Szolnok: első osztályra ítélve

Vágólapra másolva!
2010.07.28. 13:21
null
Molnár Zoltán a Szolnok egyik vezére lehet a bennmaradásért folytatott harcban (Fotó: Czerkl Gábor)
Az egyesületet Szolnoki MÁV SE néven 1910-ben alapították, az első osztályú futballcsapatot működtető gazdasági társaságot 1998-ban jegyezték be. Az együttes 1938–1939-ben szerepelt először az első osztályban, 1942-ben harmadik lett, 1941-ben Magyar Kupa-győztes. 2010-ben ismét NB I-es.

Reális tervekkel vág a 2010–2011-es bajnokságnak az újonc Szolnok. Az NB II Keleti csoportjának 2010-es bajnoka a bennmaradást tűzte ki célul, más kérdés, hogy egyelőre nem a csapat okoz gondot, hanem inkább a stadion. Az 1974-ben épített Tiszaligeti Stadiont anno 12 ezresre tervezték, ám az ülőhelyeket tekintve jelentős átalakítást kell végrehajtani. Szolnokon három ütemben tervezik a rekonstrukciót.

Az ősszel felújítják a hazai szektor 3200, valamint a vendégszektor 400 ülőhelyét, ám persze ha jól megy a hazaiaknak, így is 5000 néző szurkolhat a lelátón, s ha igény van rá, 1500 vendégszurkoló is elfér. Más kérdés, hogy a stadionbővítést csak a harmadik ütemben tervezik, a második ütemben a világítótesteket szerelik fel.

Vágó Attila – a másik vezér (Fotó: Czerkl Gábor)
Vágó Attila – a másik vezér (Fotó: Czerkl Gábor)

Szolnokon azt is eredménynek tartják, hogy az ősszel nem kell elköltözni a hazai meccsekre, a sorsolás szerint csak a 3. fordulóban, a Paks ellen lesz az első otthoni találkozó. Tóth Dénes (12 éve van az egyesületnél, korábban Vácon, Hatvanban, Tiszakécskén is dolgozott) klubigazgató kimondottan szerencsésnek tartja, hogy a népszerű fővárosi csapatok (FTC, Újpest) csak tavasszal látogatnak Szolnokra. A rekonstrukciós költségek nagy részét a volt kosaras, Szalay Ferenc vezette városi önkormányzat állja, az első ütem várható költsége 60 millió forint. A Tisza-parti városban szeretnék a jegyárakat 2000 forint alatt tartani.

Szolnokon van műfüves edzőpálya, a Véső úti pályát pedig közösen használják a felnőttek és az utánpótláscsapatok. A feljutás pozitív változásokat generált az utánpótlás terén: korábban négy korosztályos bajnokságban indítottak csapatot, emellett ugyanennyi előkészítő csoport működött, ősztől nyolc korosztályban vesznek részt a bajnokságban és az előkészítőben is megkétszereződött a focisták száma. Az utánpótlással 11 edző foglalkozik. A növekedés azonban nagyobb költségvetést igényel, amelyet a klub saját erejéből nem tudott volna állni. A segítség a szomszédból, a kosarasoktól érkezett: az 1991-ben bajnok egyesület, a Szolnoki Olaj jelenlegi tulajdonosa, Nyerges Zsolt finanszírozza az futballutánpótlás működtetését. Tóth Dénes úgy fogalmazott, a jelenlegi létesítménykapacitás már nem is bír el több csapatot. 

NB I ADATBANK – KATTINTSON A KÉPRE!
NB I ADATBANK – KATTINTSON A KÉPRE!

Ami a futballszakosztályt működtető gazdasági társaságot (Szolnoki MÁV FC Kft.) illeti, a helyi vállalkozó, Ferencz Gábor – egyben ügyvezető igazgató – magánszemélyként 99 százalékos tulajdonrészt mondhat a magáénak, egy százalék illeti a MÁV SE-t, tulajdonképpen már csak hagyománytiszteletből. A tulaj a 2009–2010-es bajnokság előtt a feljutást tűzte ki célul, a közelmúltban kétszer is második volt az együttes, Ferencz tavaly úgy fogalmazott, a Kecskemét, a Nyíregyháza és az FTC után a Szolnoknak kell következnie.

Főszponzor még nincsen, a klubvezetőség 200 millió forintos költségvetéssel számol – ez nem tartalmazza a rekonstrukcióval kapcsolatos önkormányzati támogatást –, a játékosok havonta 50 ezer és 200 ezer forint közötti alapfizetést kapnak, erre még jön a pontpénz. Az első csapat szakvezetője Vágó Attila, munkáját a Váccal 1994-ben bajnok Romanek János és Kövesfalvi István kapusedző segíti.

Az 50 esztendős Vágó Attila korábban több mint féltucatnyi csapatnál edzősködött, a Videoton, a Békéscsaba és a Diósgyőr után a Szolnok a negyedik NB I-es együttese. A csapatot 2008 októberében vette át, 2009-ben a Szolnok hatodik lett. A feljutást követően egyéves szerződést kötött a klubbal, reális célnak érzi a gárda bent tartását az első osztályban.

„Nagyon fontosnak tartom a szolnoki kötődést, a közösségben rejlő erőt – véli a vezetőedző, aki kulcskérdésnek tartja, hogy a 30 év fölötti átlagéletkorú gerinchez (Antal Gábor, Kövesfalvi István, Rézsó Péter, Szalai Botond, Balogh Pál, Pető Zoltán, Molnár Zoltán és Hegedűs Gyula) hogyan építhető be a többi labdarúgó, ám szerinte nem szerencsés, ha a keret harmadánál több légiós tagja a csapatnak. Vágó úgy látja, főleg a támadójáték terén kell fejlődnie együttesének.

 TŐSGYÖKERES SZOLNOKI
 

Antal Gábor szolnoki illetőségű. A 32 éves futballista középpályást és belső védőt is játszik, 1997 óta tartozik az első csapat keretéhez. A sportág szeretetét édesapjától örökölte, Antal István szintén a Szolnoki MÁV együttesét erősítette. A játékos oszlopos tagja a csapatnak, bár tavasszal sérülés hátráltatta. „Miután a vezetők kimondták, hogy a feljutás a cél, győzelmi kényszerben játszottuk végig az elmúlt bajnokságot. Annyiban persze nem volt kényszer, hogy mi, játékosok is az NB I-es szereplést tűztük ki célul magunk elé – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Antal Gábor. – Jó közösséget alkottunk, a mag megmaradt, a feladat viszont nagyobb lett: bent kell maradnunk az első osztályban!"

 

A szolnokiak büszkesége legnagyobb sportélményének és eredményének tartja a feljutást. Hogy mekkora a futball-láz Szolnokon?  – Minden hazai meccsünkön négy-öt ezer nézőt várok, most már a futball is felnőtt a férfi kosarasok mellé! – mondta Antal Gábor, aki elárulta, a világbajnokságon a spanyoloknak szurkolt, s  kedvenc játékosai is – Iniesta, Xabi Alonso, Xavi – az ibériai válogatottat erősítik.

 

Arra a kérdésre, hogy szeretne-e a Fradi ellen gólt szerezni, Antal azt válaszolta, lőtt már gólt a zöld-fehéreknek, de aztán a Szolnok 8–1-re kikapott, úgyhogy ha gólja vereséget hoz, akkor inkább lemond a gólörömről, azt viszont nem tagadja az elmúlt bajnokságban ötgólos futballista, más lenne a helyzet, ha az ő góljával győznék le az FTC-t.

 

JÁTÉKOSMOZGÁS SZOLNOKON

Érkezett: Joseph Ngalle (kameruni, Makó), Koós Gábor (Budaörs), Rézsó Péter (Cegléd, kölcsönből vissza), Búrány Zoltán (Diósgyőr), Hervé Christian Tchami (kameruni, MFK Karviná – Csehország), Tarczy Pál (BKV Előre), Vörös Péter (KTE), Schindler Szabolcs (KTE)

 

Távozott: Igor Pisanjuk (Ferencváros, kölcsönből vissza), Nagy Zsolt (szabadlistára került), Csehi Tamás (Paks, kölcsönből vissza), Farkas Balázs (Akritasz Hlorakasz – Ciprus)

 

Akivel tárgyalnak:  Eimantas Marozas (litván, Atletas Kaunas – Litvánia)

 

A Szolnok felkészüléséről, edzőmeccseiről itt olvashat bővebben!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik