Szélesi: A görög újonc jobb szerződést ajánlott a magyar bajnoknál

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2010.06.26. 15:40
null
Szélesi Zoltán klubot váltott, de a mez színösszeállítása piros-fehér marad
A válogatott védő, Szélesi Zoltán elhagyja a DVSC labdarúgócsapatát. A futballista kétéves szerződést kötött a görög élvonal újoncával, az Olympiakosz Volosszal.

Amint arról a Nemzeti Sport Online már tegnap beszámolt, Szélesi Zoltán Görögországba utazott, hogy ma tárgyaljon az Olympiakosz Volosz vezetőivel, és miután megállapodtak, a védő kétéves szerződést írt alá.

SZÉLESI: KÖSZÖNÖM A BIZALMAT!
 „Nagyon örülök, hogy Görögországban, a Volosznál folytathatom a pályafutásom. Nyaralás céljából már többször jártam az országban. Megtiszteltetés lesz a Volosz mezében futballozni, köszönöm az elnöknek a bizalmat, és ígérhetem, hogy mindent megteszek azért, hogy erős Olympiakoszt lássanak a szurkolóink, amely jó helyezést ér el a bajnokságban. Remélem, ebben mind a szurkolók, mind az egész város partner lesz" – mondta Szélesi a görög klub honlapjának bemutatkozásképp.

„Mindent együttvéve elmondhatom, a görög újonctól jobb ajánlatot kaptam, mint a magyar bajnok Debrecentől, ezért döntöttem a váltás mellett. Azt szeretném leszögezni, hogy nem elsősorban a pénz játszott közre a döntésemben, sok mindent mérlegeltem, mielőtt aláírtam a Voloszhoz" – fogalmazott a 28 éves védő.

„A csapat az első helyen jutott fel a görög élvonalba, és a vezetők folyamatosan dolgoznak az együttes megerősítésén. A cél, hogy a következő szezonban a középmezőnyben végezzünk" – nyilatkozta Szélesi, aki ingyen szerződött Görögországba, miután lejárt a szerződése Debrecenben.

A válogatott védőnek hétfőn kell visszatérnie Görögországba, akkor kezdődik a felkészülés a Volosznál az augusztus végén rajtoló bajnoki szezonra.

Szélesi a csapat előtt álló felkészülési időszakkal kapcsolatban elmondta, júliusban olaszországi edzőtáborba utaznak, ahol a tervek szerint a Fiorentina ellen is pályára léphet, igaz nem a Bajnokok Ligájában, mint a Debrecen színeiben, hanem edzőmeccsen...

A DVSC NEM TUDTA TELJESÍTENI SZÉLESI IGÉNYEIT
 

„Szélesi Zoltán a DVSC vezetősége felé olyan anyagi igényekkel állt elő, amelyek meghaladják a klub költségvetésének lehetőségeit – mondta a klub hivatalos honlapjának, a dvsc.hu-nak Bartha Csaba sportigazgató. – A játékos sokat tett azért, hogy az elmúlt szezonban a csapat mindhárom trófeát begyűjtötte, de nem ő volt az, aki a legjobb teljesítményt nyújtotta az idényben. Emiatt sem gondoljuk, hogy Szélesi Zoltánnak kellene lennie a DVSC legjobban fizetett játékosának, de ezeket az anyagi igényeket egyébként sem tudnánk egyetlen labdarúgónak sem teljesíteni. Sok sikert kívánunk a további pályafutásához!"

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik