Tállai András: 12 pontot kellene levonni az Újpesttől

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2014.05.27. 10:05
null
Tavasszal a pályán az Újpest megverte a Mezőkövesdet, most a pályán kívül csatáznak a felek (Fotó: Földi Imre)
Múlt héten a Nemzeti Sport számolt be róla, hogy az NB I-ből kieső Mezőkövesd az Újpest FC több mérkőzését is megóvta a klub szezon közbeni indulási jog átruházásával összefüggésben, mindeközben pedig a mezőkövesdiek létszámemelést is kezdeményeznek. A kövesdiek óvását első fokon elutasították, most a fellebbviteli bizottság döntésére várnak. A klub elnöke, Tállai András szerint 12 pontot kellene levonni a liláktól. Az ügyről a sportvezető-politikus részletesen nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. 

 

– Hol játszik ősszel a Mezőkövesd? Az NB I-ben? Az NB II-ben?
– Egyelőre nem tudom, de nem vagyok optimista, noha abszolút igazunk van – mondta a Nemzeti Sportnak Tállai András, a Mezőkövesd-Zsóry klubelnöke.

– Akkor optimista is lehetne…
– Olyan ez, mint egy bírósági ítélet, néha hiába érzi az ember, hogy igaza van, nem a javára döntenek. Vagy nyolc, futballügyekben jártas jogásszal beszéltem, alaposan átrágtuk a dolgokat, és kivétel nélkül mindegyikük azt mondta, egyértelmű a helyzet. Ha valamelyikük is azt mondta volna, bizonytalan, lennének kétségeink – de nem, mindenki szerint igazunk van. Ehhez képest múlt pénteken elektronikus levélben arról tájékoztattak, hogy a versenybizottság elutasította az óvást, mert nem megalapozott, ezért érdemben nem is foglalkozott vele.

AZ MLSZ KORÁBBI ÁLLÁSFOGLALÁSA A HAT JÁTÉKOS ÜGYÉBEN
A Nemzeti Sport már korábban foglalkozott a hat játékos ügyével. Az MLSZ akkor közleményben reagált az érintett újpesti labdarúgók szerepeltetésére:
„Az MLSZ NYIÁSZ 10. § (3) rendelkezik abban a kérdésben, hogy egy játékos háromszor igazolhat át egy szezonban. Tekintettel arra, hogy itt működési forma váltása történt, és ez a Labdarúgás Versenyszabályzata 24. § (10) bekezdése alapján került végrehajtásra, ami a fenti szabály alól kivételt képez, ezek a labdarúgók átigazolhatók voltak, és játékjogosultsággal rendelkezhetnek az Újpest 1885 Kft.-ben.”
A Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat rendelkező paragrafusa szerint tehát a labdarúgó a bajnoki szezon időtartama alatt valóban legfeljebb háromszor igazolhat át, és hivatalos mérkőzésen csak két sportszervezetben léphet pályára, csakhogy az aggályoknak ellentmond a kitétel, miszerint sportszervezet működési-formaváltás történt (Tállai András azonban éppen ezt vitatja). Márpedig a versenyszabályzat idevonatkozó passzusa alapján a működési formát váltó új sportszervezet jogutódja a bajnokságba benevezett régi sportszervezetnek, vagyis egyebek mellett a korábbi nevezéskor leadott mérkőzéshelyszínt nem változtathatja meg, illetve valamennyi fegyelmi- és versenybizottsági határozatokat magával viszi, továbbá a jogutód sportszervezetben a labdarúgók nem másik sportszervezetből igazoltak át.

– Sokak számára az sem világos, hogy pontosan miről is van szó…
Sokak számára azonban az. Több klub vezetője mondta nekem, ha az ő csapata lenne tizenötödik, ugyanazt tenné, amit mi, annyira egyértelmű a dolog.

– Annyit tudni, hogy az Újpest indulási jogának átruházása, egész pontosan Jonathan Heris, Nebojsa Koszovics, Nagy János, Lansana Sagna, Elhadji Sidibe és Zamostny Balázs helyzete körül nem tiszta minden.
– A szabályok világosak. Egy bajnokságban egy labdarúgó háromszor igazolhat át, de csak két sportszervezetben játszhat. A szabályok kimondják, hogy a működési forma váltása mit jelent. Ez egyirányú jogügylet, amelynek során vagy egy gazdasági társaság adja át az indulási jogot egy egyesületnek, vagy fordítva. Itt azonban nem ez történt, mert az Újpest FC Kft. a jogokat visszaadta az UTE-nak, amely azután azokkal beszállt egy már meglévő cégbe, ez lett az Újpest FC 1885 Kft. – ez tehát az előírt működési forma változásának nem felel meg. Egy ügylettel több történt, ez a fontos. A jogászaink szerint a mostani kft. így semmiképpen nem jogutódja az előzőnek, de ezt az újpestiek is pontosan tudják, példa erre Szélesi Zoltán esete. Ha jogutódról van szó, neki is újpesti játékosnak kellett volna maradnia. A klub azonban felbontotta a játékosaival a szerződéseket, majd másnap egy új cégben újra aláírta azokat. Az óvásunk alapja az, hogy a nevezett hat játékos ebben az évben három sportszervezetben játszott, sőt ha az UTE megkapta a jogokat, voltaképpen négyben, és ezt nem engedik a szabályok. A szakemberek röhögve mondják, hogy ilyen a világon nincs, ha ezt meg lehet csinálni, mostantól kezdve aki bajba kerül, van példa előtte, mi a teendője.

– Az Újpest engedélyt kapott az indulási jog átruházására.
– Igaz, ám a törvény azt írja elő, hogy csak az ruházhatja át a jogot, akinek nincs lejárt köztartozása. Azt gondolom, a magyar futballban volt már olyan, hogy kisebb problémákért kizártak csapatot. És ha engedélyt is kaptak, e hat játékos jogállását ki vizsgálta meg? Erre nem kaptam választ az MLSZ-ben. Azt gondoljuk, hogy bár nyilván alaposan körbejárták, folytathatja-e a bajnokságot az Újpest, elcsúszhatnak ezen a banánhéjon.

– Ha helyt ad a fellebbviteli bizottság az óvásnak, akkor miként alakulna a tabella?
Azt hiszem, a hat futballista valamelyike eddig nyolc bajnokin vett részt, ez meccsenként mínusz egy pont, és az Újpest elveszítené az azokon szerzett négy pontját is, tehát tizenkettőt kellene tőle levonni.

– Nem lenne a lilák kedvence…
– Tisztázzunk valamit! Mi nem az Újpest ellen dolgozunk, hanem azt szeretnénk, hogy jogilag tiszta viszonyok mellett fejeződjön be a bajnokság. Felelős vezetőként kötelességem mindent megtenni a klubomért! Nem az a célunk, hogy bírósághoz forduljunk, bár sok kérdést felvethet az MLSZ módosítása a licencszabályzatban, a versenyszabályzatban, a sporttörvény ilyesfajta jogátruházást eddig nem is tett lehetővé. Tudomásul vettem, hogy kiestünk, a pályán nem voltunk elég erősek, hogy bent maradjunk, de itt valami nagyon nem stimmel. És hadd tegyem hozzá, itt nem rólam van szó.

– Pedig a szemére vetik, ön fontos ember, el tud intézni bármit.
Hallottam, persze, hogy az államtitkár bent akarja tartani a csapatát. Harminc éve vagyok a klubnál, a politika még eszembe sem jutott, amikor már dolgoztam a település futballjáért. El vagyunk keseredve, mert mi odafigyeltünk a pénzügyi fegyelemre, minden előírást igyekeztünk betartani, átlagnézőszámban patinás csapatokat is megelőztünk, azt halljuk, itt tartoznak, ott nem fizetnek, igazságtalannak érezzük, hogy mégis nekünk kell búcsúznunk. És ha még jog szerint sem tiszta a dolog, akkor bocsássa meg a világ, hogy szót emelünk ezért. Arról nem beszélve, hogy a kieséssel jelentős kár éri a klubot, kevesebb lesz bevétel a jogdíjakból, a támogatóktól… Ha jogilag igazunk van, a kárt ki téríti meg nekünk?

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Debreceni VSC-Teva 29 18 8 3 66–31 +35 62
2. Győri ETO 29 17 8 4 53–32 +21 59
3. Ferencváros 29 16 6 7 45–33 +12 54
4. Videoton FC 29 15 7 7 51–30 +21 52
5. Diósgyőri VTK 29 12 10 7 44–37 +7 46
6. Haladás 29 12 9 8 36–30 +6 45
7. Pécsi MFC 29 12 8 9 40–37 +3 44
8. MTK Budapest 29 10 7 12 40–36 +4 37
9. Kecskeméti TE 29 9 9 11 35–49 –14 36
10. MVM-Paks 29 8 10 11 39–40 –1 34
11. Budapest Honvéd 29 9 6 14 35–39 –4 33
12. Újpest FC 29 8 8 13 45–49 –4 32
13. Lombard Pápa FC 29 8 6 15 30–49 –19 30
14. Puskás Akadémia FC 29 7 7 15 34–50 –16 28
15. Mezőkövesd 29 6 6 17 27–47 –20 24
16. Kaposvári Rákóczi 29 4 7 18 21–52 –31 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik