELÉRHET DIGITÁLIS FORMÁTUMBAN IS!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Busai Attila (Szolnok, kölcsönből vissza), Grúz Tamás (Szolnok, kölcsönből vissza), Hidvégi Sándor (MTK Budapest), Kurucz Péter (Siófok), Jack Tuijp (holland, szabadon igazolható, legutóbb Volendam – Hollandia), Arsenio Valpoort (holland, Heerenveen – Hollandia), Zsivóczky Norbert (Szigetszentmiklós, kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Stanley Aborah (belga-ghánai, ?), Júnior Fell (brazil, ?), Juha Hakola(finn, ?), Martin Klein (cseh,?), Quenten Martinus (holland, Emmen – Hollandia), Máté János (siófoki kölcsön után Haladás?), Orosz Márk (Lombard Pápa), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza), Marko Ranilovic (szlovén, Kaposvár?), Sváb Dániel (Energie Cottbus – Németország ?)
Kiszemeltek:Jean Carlos Dondé (brazil, szabadon igazolható, próbajáték), Elek Róbert (szabadon igazolható, próbajáték), Ivan Graf (horvát, NK Zagreb – Horvátország, próbajáték), Mirza Halilagic (bosnyák, FK Radnicki Lukavac – Bosznia Hercegovina, próbajáték), Nagy Dominik (Pécsi MFC, próbajáték), Adin Jahic (bosnyák, OFK Gradina – Bosznia-Hercegovina, próbajáték), Ulysse Diallo (mali, Sabab Szahel – Libanon, próbajáték), Nito Sequeira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható, próbajáték)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik