Szivics: 12 pontot vettek el tőlünk; kész vagyok távozni

Vágólapra másolva!
2011.05.13. 09:14
null
Tomiszlav Szivicsnek (a kép jobb szélén) elfogyott a türelme (Fotó: Németh Ferenc –archív)
Címkék
Az idegességtől az egekbe szökött a vérnyomása: Tomiszlav Szivics az Újpesttől elszenvedett 2–1-es bajnoki vereség után a kórházban kötött ki. A KTE-Ereco szerb trénere a játékvezetőket okolta a vereségért – az orvosok a rosszullét miatt viszont kivizsgálást rendeltek el a szakembernek, aki elmondta, ha a személyével van a probléma, kész távozni Kecskemétről.

 

Nincs kizárva, hogy Tomiszlav Szivics kihagyja a BFC Siófok elleni szombati bajnokit. A kecskemétiek vezetőedzője szerda este az Újpesttől elszenvedett 2–1-es vereség után vérben forgó szemmel nyilatkozott: a találkozót vezető lengyel hármason egy-egy elmaradt tizenegyest, valamint kiállítást kért számon – a szerb tréner néhány órával később erős fejfájásra, szédülésre panaszkodott.

„Az idegességtől az egekbe szökött a vérnyomásom – emlékezett a meccs után történtekre Tomiszlav Szivics. – Gyorsan be is mentünk a kórházba, ahol a vizsgálatok után egy átfogó, két-három napos kivizsgálást javasoltak. Lehet, hogy már pénteken befekszem a kórházba, hazamegyek Szabadkára, ott jobban megértem a pontos diagnózist.”

Ez azt jelentené, hogy a 44 esztendős szakember kihagyja a Siófok elleni szombati bajnokit. S hiába javasolták Tomiszlav Szivicsnek az orvosok, próbáljon megnyugodni, és jó messziről kerülje el a stresszes szituációkat, a szerb tréner még csütörtök délután is feldúltan nyilatkozott a játékvezetők hibáiról.

ÚJPEST FC–KECSKEMÉTI TE 2–1

 

„Egyáltalán nem nyugodtam meg. Olyan típus vagyok, aki az őt ért sérelmeket egy idő után nem tűri tovább. Teszem azt, ha otthon benyitnék a hálószobába, s azt látom, hogy valaki a feleségemmel gimnasztikázik, biztosan ökölbe szorítom a kezem. Nem hagyom, hogy csapatomat, a játékosaimat bántsák a sorozatos tévedések mellett most már nem tudok szó nélkül elmenni. A videofelvételek pontosan megmutatják, eddig legalább tizenkét pontot vettek el tőlünk a játékvezetők. De nincs ezzel gond, csak arra kérem az illetékeseket, ha bajuk van velem, ha az a gond, hogy külföldiként dolgozom a magyar fociban, mondják a szemembe, és szedem a sátorfámat!” – ismételte meg a szakember korábbi nyilatkozatát.

„Nem tudom, miért lengyel játékvezetők fújtak a meccsünkön, nem is ez a lényeg – folytatta a szakember. – Nem hagytak minket játszani. Próbálnék én csak a futballal foglalkozni, de így nagyon nehéz. Sőt lehetetlen."

A játékvezetők a magyar és a lengyel szövetség csereprogramjának keretén belül vezettek meccset az NB I-ben, az már más kérdés, hogy a lengyel játékvezetők testülete Sebastian Jarzebak személyében miért azt a bírót küldte Magyarországra, aki korábban hazájában is célkeresztbe került, miután a közelmúltban a nyolcvanadik percben fújta le a Korona Kielce–GKS Belchatów bajnoki meccset.

MÁR AZ EURÓPA-LIGÁRA KÉSZÜLNEK
A KTE-Ereco története során először jutott ki a nemzetközi porondra, miután az MK-döntőbeli ellenfél, a Videoton bajnoki címet szerzett, így a Bajnokok Ligájában indulhat, a kecskeméti gárda pedig az Európa-ligában próbálhat szerencsét.

„A nemzetközi licenc megkérésénél rengeteg adatok le kellett adnunk a szövetségnek. A klub tulajdonosainak, vezetőinek, a sajtókapcsolatokért felelős embereknek a neveit, elérhetőségeit. Annyit lehet már tudni, hogy a selejtezők második körébe kapcsolódunk majd be, amelynek sorsolását június 20-án tartják a svájci Nyonban. A mérkőzésekre július 14-én és július 21-én kerül sor" – idézi Losonczy László ügyvezető igazgató délmagyar.hu-nak adott interjúját a KTE hivatalos honlapja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik