Szavazzon az ősz NB I-es válogatottjára!

2012.12.03. 15:23
null
A Videoton és a Győri ETO több játékosa is szerepel az ősz NSO-csapatának jelöltjei között (Fotó: NS-archív)
Ahogy már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online az olvasók szavazatai alapján félévente összeállítja az NB I legjobbjai alkotta együttest. Az élvonalbeli bajnokság tegnap befejeződött erre az évre, szavazzon a 2012-es ősz csapatára! Lássuk a jelölteket posztonként!

 

A jelölteket a Nemzeti Sport Online tudósítóinak és az NB I-es cikkekhez hozzászóló fórumozók véleménye, illetve a Nemzeti Sport őszi osztályzatainak figyelembevételével állítottuk össze. Olyan játékosok kerültek a jelöltek közé, akik az eltelt 17 forduló több mint egy negyedén, vagyis legalább öt meccsen pályára léptek. A posztokra a szóba jöhető játékosok számától függően 5-7 futballista közül lehet választani. Azoknál a futballistáknál, akik több poszton is szerepeltek a szezon során, igyekeztünk figyelembe venni, hogy melyiken szerepeltek a legtöbbször, de – a jelöltek számától függően – előfordulhat, hogy valakit nem az elsődleges posztján vettünk számításba. A keretet próbáltuk úgy összeállítani, hogy minél több csapatból jelöljünk játékost. A szavazást pénteken zárjuk le.


SZAVAZÁS

Önnél ki az ősz csapatának kapusa?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


SZAVAZÁS

Önnél ki az ősz csapatának jobb oldali védője?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


SZAVAZÁS

Önnél ki az ősz csapatának jobb oldali belső védője?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


SZAVAZÁS

Önnél ki az ősz csapatának bal oldali belső védője?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


SZAVAZÁS

Önnél ki az ősz csapatának bal oldali védője?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


SZAVAZÁS

Önnél ki az ősz csapatának jobb oldali középpályása?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


SZAVAZÁS

Önnél ki az ősz csapatának támadó középpályása?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

SZAVAZÁS

Önnél ki az ősz csapatának védekező középpályása?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

SZAVAZÁS

Önnél ki az ősz csapatának bal oldali középpályása?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


SZAVAZÁS

Önnél ki az ősz csapatának jobb oldali támadója?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

SZAVAZÁS

Önnél ki az ősz csapatának bal oldali támadója?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

 

Legfrissebb hírek

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
3 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
8 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
13 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10