Szabadkán nyert az FTC, Slovant vert a Videoton

Vágólapra másolva!
2011.01.26. 17:13
Címkék
Felkészülési mérkőzésdömping: szerdán az NB I-es labdarúgócsapatok döntő többsége pályára lépett. A listavezető Videoton legyőzte a Slovan Bratislavát, a Ferencváros nyert Szabadkán, a Loki vegyes, próbajátékosokkal telezsúfolt csapata kikapott. Nyert az Újpest a BKV ellen – jegyzőkönyvek és eredmények a játéknapról.

A Videoton küzdelmes mérkőzésen egy góllal nyert a Slovan ellen (Fotó: Németh Ferenc)
A Videoton küzdelmes mérkőzésen egy góllal nyert a Slovan ellen (Fotó: Németh Ferenc)
A Videoton küzdelmes mérkőzésen egy góllal nyert a Slovan ellen (Fotó: Németh Ferenc)
A Videoton küzdelmes mérkőzésen egy góllal nyert a Slovan ellen (Fotó: Németh Ferenc)
A Videoton küzdelmes mérkőzésen egy góllal nyert a Slovan ellen (Fotó: Németh Ferenc)

Nem éppen ideális körülmények között tudta fogadni a Loki az FC Bihor együttesét. A DVSC-vegyes felkészülési mérkőzést játszott a román másodosztályú ellenfelével, de a szakadó hó alaposan megnehezítette mindkét gárda dolgát – számolt be róla a dvsc.hu.

A találkozón a nagyváradiak szereztek vezetést, de a szünet előtt a próbajátékon lévő Eugene Salami egyenlített. A nigériai támadó mellett még négy labdarúgót teszteltek a hajdúságiak ezen a mérkőzésen: az olasz Patrick Kalambay, a horvát Marko Simic, a brazil Jhonnes Marques de Souza és honfitársa, Paulo da Silva bizonyíthatott. A második félidőben már a Bihor játszott fölényben, és újabb három találattal biztosította be a győzelmet. A hajrában Máté Péter fejes góllal szépített (2–4).

Salami és Simic nagyon közel áll a szerződtetéshez, mindketten a Loki labdarúgói lehetnek néhány nap múlva.

„Mindketten jó felépítésű, tehetséges játékosok, ezért szeretnénk, ha még néhány napig velünk készülnének – mondta a tesztcsatárokról Zdenek Scasny, a DVSC-TEVA cseh vezetőedzője a Nemzeti Sportnak. – Ezen a talajon nem volt könnyű focizni, de most sem okoztak csalódást."

A másik három próbajátékos azonban szinte biztosan nem kap szerződést Debrecenben.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NB I 2010–2011-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Ferencváros megnyerte második téli felkészülési mérkőzését is, ezúttal a Szpartak Zlatibort győzte le Liban Abdi első félidőben szerzett góljával 1–0-ra. Az ftc.hu tudósítása szerint a közelmúltban a Videotonnal 1–1-es döntetlent játszó szabadkai együttes kiegyenlített mérkőzést vívott a Fradival, bár Abdi már a 7. percben megszerezte a vezetést a zöld-fehéreknek egy 15 méteres pontos lövéssel. Újabb találat már nem esett a mérkőzésen, ehhez pedig nagymértékben hozzájárult a második félidőben több nagy védést is bemutató szlovén kapus, Marko Ranilovic. Ekkor már a külföldi próbajátékosok is a pályán voltak (az argentin Roberto Matías Birge és Gerardo Matías Sosa, valamint az amerikai Ali Hassan), közülük Birge volt a legaktívabb. A találkozón az Achillesével bajlódó Andrezinho nem léphetett pályára, a Marosvásárhely ellen a korábbi eltiltását letudó Szrdjan Sztanics viszont játszott.

A találkozó után Prukner László, a zöld-fehérek vezetőedzője így értékelt az ftc.hu-n.

„Fontos, hogy füves pályán, jó körülmények között játszottunk. Szeretem, ha délszláv csapatok ellen léphetünk pályára, hiszen ilyenkor kemény, férfias mérkőzésre van kilátás. Most is így volt, külön azonban senkit nem szeretnék kiemelni. A három próbajátékos 1-2 napja van nálunk, még nem tudtak megfelelően akklimatizálódni, a legfontosabb, hogy nem sérültek meg. Két hétig tesztelhetjük őket, utána eldöntjük, hogy mi lesz a sorsuk" – mondta Prukner László.

A Ferencváros II kétgólos győzelmet (2–0) aratott a Vác felett a Népligetben, mindkét gól a második félidő első felében esett. Lipcsei Péter együttesében góllal mutatkozott be a Stuttgartból négy és fél év után visszatérni készülő Varga Bence. Itt is pályára lépett egy próbajátékos: az FTC II stábja teszteli a 20 éves brazil Bernardo Frizonit, aki az NB II-es Barcs futballistája (a mérkőzésről részletes jegyzőkönyv cikkünk alján található).

Közben eldőlt, hogy az ősszel a második csapatot erősítő fiatal Gárdos András a Sheffield Unitednél folytatja, a 20 éves középpályás másfél plusz egyéves szerződést köt az angol gárdával.

Az NB I-es listavezető Videoton csapata 1–0-ra győzött Sándor György góljával a szlovák élvonalban az ötödik helyen álló Slovan Bratislava ellen. Sándor György gólerős formában kezdte a felkészülési mérkőzéseket, a fehérváriak hétvégi összecsapásán is ő szerezte csapata találatát. A középpályás a szabadkai Szpartak Zlatibor elleni 1–1-re végződő szombati mérkőzésen tizenegyesből volt eredményes.

„Az első félidőben egységesebbek voltunk, de végig mi domináltunk, ez biztató a felkészülésnek ebben a szakaszában. André Alvessel kapcsolatban vegyesek a benyomásaim, annyi helyzete volt, mint a többieknek összesen. Felkészültem arra, hogy elmegy, de azt nem tudom, a helyettesítését miként oldjuk meg. Most is figyelik, de az az érzésem, a menedzserek komolyabban veszik őt, mint a klubok, és ez nagy baj" – mondta a Nemzeti Sportnak Mezey György vezetőedző.

Csütörtökön újabb felkészülési mérkőzés vár a Vidire: a fehérváriak 15 órakor a szlovéniai Muraszombaton lépnek pályára a helyi, másodosztályú gárda ellen. Nagy Dániel, Farkas Balázs, Hidvégi Sándor, Lipták Zoltán és André Alves nem utazik a csapattal.

A másodosztályú Videoton II Felcsúton küzdött meg a szintén második vonalban vitézkedő Mezőkövesddel. A találkozó félidejében még a vendégek vezettek egy góllal, ám a csereként beálló Olasz Dénes hajrában szerzett duplájával a vendéglátók fordítottak és győztek (3–2). A "kis Vidiben" három próbajátékos kapott lehetőséget, Káposzta Péter és Kálmán József az NB III-as Egertől, Kovács Dávid pedig a szintén harmadik ligás Újbudától érkezett. Közülük Kálmán József játéka tetszett hartyáni Gábor vezetőedzőnek, ő maradhat további tesztelésre, a másik két futballistától elköszöntek.

Az NB I 11. helyén álló Újpest2–0-ra legyőzte a második ligás BKV Előrét a két csapat szerdai felkészülési mérkőzésén. A lilák első gólját Balogh Balázs szerezte, majd a próbajátékon lévő Rasztovits Dávid adott gólpasszt a horvát Marin Matosnak.

"Örülök, hogy sikerült „hosszabbítással" együtt lejátszani ezt a mérkőzést, mert így minden játékos megkaphatta a tervezett meccsterhelést. Egyértelműen a második, fiatalabb sor játékával vagyok jobban megelégedve, nemcsak azért, mert ezek a játékosok szerezték a gólokat, hanem mert ők tudtak olyan tempóban játszani, ami elvárható az Újpesttől. Balogh Balázs, Lázár Bence és Marin Matos vezetésével rendre sikerült kipasszolniuk az ellenfelet, és a gólokon kívül még több helyzetet is kialakítottak, igaz Rajczi Péter vagy Sitku Illés előtt is adódott lehetőség a gólszerzésre, de az ő lövéseiket Vezér Ádám hárította. Természetes, hogy ilyenkor nem annyira frissek a játékosok, de az első hatvan percben támadásban nyújthattunk volna többet, a védekezésünk viszont rendben volt a mérkőzés első felében is. Bízom benne, hogy a szombati, FC Bihor elleni edzőmeccsen már mindenkinek sikerül felvennie a játék elvárt ritmusát" – mondta amérkőzés után a klub hivatalos honlapján Mészöly Géza vezetőedző.

Ugyancsak szerdán az Újpest B 3–1-re felülmúlta a Pénzügyőrt a Megyeri úton. A mérkőzésen lehetőséget kapott az Újpest FC B-nél próbajátékon lévő pápai Kiss Róbert, valamint az újpesti utánpótlás-csapatokhoz tartozó Nagy János, Kocsis Dávid, Tóth Bálint, Iflinger Norbert, Horváth Richárd, Érdi Márton, Pálfalvi Csaba és Boros Attila is (a mérkőzésről részletes jegyzőkönyv cikkünk alján található).

A pécsi Ato (balra) győztes gólt szerzett Zalaegerszegen (Fotó: Mirkó István)
A pécsi Ato (balra) győztes gólt szerzett Zalaegerszegen (Fotó: Mirkó István)
BP. HONVÉD: SUPKA ATTILA KÉT PRÓBAJÁTÉKOST MARASZTALNA
Supka Attila a Bp. Honvéd vezetőedző az UTA Arad elleni felkészülési találkozó után a kispes- tiek honlapján elmondta: két próbajátékos szerződtetését javasolja a vezetőségnek.
„Javasolni fogjuk a vezetőknek, hogy Flavióval és Fieberrel kössenek szerződést. Brajkovic rutinos, jó játékos, az erőnléte azonban nem a legjobb. A hét végéig még nálunk marad és a szombati meccs után döntünk a további sorsa felől. Milics teljesítménye nem győzte meg a stábot, tőle elköszönünk.”

A Bp. Honvéd nemzetközi felkészülési mérkőzésen háromgólos győzelmet (3–0) aratott a román másodosztályú UTA Arad felett. A kispestieknél próbajátékon lévő horvát Mate Brajkovic – aki korábban az albán Flamurtariban játszott – az első félidő végén távolról volt eredményes, majd a második felvonás közepén egy kihagyott tizenegyes utáni kipattanót helyezett az aradiak hálójába. Takács Ákos, Baráth Botond és Danilo sérülés miatt nem került a csapatba, Nagy Gergő pedig válogatottbeli elfoglaltsága miatt hiányzott. A Honvédban négy próbajátékos lépett pályára, a már említett Brajkovic mellett a szlovákiai Fieber Péter, a brazil Flavio és a montenegrói Bozso Milics (OFK Petrovac) kapott lehetőséget. Hír még a Bozsik-stadionból, hogy két és fél éves szerződést írt alá a klubbal a horvát védő, Ivan Lovric, aki korábban Kecskeméten is futballozott.

Az NB II Nyugati csoportjának egyik esélyese, a PMFC2–1-re győzött Zalaegerszegen a házigazda ZTE ellen. A ZTE-ből Varga Róbert sérülés miatt kért cserét, még az első félidőben. Az első félidőben nem esett gól, majd a második félidő elején a Barcsról érkezett próbajátékos, Sztevan Pavicsevics szerzett vezetést a pécsieknek. Az 58. percben öngóllal egyenlített a Zete, Ivan Delics beadása Turi közreműködésével került a kapuba. A pécsiek győztes gólját a próbajátékon lévő Ellis Samuel Ato szerezte egy zalai védelmi hiba után, a 88. percben a ZTE még egyenlíthetett volna, de Cebara a kapufát találta el.

A japán Honma Kazuo vezérletével a BFC Siófok 3–1-es győzelmet aratott a másodosztályú Veszprém ellen. A klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a siófoki gárdában pályára lépett a Kecskemétről visszatérő Csordás Csaba, a szintén exsiófoki Melczer Vilmos és Horváth Bence, a Szegedről próbajátékra érkező elefántcsontparti Nomel, valamint Marozsán Mihály, akit rokoni szálak fűznek az egykori siófoki játékoshoz, Marozsán Jánoshoz.

Az élvonalban sereghajtó Szolnok hazai környezetben háromgólos győzelmet aratott (4–1) a másodosztályú DVTK ellen. A győztes csapatban Remili Mohamed triplázott. A találkozón hat új játékos kapott lehetőséget a bizonyításra Simon Antal vezetőedzőtől: négy szerb, Borisz Milicsics, Nenad Djurovics, Braniszlav Vukomanovics, Milos Jokics, a Fradiból érkezett Fitos László, valamint a Honvéddal szerződést bontó Zsolnai Róbert.

A Paksi FC labdarúgócsapata Palásthy Norbert találatával 1–0-ra győzött a másodosztályú Tatabánya ellen. A Vácról kölcsönből visszatérő Palásthy egy hete duplázott a Bonyhád-Völgység elleni találkozón.

A Győri ETO FC hazai pályán kétgólos vereséget (1–3) szenvedett a szlovákiai DAC-tól. A győri klubhonlap beszámolója szerint a dunaszerdahelyiek ellen szakadó hóesésben lejátszott mérkőzésen lüktető volt az iram, amelyen a zöld-fehérek vezetőedzője, Pintér Attila a második félidőre teljesen kicserélte csapatát. A győriek becsület gólját a grúz légiós, Teimuraz Sarasenidze szerezte. Pályára lépett egy brazil próbajátékos, a 23 éves Paulo Henrique Barbosa Pimentel, aki a középpálya bal oldalán kapott szerepet, és közben eldőlt, hogy nem lesz az élvonalbeli Győri ETO labdarúgócsapatának játékosa Vicente Arze. A bolíviai utánpótlás-válogatott Arze már el is hagyta az ETO-parkot.

A Lombard Pápa Termál FC négy góllal (4–0) győzött a másodosztályú Ajka FC ellen. A pápai mérkőzés félidejében a házigazdák már három találattal vezettek, a győztes csapatban Szabó Zsolt két gólt vállalt. A pápai együttesben sérülés és betegség miatt néhányan nem léphettek pályára az Ajka ellen. Farkas Attila hosszabb ideje ki-kiújuló vádlisérülését kezelteti, Tóth Norbertnek a legutóbbi edzésen sérült meg a bokája, Tóth Gábor pedig influenzás. Kiderült az is, hogy a kedden Telkiben megrendezett U21-es válogatott–Lombard mérkőzésen klubtársa, Venczel Balázs által – igaz, vétlenül – arcon rúgott Takács Péternek eltörött az orrcsontja.

Horvátországban edzőtáborozik a Kecskemét, Tomiszlav Szivics együttese szerdán játszotta le első mérkőzését, amelyen 2–2-es döntetlent ért el a horvát első osztályú NK Karlovac ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK, JEGYZŐKÖNYVEK
VIDEOTON–SK SLOVAN BRATISLAVA (szlovák) 1–0 (1–0)
Székesfehérvár, 200 néző. V: Závotka Cs.
VIDEOTON: I félidő: Bozsovics – Lázár P., Lipták, Vaskó, Hidvégi – Farkas B., Elek Á., Sándor Gy. – Szakály D., Nagy D., Alves. II. félidő: Bozsovics – Lázár P. (Hidvégi), Milanovic, Vaskó, Andjics – Gosztonyi (G. Vujovics), Djordjic, Farkas B. (Szolnoki), Vasziljevics – Lencse, N. Nikolics
SK Slovan Bratislava: Putnoczky – Pauschek, Janosik (Jarabica), Kolcak, Krob (Bagi) – Stepanovsky (Turcak), Kordic (Guede), Kralik (Hrdlicka), Bozsics (Grendel) – F. Kiss, Zofcak (Kuzma)
G: Sándor Gy.
FK SZPARTAK ZLATIBOR (szerbiai)–FERENCVÁROS 0–1 (0–1)
FERENCVÁROS. 1. félidő: Haber – Balog Z., Tutorics, Rodenbücher – Tóth B., Maróti, Sztanics, Junior – Schembri, Heinz, Abdi. 2. félidő: Ranilovic – Csizmadia, Dragóner, Kulcsár D. – Sosa, Birge, Rósa D., Józsi – Morales, Hassan, Miljkovic.
G: Abdi (7.)
DVSC-vegyes–FC BIHOR (román) 2–4 (1–1)
Oláh Gábor Stadion, műfű, 100 néző. V: Erdély.
DVSC: Verpecz (Pantics) – Szilágyi G. (Burics A.), Máté P., Jhonnes, Kalambay – Mokánszki, Spitzmüller, Da Silva, Vinicius (Lucas) – E. Salami (Ferenczi J.), M. Simic (Sigér)
G: Salami, Máté, illetve Gadio 2, Birza, Jhonnes (öngól)
BFC SIÓFOKVESZPRÉM FC 3–1 (0–0)
Siófok, 150 néző. V: Pankász
SIÓFOK. 1. félidő: Molnár P. – Pécseli, Fehér Zs., Márton D., Novák A. – Thiago, Horváth A., Kecskés T., Tóth R. – Csordás – Délczeg. 2. félidő: Szalma – Mogyorósi, Ludánszki, Szesztrás, László – Thiago, Horváth B., Melczer V., Marozsán M. – Honma, Nomel.
VESZPRÉM: Varga T. (Kiss G., Kádár) – Grósz (Kovács P.), Pálfi (Fehér K.), Hegedűs, Finta (Szöllőskei) – Garai (Babik), Molnár Z. – Zsömlye, Leitold, Hevesi-Tóth – Kovács Z. (Czvetkó).
G: Honma (2), Marozsán M., ill. Babik
ÚJPEST FCBKV ELŐRE 2–0 (0–0)
Fáy utca, 100 néző. V: Berényi
ÚJPEST: Horváth T. – Kiss Z., Vermes, Takács Z., Banai – Tajthy, Mitrovics – Simek, Sitku, Böőr – Rajczi. A 60. perctől: Horváth T. – Szokol (Rubus), Dvorschák, Litauszki, Szalai V. – Egerszegi, Matos, Rasztovits (Bognár I.), Balogh B., Popovics – Lázár B.
BKV ELŐRE: Vezér – Merczel (Fazakas), Baranyai N., Miklósvári (Makrai), Sebők I. – Csikós (Nagy A.), Horváth A. (Varga E.) – Ribi R. (Boros), Cseri (Sebestyén), Selei (Rápó) – Faragó I. (Csopaki)
G: Balogh B., Matos
ENTERNET FC-TATABÁNYAPAKSI FC 0–1 (0–0)
Tatabánya, 100 néző. V: Széplábi G.
TATABÁNYA: Németh V. (Dombai A.) – Almási, Simkó, Farkas V. (Bencze Zs.), Nagy Z. (Módi) – Kovács I., Vass N., Köntös D. (Djurics), Deme – Kocsis, Farkas J. (Szabó P.)
PAKS. 1. félidő: Pokorni – Heffler T., Éger, Szabó J., Gévay – Sifter, Nagy I., Magasföldi, Böde – Montvai, Kiss T. 2. félidő: Kiss M. – Mészáros, Tamási G., Fiola, Szabó J. – Sipeki, Haraszti – Bartha, Vári, Báló – Palásthy
G: Palásthy
BP HONVÉD–UTA ARAD (román) 3–0 (1–0)
Bozsik-stadion, 50 néző. V: Mocsári
HONVÉD: Tóth I. (Kunsági) – Moga, Debreceni (Remes), Lovric, Hajdú N. (Sadjo) – Fieber (Czár), Akassou (Horváth A.), Flavio, Ivancsics – Milics (Rouani), Brajkovic.
G: Brajkovics (2), Flavio
ZTE FC–PMFC 1–2 (0–0)

Zalaegerszeg, 100 néző. V: Molnár A.

ZTE: Vlaszák (Horkin, Melnicenko) – Kovács G., Miljatovic (Bogunovics), Varga R. (Kocsárdi), Panikvar – Kamber – Szalai T., I. Delics – Rajcomar (Cebara), Turkovs (Balázs Zs.), A. Delic

PMFC: Sólyom – Nagy J. (Horváth Zs.), Stark, Todorovics, Pintér A. (Turi T.) – Lantos (Zsdrál), Odrobéna – Csovics (Sz. Pavicsevics), Godslove (Schultz), Eszlátyi (Ato) – Gyánó (Szcsepanovics)

G: Turi (öngól), ill. Sz. Pavicsevics, Ato
SZOLNOK–DIÓSGYŐR 4–1 (1–1)
Szolnok, műfüves pálya, 100 néző, V: Kormos
SZOLNOK: Rézsó – Búrány, Milicsics, Djurovics, Vukomanovics – Fitos (Lengyel B.), Szalai B., Jokics (Mile), Remili – Zsolnai (Tchami), Ngalle (Balogh P.). Edző: Simon Antal.
DIÓSGYŐR: Giák – Vadász (Bacsa), Gal (Bárkányi), Rakovic (Kovács Á.), Gohér – Dobos, Abdouraman (Kovács Sz.), Lippai, Faggyas (Illés) – George (Bihari), Anicet (Lipusz). Edző: Benczés Miklós.
G: Remili 3, Zsolnai, ill. Abdouraman
GYŐRI ETO FC–DUNASZERDAHELYI AC 1–3 (1–2)
Győr, 100 néző. V: Péter G.
GYŐR. 1. félidő: Sztevanovics – Copa, Fehér Z., Eugene, Völgyi – Sarasenidze, Pilibaitis, Kiss M., Ji-Paraná – Dinjar, Alekszidze. 2. félidő: Radoszavljevics – Nagy Á., Bieder, Eugene, Totadze – Dudás, Windecker, Berde, Paulo – Sarasenidze, Ahjupera
G: Sarasenidze, ill. Kovacs, Pasavics, Novak
LOMBARD PÁPA FCAJKA FC 4–0 (3–0)
Pápa, 200 néző. V: Schnellbach
PÁPA: Szűcs L. (Takács T.) – Nagy S., Dlusztus, Karácsony, Rajnay – Rebrik (Venczel), Gyömbér, Bárányos, Heffler N. – Szabó Zs. (Bali), Marics (Palkó)
AJKA: Jánosa – Sallér (Gyűrűsi), Subic, Péter (Magyar), Gunther – Kottán, Hegyi (Kovács Zs.) – Jáger – Rácz, Gaál B., Szabó L. (Major)
G: Szabó Zs. (2), Marics, Bárányos
NK KARLOVAC (horvát)-KTE-ERECO 2–2 (2–1)
Novigrad, 150 néző. V: Gordan
KECSKEMÉT: Tóth Z. – Preklet (Radanovics), Gyagya, Balogh B., Mohl – Szavics, Csukics (Ebala), Bertus (Dosso) – Litsingi (Bori), Foxi, Tököli (Simon A.)
A KTE gólszerzői: Litsingi, Simon A.
Ferencváros II–Vác 2–0
Népliget, 50 néző
FTC, 1. félidő: Mester (Jova) – Tóth A., Vattai, Fülöp N., Sváb – Peszmeg, Vass M. – Bölcsföldi, Nyilasi B., Papp M. – Marton. 2. félidő: Jova (Hermány) – Tóth A., Vattai, Fülöp N., Tóbiás – Szabó R., Nagy P., Antal, Frizoni – Varga B., Kovács I.
G: Kovács I., Varga B.
Újpest FC B–Pénzügyőr 31
Felkészülési mérkőzés, Megyeri út
Újpest FC B: Bozsó – Nagy J. (Boros), Privigyei, Kocsis D. (Pálfalvi), Tóvízi – Hullám, Kiss R., Iflinger (Horváth R.), Tóth B. (Érdi) – Czimmermann, Széki
G: Czimmermann, Hullám, Pálfalvi, ill. Szakolczai-Sándor
Videoton-Puskás Akadémia–Mezőkövesd 3–2
Felcsút, 50 néző. V: Becséri D.
VIDI II: Czirjék – Rása (Vaszicsku, 45.), Papizsanszkij (Papucsek, 45.), Káposzta, Présinger – Margitics, Soós J., Kis R. (Olasz D., 45.), Babos B. (Kovács D., 45.) – Móri, Kálmán J.
MEZŐKÖVESD: Szántai (Tajti, 45.) – Robson (Toplenszki, 77.), Vámosi, Elek N., Kaszás – Hegedűs T. (Tóth P., 45.), Lakatos B., Sivák (Gallik, 80.), Haburcsák (Török S., 33.), Bogdány (Kovács B., 45.), Szabó V. (Husanik, 45.).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik