Tomiszlav Szivics visszatérhet Kecskemétre

2010.10.08. 09:06
null
Tomiszlav Szivics újra leülhet a kecskeméti kispadra (Fotó: Török Attila))
Címkék
Könnyen lehet, hogy visszatér Kecskemét NB I-es labdarúgócsapatához Tomiszlav Szivics. A KTE-Ereco tulajdonosa, Rózsa Pál elismeri, hogy tárgyalt a szakemberrel és egyelőre azt mondja, ötven százalék esély van a szerb tréner újbóli alkalmazására.

Továbbra sincs edzője az Urbányi Istvánnal múlt héten közös megegyezéssel szerződést bontó KTE-Erecónak, pedig a lila-fehér labdarúgókra szombaton igen fontos mérkőzés vár. Az utolsó helyen álló Kecskemét a 6. fordulóból elhalasztott találkozón fogadja a közvetlenül előtte álló Haladást, a tét pedig máris jelentős, hiszen az a csapat, amelyik nyer, ellép a kiesőzónából, hiszen megelőzi a Szolnokot is.

„Szeretném minél hamarabb megtalálni a megfelelő szakembert, ami nem könnyű feladat. Vannak külföldi és magyar jelöltjeink, s akad önként jelentkező is. Annak idején találtunk kincset, amikor Tomiszlav Szivicset neveztük ki” – elevenítette fel a múltat Rózsa Pál, a KTE tulajdonosa, aki most is tárgyalt a szerb szakemberrel.

Szivics jelenleg a szerb utánpótlás-válogatott edzője. Rebesgetik, hogy eddig azért nem jelentették be a kecskeméti vezetők az érkezését, mert mostani együttesével a hét végén és a jövő hét közepén még meccse van.

„Egy része igaz a felvetésnek, mégpedig az, hogy Szivicsnek dolga van, de az nem igaz, hogy megegyeztünk. Tudom, hogy benne van a levegőben a visszatérése, ám szó sincs megállapodásról" – nyilatkozta Rózsa Pál, aki ötven százalék esélyt lát az egy éve önként távozó szakember visszatérésére.

A témáról bővebben is olvashat a Nemzeti Sport pénteki számában! 

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
19 perce

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
45 perce

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

Minden más foci
48 perce

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
51 perce

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
1 órája

Meg is van a Szatmárnémeti új edzője

Minden más foci
1 órája

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
1 órája

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
1 órája