Tököli Attila: Magyarként nem egyszerű kispadot kapni

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.04.18. 09:37
null
Tököli Attila (Fotó: Török Attila)
Tököli Attila, a Paksi FC másodedzője a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt a tolnaiak hullámzó teljesítményéről, hangsúlyozta, nem szabad elkényelmesedni akkor sem, amikor jönnek az eredmények. A saját jövőjével kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy még tanulnia kell.

– Menjünk vissza március utolsó napjáig, amikor a huszonnegyedik fordulót rendezték a bajnokságban! Emlékszik, mit mutatott a tabella, miután nagyszerű futballal három kettes győzelmet arattak a nyolc mérkőzés óta veretlen Mezőkövesd otthonában?
– Még szép: a harmadik helyre léptünk fel a forduló után, de akkor is tisztában voltunk vele, csak az számít, a harmincharmadik fordulót követően hol állunk – mondta lapunknak Tököli Attila, a bajnokságban jelenleg a hatodik paksiak 41 éves másodedzője.

– Akkor sokan azt mondták, a tavasszal még veretlen Paks nagy lépést tehet a nemzetközi kupa- szereplés kiharcolása felé, hiszen a következő két meccsét, a DVSC és a Haladás ellenit hazai pályán játssza. Igazuk volt azoknak, akik így vélekedtek, vagy inkább csak álmodoztak?
– Mondhatjuk, akkor igazuk volt, a két vereséget követően viszont visszatértünk a csúnya valóságba. Persze a lehetőség megvan, hiszen két pontra vagyunk a dobogótól, ugyanakkor a két elveszített hazai meccsel nyilván csökkentek az esélyeink. Mi akkor is azon a véleményen voltunk, nemcsak előre kell nézni, hanem magunk mögé is – sajnos igazunk lett. Egy-két hét alatt a mennyből a pokolba juthatsz, hiszen elképesztően szoros a mezőny.

– Csertői Aurél vezetőedző kemény kritikát fogalmazott meg a Haladás elleni bajnoki után – ön miként viseli a vereségeket?
– Nehezen. De nem az a legfontosabb, hogy ennek kifelé hangot adjak, bár nyilván van véleményem. Nagyon nehéz elfogadni, hogy jó játékkal nyersz Mezőkövesden, aztán jön két hazai mérkőzés, és tulajdonképpen sanszod sincs...

– Szombaton a Ferencvároshoz mennek, aztán a Videotont fogadják. Benne van a pakliban, hogy sorozatban négy veresége lesz a Paksnak.
– Minden elképzelhető, az is, hogy mind a kétszer nyerünk. Azért fáj különösen az utóbbi két vereségünk, mert ha csak az egyik meccset nyerjük meg, most nyugodtan várhatnánk a két bajnokesélyes elleni párharcot. Keressük az okokat, miként lehetséges, hogy az első öt találkozón nem veszítesz, szerzel tizenegy pontot, aztán pedig jön két olyan mérkőzés, mint a Debrecen és a Haladás elleni.

– Úgy látszik, az élet ismétli önmagát: tavaly tavasszal az első hét fordulóban nem veszítettek, a nyolcadik helyről három pontra megközelítették a dobogót, majd következett három zakó, és máris kiesés elleni harcról lehetett beszélni.
– Igen, voltunk már hasonló helyzetben. Ezért próbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy nem szabad megelégedni, elkényelmesedni, inkább tegyünk rá még egy lapáttal.

– Akkor ötödikként zárták a bajnokságot. Kiegyezne az újabb ötödik hellyel?

– Igen is, meg nem is. Pakson nincs kolbászból a kerítés, nem vagyunk elitklub, csak magyar labdarúgók szerepelnek a keretben, nem álmodozunk, mégis mindig jobb eredmény elérésére törekszünk – na, itt jön mindig közbe valami. Meglehet, nem vagyunk képesek többre, de jó volna rácáfolni erre. Én mindenesetre hiszem, hogy van lehetőségünk előrelépni.

– A Ferencváros és a Videoton a bajnoki címért küzd, a többi csapat kis túlzással a bennmaradásért. Jó ez így?
– A Fradi és a Vidi ebben az idényben ellépett a többiektől, kiegyensúlyozott futballra képesek, viszont senki sem szakadt le a mezőnyből, így valóban öldöklő a küzdelem. Ezt a szurkolók nyilván élvezik, ha azonban részese vagy, már nem annyira kellemes. Csak egy példa: a bajnokság előtt mindenki azt mondta a Debrecenről, bajban lehet, aztán nyert ötször, dobogón telelt, és minden szép lett. Edzője, Herczeg András a télen elárulta, ő bizony a kieső helyeket is nézi, csapata gyengén is kezdett a tavasszal, már-már úgy tűnt, igaza lehet – erre mi történik? Az egymás elleni meccsen feltámasztjuk a Lokit.

– A Ferencvárost nem kell feltámasztani, bár nyilván javítana a debreceni pontvesztése után. Mindkét csapatnak létfontosságú a három pont megszerzése.
– Ellenfelünk a bajnoki címért harcol, nekünk pedig ott a dobogó lehetősége, és persze a bentmaradás sincs még meg. Mint mindig, ezúttal is nyerni akarunk, reményeim szerint két elveszített bajnoki után ez még inkább látszik majd a futballunkon.

– Van sejtése arról, pályaedzőként hányszor ült eddig a kispadon?
– Fogalmam sincs. Amióta Csertői Aurél a vezetőedző Pakson, ott vagyok mellette, igaz, két bajnokit eltiltás miatt a lelátóról kellett néznem.

– Akkor a megfejtés nem százharmincöt, csak százharminchárom. Játékosként négyszáztizenhárom meccse van a legjobbak között: pályaedzőként is megcélozza ezt a számot?
– Bízom benne, lesz az még több is, és bár egyszer nyilván kipróbálnám magam vezetőedzőként is, ennek azért van egy-két feltétele. Látni kell, magyarként nem egyszerű kispadot kapni, ráadásul van még mit tanulnom. Csertői Aurél mellett erre is van lehetőségem.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik