Szima Gábor: Túl sok a véletlen egybeesés

MTI MTIMTI MTI
2010.05.20. 16:17
Címkék
Túl sok a véletlen egybeesés Szima Gábor, a bajnoki címért küzdő Debrecen labdarúgócsapatának tulajdonosa szerint az együttest ért bundavádakkal kapcsolatban.

„Csupán a tényeket teszem egymás mellé, s az összkép felettébb elgondolkodtató" – mondta az origo.hu-nak Szima. „Szombaton, május 15-én beidéznek nyolc játékosunkat Budapestre egy kihallgatásra. Nem könnyen, de kiderül, hogy az UEFA emberei kutakodnak, útlevelükkel igazolják magukat. Ez az első tény. Délután bajnoki mérkőzésen az Újpest FC 2–1-re legyőzi a Debrecent. Ez a második tény. Berzi Sándor, az UEFA fegyelmi bizottságának alelnöke egyben a Videoton ügyvezetője. A Videotoné, amellyel harcban állunk a bajnoki aranyéremért. Ez a harmadik tény. Szerintem nem csoda, hogy az emberek elkezdenek kombinálni."origo.hu-nak Szima. „Szombaton, május 15-én beidéznek nyolc játékosunkat Budapestre egy kihallgatásra. Nem könnyen, de kiderül, hogy az UEFA emberei kutakodnak, útlevelükkel igazolják magukat. Ez az első tény. Délután bajnoki mérkőzésen az Újpest FC 2–1-re legyőzi a Debrecent. Ez a második tény. Berzi Sándor, az UEFA fegyelmi bizottságának alelnöke egyben a Videoton ügyvezetője. A Videotoné, amellyel harcban állunk a bajnoki aranyéremért. Ez a harmadik tény. Szerintem nem csoda, hogy az emberek elkezdenek kombinálni."

Szima nem érti, hogy miért most jöttek az UEFA ellenőrei (Fotó: Németh Ferenc)
Szima nem érti, hogy miért most jöttek az UEFA ellenőrei (Fotó: Németh Ferenc)

Arra a kérdésre, hogy egyetért-e a kombinálókkal, Szima úgy reagált, nem állít semmit, honnan is venné a bátorságot, hogy bárkit is gyanúsítson. Ugyanakkor hozzátette, túl sok a véletlen egybeesés. Elsősorban azt kifogásolja, miért volt annyira fontos az UEFA-nak pont most kihallgatni a játékosokat fél évvel ezelőtt és még régebben lejátszott mérkőzésekkel kapcsolatos bundagyanú ügyében.

„Miért nem tudtak várni tíz napot, hogy vasárnap befejeződjék a bajnokság, majd szerdán lejátsszuk a Zalaegerszeggel a Magyar Kupa döntőjét? Ha fél évet tudtak várni, most miért lett hirtelen annyira sürgős?" – értetlenkedett Szima.

„Erre csak azt tudom mondani, hogy még a feltételezés is nevetséges és méltatlan, sőt abszurd" – mondta az origo.hu-nak Berzi Sándor. „Azért is, mert az UEFA fegyelmi bizottsága csak akkor foglalkozna az üggyel, ha a vizsgálat eredményét elé terjesztenék. Ám ha így lenne, azonnal kérném a felmentésem az ügy tárgyalása alól, hiszen magyar csapat érintettsége esetén nyilvánvaló az összeférhetetlenség. Azaz nem is foglalkoznék az üggyel".

Az UEFA szerdán megerősítette, hogy vizsgálódik a Debrecen egyik Bajnokok Ligája-mérkőzésével kapcsolatban, s ez ügyben múlt héten beszélt a klub azon játékosaival, akik „érintettek lehetnek egy lehetséges manipulációban". Szima állítása szerint az UEFA vizsgálóbizottsága mind a hat BL-meccsről kérdezte a játékosokat, s úgy látja, „nem életszerű, hogy bárki is bundázott volna, amikor már egy döntetlenért is négyszázezer euró az UEFA-jutalom".

Legfrissebb hírek

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
5 perce

Szabalenka lejtmenetben: a háromszoros bajnok első meccsén kiesett Vuhanban

Tenisz
9 perce

Női röplabda: magabiztos MÁV Előre-siker a TFSE ellen

Röplabda
11 perce

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
18 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
46 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–FC Ajka

Labdarúgó NB II
54 perce

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Labdarúgó NB I
1 órája

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
1 órája