Szívnagyobbodás miatt veszélybe kerülhet a DVTK-csatár pályafutása

Vágólapra másolva!
2011.11.24. 10:13
null
George Menougong ebben a szezonban a Siófok ellen volt eredményes (Fotó: Korponai Tamás, archív))
Címkék
George Menougong, a DVTK labdarúgócsapatának csatára hetek óta nem lépett pályára, és az edzéseken sem vett részt szívproblémája miatt – azt csak a későbbi vizsgálatok fogják kideríteni, hogy a szívnagyobbodás milyen kihatással lesz a pályafutására.

Miközben Miskolc apraja-nagyja a Ferencváros elleni vasárnapi mérkőzésre készül, rossz hír árnyékolta be a DVTK felkészülését.

„Budapesten azt mondták, hogy szívnagyobbodásom van – idézi a boon.hu George Menougongot, a Diósgyőr csatárát. – Most várom a szív MR-vizsgálat időpontját, talán pár nap múlva sor kerülhet rá.”

A 26 éves kameruni támadó bajnokin utoljára a 13. fordulóban a Honvéd ellen lépett pályára, jelenleg nem végezhet teljes értékű edzésmunkát. „Annyit mozgok otthon, hogy kicsit erősítek, ezen kívül mást nem” – mondta. Az MR-vizsgálat után nagyjából egy hét, amíg az eredmények megérkeznek, és akkor kiderül, hogy a játékos ismét csatasorba állhat-e – ő maga bizakodó a jövőt illetően: „Ebben a pillanatban eszembe sem jut, hogy nem focizhatok a jövőben, a futball az életem, nagyon nehéz nélkülözni.”

A csatár ősszel eddig tizenkét mérkőzésen lépett pályára, egy gólt szerzett és két gólpasszt adott (a Siófok elleni 2–1-es siker alkalmával talált be) a szerződése 2012 nyárig van érvényben.

George Menougong az előző idényben meghatározó szerepet játszott a DVTK feljutásában, 23 meccsen 12 gólt szerzett az NB II-ben, azóta azonban három új riválist is kapott Tisza Tibor, L’Imam Seydi és Enrique Carreno személyében, így ebben az idényben már kevesebb lehetőséget kapott.

„Nyilvánvaló, hogy szerettem volna többet játszani. Egy futballistánál azonban nem elég az, ha ő gondolja úgy, hogy elégedett a teljesítményével, ezt kell éreznie az edzőjének is, akinek a szava dönt. Mindig a maximumra törekedtem, ha kezdőként kaptam lehetőséget, és akkor is, ha csereként. A csatártársaimat tisztelem, de sosem menekültem a versenyhelyzet elől. Úgy vagyok vele, hogy ha valaki jobb, játsszon, én pedig megpróbálok dolgozni azért, hogy jobb legyek nála. Ez a sport lényege” – idézi a csatárt a Borsod Online.

Igen, ez a sport lényege, feltéve, hogy az ember egészséges… De ahogy George – Diósgyőrben mindenki így ismeri – említette, nem gondol a legrosszabbra, a csapategységről, a munkavágyról beszél, mindarról, ami a Ferencváros elleni vasárnapi győzelemhez is kell, még akkor is, ha ő biztosan nem lép pályára a 17. fordulóban.

GEORGE GÓLJA 1:34-TŐL

Legfrissebb hírek

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
9 perce

Vívás: a bronzért vív férfi tőrcsapatunk a vb-n

Egyéb egyéni
11 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pisont István üzent a rozsályiaknak

Hátsó füves
12 perce

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
24 perce

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
33 perce

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
43 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
47 perce

Liverpool–AC Milan felkészülési mérkőzés

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik