Egy percig állt továbbjutásra az Újpest a Loki ellen

Vágólapra másolva!
2012.04.11. 17:45
null
Kabát szép gólt szerzett (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján az Újpest hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a Debrecentől, így Kondás Elemér együttese jutott be másodikként a döntőbe, ahol majd az MTK-val küzdhet meg a kupáért. A mérkőzés hőse Bódi Ádám volt, aki két gólt is szerzett, míg a csereként beálló Selim Bouadla kétszer az előkészítésben jeleskedett.

Érdekes előélete volt a mérkőzésnek. A reggeli beharangozó írásokban valamennyi médium azzal számolt, hogy Zoran Szpisljak irányítja majd az újpesti csapatot, a vezetőedző azonban a mérkőzés előtt (közös megegyezéssel) távozott a klubtól. Így ideiglenesen Marc Lelievre vette át a lila-fehér csapat irányítását.

Ritka eset, ha egy edző négy órával egy találkozó előtt feláll a kispadról, de hát a magyar futballban mi már semmin sem lepődünk meg. Mint ahogy azon sem, hogy az első húsz perc igen lagymatag játékot hozott.

Az Újpest előreívelésekkel próbálkozott, de a Loki sem tudott látványos támadásokat vezetni. Talán Korhut Mihály 19 méteres lövése érdemel említést ebből az időszakból, de a labda ekkor is méterekkel a kapu mellé szállt.

Igazán nagy helyzet azonban a folytatásban sem alakult ki. Általában beívelésekig jutottak el a csapatok, de a védők mindkét oldalon könnyedén hatástalanították ezeket a próbálkozásokat. Összességében elmondható, hogy a játékosok a második félidőre tartogatták erejüket, kreativitásukat. Legalábbis reméltük...

És igen! A második félidőre két olyan csapat jött ki, amely egyaránt meg akarta nyerni a mérkőzést, nem pedig azt tartotta szem előtt, hogy nehogy elveszítse. Így már nagyon hamar megérkezett a látvány is a mérkőzésbe.

Az 55. percben pedig megszerezte a vezetést az Újpest, amikor is Kabát Péter szabadrúgása után a labda a jobb alsó sarokban kötött ki. Nenad Novakovics, a vendégek kapusa nagyon lassan vetődött, nem is ért oda a labdára. 1–0

Az Újpest azonban egy percig érezhette magát továbbjutónak: a gól után csereként beálló Selim Bouadla ugyanis nem sokkal a középkezdés után remekül húzott el a bal oldalon, majd középre adását Bódi Ádám a kapunak háttal állva, egy védő szorításában húzta a kapuba. 1–1

Míg Rajczi Péter a mérkőzésen minden követ megmozgatott azért, hogy a lehető legtöbb Loki-játékost „lebüntesse” kézzel és/vagy lábbal, addig az Újpest megpróbálta kiharcolni a továbbjutást. A kitámadó lila-fehérek reményei azonban a 85. percben végleg elszálltak.

Öt perccel a rendes játékidő vége előtt Boudla remek labdát kapott Adamo Coulibalytól, majd középre adását ismét Bódi terelte a kapuba. Ezúttal nem volt nehéz dolga a debreceni játékosnak, hiszen üres volt a kapu. 1–2

A hajrában pedig a kegyelemdöfést is megadta a vendég együttes: Balajcza „luftot ütött", a kapu előtti kavarodásban pedig Szakály Péter elé került a labda, ami után a debreceni játékos közelről az üres kapuba passzolt. 1–3

A Loki kettős győzelemmel jutott a fináléba, ahol az MTK lesz az ellenfele.

SZAKÁLY: A CSERÉK NAGYON JÓL SÜLTEK EL



MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
ÚJPEST FC–DVSC-TEVA 1–3 (0–0)
Szusza Ferenc Stadion, 3327 néző. Vezette: Bognár T. (Vámos T., Kiss Z.)
ÚJPEST: Balajcza – Litauszki, Lipták, Mihajlovic (Remili, 85.), Pollák – Eninful (Barczi, 65.), Vasziljevics – Simon K., Markovics (Nikon, 61.), Rajczi – Kabát. Mb. vezetőedző: Marc Leliévre
DVSC: Novakovics – Nikolov, Máté P., Mészáros N., Korhut – Lucas (Boudla, 57.), Ramos – Bódi (Kulcsár T., 87.), Szakály P., Illés Gy. (Varga J., 73.) – Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Kabát (1–0) az 56., Bódi (1–1) az 57., Bódi (1–2) a 86., Szakály P. (1–3) a 91. percben.
Továbbjutott: az DVSC, 5–2-es összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik