William McStay trófeát nyerne az Újpesttel

Vágólapra másolva!
2010.02.12. 08:52
null
Keményen készül az Újpest (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A felkészülés alatt tilos a családlátogatás, mert akkor – amint azt a lapunknak adott interjúban elmondta – William McStay nem tudna annyi időt szánni az Újpestre, amennyit szeretne. A nyáron a Celtictől érkező skót tréner persze gondol a szeretteire: legalább egy trófeával kárpótolná őket.

– Hogy tetszik a magyar tél?
– Gyönyörű. Már annyi fényképet küldtem haza, hogy az egy albumot megtöltene. Persze nem feledem: nem azért szerződtem Magyarországra, hogy havas tájakat fotózzak, hanem azért, hogy az Újpesttel eredményes legyek. Azt ugyanakkor nem titkolom, edzőként már korántsem vagyok annyira elragadtatva, mint turistaként.

– Mi nem tetszik?
– Elsősorban az, hogy túl hosszú a téli szünet. Kérdem én: miért kellett november huszonegyedikén befejezni a szezont, miért nem lehetett decemberben is futballozni? Rendben, januárban és februárban ne rendezzenek meccseket, hiszen az időjárás valóban nem megfelelő, de talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a következő kiírásban rögzítsék: amíg lehet, játsszanak a csapatok. Állítom, karácsonyig nyugodtan lehetne.

(...)

– Hóban, sárban vagy éppen műfüvön nyolc felkészülési találkozót vívtak: ötöt megnyertek, kétszer döntetlenre végeztek, egyszer kikaptak. Elégedett?
– A játékunk nyilván lehetett volna jobb is, de kesergésre nincs ok. A csapat hozzáállása pedig újfent lenyűgözött. Rádöbbentem, Újpest az a hely, ahol vezető, edző, labdarúgó és drukker ugyanúgy akarja a sikert. Ez a mentalitás lehet diadalaink kulcsa.

– Értsem úgy, hogy bajnokságot és Magyar Kupát akar nyerni?
– Hiszek abban, hogy ez lehetséges. De egy trófeát mindenképpen szeretnék a Megyeri útra vinni.

(...)

– Az érkezési oldal egyelőre üres.
– Február huszadikáig még igazolhatunk...

– Mondjuk a Celticből?
– Meglátjuk. Próbajátékosok is készülnek velünk, ezen a héten az eddig a Manchester Cityben edződő Varga Pétert és a brazil Mauro Lucast teszteljük, nemrég pedig egy ifjú tehetség, Szokol Zsolt járt nálunk. Ő jó benyomást tett ránk, és reményeink szerint nálunk folytatja a pályafutását.

(...)

– Azért így nehéz felvenni a versenyt a vetélytársakkal.
– Ne féltsen minket. Mindamellett, hogy roppant mód tisztelem ellenfeleinket, két dolgot kizártnak tartok. Egyfelől, hogy az utóbbi hetekben bármelyikük is keményebben dolgozott volna nálunk, másfelől azt, hogy bárki is jobban vágyna a dicsőségre, mint mi. Az Újpestnek a bátorságában és a sikerbe vetett hitében rejlik az ereje. Úgyhogy írja csak le: készen állunk a csatára!

AZ INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

A magyar női kosárlabda-válogatott felkészülési meccsen verte Oroszországot

Kosárlabda
1 perce

A Szombathely nyolccal is vezetett, de csak nagy hajrával verte a NEKA-t

Kézilabda
7 perce

Hosszabbítás után verte a Dolphins a Commanderst Madridban

Amerikai sportok
11 perce

Csányi Sándor: „Egyelőre nem nagyon tudok hibáztatni senkit”

Magyar válogatott
12 perce

Egy-egy magyar arany- és bronzérem született az aerobik Eb-n

Torna
31 perce

Először kapott ki a Volán Ted Denttel a kispadján

Jégkorong
47 perce

Tóth Alex a Nemzeti Sportnak: Rémálom, a legrosszabb rémálom… 

Magyar válogatott
58 perce

Férfi röplabda Extraliga: a Kaposvár és a Kazincbarcika is három szettben győzött

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik