„Szólnak az öltöző hangadói: ezt a meccset elveszítjük. Mit lépsz erre?”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.03. 09:34
null
Lanzafame fél szezont töltött Kispesten<br />(Fotó: Szabó Miklós)
Davide Lanzafame elismerte felelősségét a polgári ügyészségnek és az Olasz Labdarúgó-szövetség Stefano Palazzi vezette ügyészségének is a Bari–Treviso és a Salernitana–Bari mérkőzés megbundázásával kapcsolatban. Sőt részletekkel szolgált, és rávilágított cselekedetei okára is. El lesz tiltva, mégis bízik a második esélyben. Huszonhat évesen a kora mellette szól, a világ, amelybe belekerült, kevésbé. A La Gazzetta dello Sport a tavaszi szezonban Magyarországon futballozó támadóval készített interjút, amelyből most részleteket olvashat.

– Magyarországon kötött ki...
– Nem volt más lehetőség. Úgy éreztem, mintha az eltiltásom már el is kezdődött volna. Elfogadtam hát, hogy messzire szakadok Olaszországtól, és csökken a fizetésem. Ám ott is akadtak bonyodalmak, a helyi szövetség blokkolta a játékjogomat, mondván, nyomozás folyik ellenem. Végül az ügyvédem, Vittorio Rigo megoldotta a helyzetet – hogyan is bűnhődtem volna az előtt, hogy egyáltalán elítélnek?

– Erre mondják: ki mint vet, úgy arat.
– Hogyne, ez igaz. Mégis túlságosan egyszerű lenne kijelenteni, hogy hibáztam, és kész. Ezt pontosan tudom. És nem is ez a lényeg.

– Hát?
– Kezdjük az elején. Ott állok húszévesen a Serie B-ben, a jövőm pedig a Juve kezében. Csak egy cél lebeg a szemem előtt: megmutatni a társaságnak, mennyit érek. Aztán egyszer csak szólnak neked az öltöző hangadói, a szenátorok, hogy „ezt a meccset elveszítjük, mert kell az ellenfélnek". Mit lépsz erre? Most már könnyű válaszolni, akkor nem volt az. Elgondolkodtak már azon, hogy egy fiatalemberben, aki első tapasztalatait szerzi távol a szülői háztól, van-e bátorság elkerülni a csapdát? Én képtelen voltam ellenállni, és ennek megfizetem az árát. El akarom mondani a történetemet, mert azt hiszem, sokan éltek át hasonlót.

– Ott van viszont a megkeresést visszautasító és jelentő Gubbio-játékos, Simone Farina ellenpéldája.
– Igen, de aztán ő is kénytelen volt elhagyni Olaszországot. Senki sem tartott rá igényt, mert feladta egy kollégáját. Nyilvánvalóan nem hasonlíthatom magam hozzá, akiben volt erő nemet mondani a csalásra, ám az események mozgatórugói nála is ugyanazok.

– Sajnálja, hogy nem cselekedett rögtön, ahogy Farina?
– Persze, vele ellentétben én úgy viselkedtem, mint egy hülye kisfiú. Hiányzott belőlem a jellemesség ahhoz, hogy szembeszálljak az öltöző logikájával. Nem volt könnyű a pályán a Treviso ellen. Nem a győzelemre játszottunk, és úgy éreztem, ez minden jelenlévő számára egyértelmű, beleértve a játékvezetőt és a nézőket is. Zavarban voltam, és a második félidőben úgy tettem, mintha valami bajom esett volna, hogy lecseréljenek. Aztán véget ért a meccs, és senki sem mondott semmit. Az egyesület, a szurkolók, a hatóságok csendben maradtak, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A végén talán még én is elhittem. De engedje meg, hogy felelevenítsek egy esetet.

– Csak tessék.
– Elmeséltem apámnak, mi történt velem. Nagyon felkavarta, és kérlelt: „Davide, te megőrültél! Menj, és mondj el mindent annak, akinek kell." Mire én: „Papa, ezt te nem értheted. Ez így normális, hidd el." Neki volt igaza...

AZ MLSZ TÁJÉKOZTATÁSA
Davide Lanzafame a La Gazzetta dello Sportnak azt állította, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség blokkolta a játékjogát, és a helyzetet ügyvédje, Vittorio Rigo oldotta meg. Lapunk megkeresésére az MLSZ azt a tájékoztatást adta a Honvéd korábbi játékosának verziójával kapcsolatban, hogy a nemzetközi átigazolásoknál a játékjog kiadása a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hatáskörébe tartozik, mindamellett a magyar szövetség információt kért a FIFA-tól, az UEFA-tól, az Olasz Labdarúgó-szövetségtől és a bari ügyészségtől is a játékos helyzetére vonatkozóan, és azt a választ kapta, hogy a játékjogát korlátozó eljárás nincsen ellene folyamatban. Ezen felül az olasz labdarúgót hivatalos nyilatkozat tételére késztette többek között arról, hogy nem vett részt korábban mérkőzés jogellenes befolyásolásában. Amint értesítés érkezett az olaszországi bűnvádi eljárás elindításáról, az MLSZ haladéktalanul lépett, és megvonta a futballista játékjogát. A levelezés az illetékes szervezetek és hatóságok között zajlott, Lanzafame ügyvédjének semmilyen befolyása nem volt az események alakulására.

 

MIKOR ÉREZTE LANZAFAME, HOGY NINCS MARADÁSA OLASZORSZÁGBAN. MIÉRT ISMERTE BE TETTÉT A FUTBALLISTA? LEGKÖZELEBB JELENTENÉ A CSALÁST A JÁTÉKOS? HOGYAN HAZUDOTT AZ MLSZ-NEK? A LA GAZZETTA DELLO SPORT KEDDI SZÁMÁBAN MEGJELENT TELJES DAVIDE LANZAFAME-INTERJÚT MAGYARUL A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATJA. AZ ÚJSÁGOT MÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELÉRHETI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik