Sütő László: Nem én kerestem meg Aczélt, éppen fordítva történt

Vágólapra másolva!
2011.12.15. 12:00
null
Egyvalami biztos: Sütő László (balra) élete gyökeresen megváltozik (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
Sütő László ügyvédjével, dr. Bérdi Zsolttal helyet foglalt az elegáns irodában, nagy levegőt vett, aztán mondta a magáét. Volt miről beszélnie, az elmúlt hetekben Aczél Zoltán kihallgatásával és előzetes letartóztatásával kapcsolatban rengeteget szerepelt a neve a médiában.

 

– Miért most szánta rá magát, hogy nyilatkozzon?
– Szerda délelőtt vettem részt a szembesítésen Aczél Zoltánnal, és most lett elegem abból a rágalomhadjáratból, amely ellenem folyik – mondta Sütő László, az MTK szerződtetett labdarúgója. – Azok a dolgok, amelyek velem kapcsolatban megjelentek, nagyjából kilencven százalékban hazugságok. Eszemben sincs valamiféle mártírnak beállítani magam, de azt mégsem szeretném, hogy lépten-nyomon leköpködjenek, valamiféle spiclinek tartsanak.

„AZ ADÓFIZETŐK PÉNZE NEM JOGI KATEGÓRIA”

Miután Aczél Zoltánt felfüggesztette a Magyar Labdarúgó-szövetség, ügyvédje, dr. Czeglédy Csaba hangzatos nyilatkozatot tett, említve az esetleges kártérítési igény bejelentését, ha ügyfelét felmenti a bíróság. Mint ahogyan a jogi képviselő mondta: az MLSZ-nek az adófizetők pénzéből kell majd fizetnie az esetleges követelést.

 

„Az adófizetők pénze nem jogi kategória, mindössze látványosnak tűnő érvelés” – mondta Borbély Zoltán, az MLSZ Jogi és Sajtóirodájának vezetője.

 

Az ügyvéd nehezményezte azt is, hogy Aczél Zoltán nem volt ott a tárgyaláson.

 

„Ha jól tudom, a Haladás vezetői sem tudták meghallgatni. Ez a döntés még nem jogerős, fellebbezéssel is lehet élni, de a fegyelmi és a büntetőjogi felelősség nem függ össze – érvelt Borbély. – Hogy mást ne mondjak, ha valakit ittas vezetésen érnek, egyből bevonják a jogosítványát, nem várják meg az ítéletet. Természetesen Aczél Zoltánt is megilleti az ártatlanság vélelme, vele szemben is ugyanúgy járt el a szövetség, mint a többi érintettel.”

– Tehát fenntartja azt, amit korábban is mondott: Aczél Zoltánt nem az ön vallomása alapján tartóztatták le.
– Igen, fenntartom. Aczél Zoltánt soha semmivel nem vádoltam meg. Sőt, az első kihallgatáson, amikor a rendőrök szóba hozták a nevét, kitérő választ adtam.

– Tehát a rendőrök már Aczél Zoltánról faggatták?
– Igen. És még egyszer mondom, én nem tettem vele kapcsolatban semmiféle vallomást. Azt tudni kell, hogy rendkívül tisztelem és szeretem a korábbi edzőmet, akivel Siófokon együtt dolgoztam. Mindig is jó kapcsolatban voltunk. Ám amikor másodszor hallgattak ki, és a nyomozók elmondták, hogy mit tudnak Aczél Zoltán szerepéről, akkor már én sem játszhattam tovább a naiv embert. Ezt egyébként a szerda délelőtti találkozón meg is mondtam az edzőnek.

– Pontosan mit mondott?
– Sok időnk nem volt egymással beszélgetni, de abban a fél pillanatban, amikor a folyosón találkoztunk, azt mondtam neki: Zoli, tudnod kell, hogy nem én árultalak el.

– És ő mit válaszolt?
– Inkább azt idézném, amit bent, a szembesítéskor mondott. Ültünk egymással szemben, és Aczél Zoltán kijelentette: „Laci, most nézz őszintén a szemembe, ezt az aljas rágalmat valakik a szádba adták...”

– Kemény mondat. Azt elárulja, hogy ebben az úgynevezett Aczél-ügyben, amelyben ön is nyakig benne van, ki milyen szerepet töltött be?
– Erről most csak azért beszélhetek, mert ez a nyomozók előtt már az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt. Szóval az igazság az, hogy nem én vagy valamelyik játékostársam kerestük meg Aczél Zoltánt, éppen fordítva történt.

CZEGLÉDY: SÜTŐ NEM FUTBALLISTA, HANEM HIVATALOS BUNDÁZÓ
„Ő kárvallottnak vagy legalábbis áldozatnak próbálja beállítani magát, aki azért csalt el meccseket, mert nem kapott fizetést, ráadásul már úgy gondolta, úgyis kiesik a csapata. Csakhogy Sütő és társai egész évben végigbundáztak a meccseket. Két edzőt, Détári Lajost és Aczél Zoltánt is átverve űzte a csalásokat” – mondta a Haladás szerdán menesztett edzőjének ügyvédje.

– Akkor kellett volna világgá futnia.
– A mai eszemmel már én is tudom, Legszívesebben szembeköpném magam, szembeköpném huszonegy éves énemet, az akkor még naiv, kiszolgáltatott, befolyásolható önmagamat. De már nem tudom visszacsinálni, ami történt, vállalom a felelősséget, s alighanem egy életre tönkretettem magam.

– Futballista már aligha lesz önből.
– Ezt már ott bent, a kihallgatószobában pontosan tudtam, miután a Vasas-pályáról, edzésről bevittek a rendőrök. Pokoli hét óra volt az, egy priccsen volt időm végiggondolni az egész életemet. És ott megfogalmazódott bennem, hogy innentől kezdve történjék bármi, az életem gyökeresen megváltozik.

– Olyannyira, hogy lehet, börtönbe megy.
– Igen, ez is benne van, és félek, nagyon is félek ettől, de igyekszem a lehető legjobban együttműködni a nyomozó hatósággal, és talán ez is belejátszik abba, milyen büntetést kapok.

– Térjünk vissza az ön által említett Honvéd-meccsre. Ott tulajdonképpen nem jött össze a „bunda”.
– Az utolsó pillanatban valamiért lefújták az egészet, így az a meccs korrekt körülmények között ért véget.

– És a Zalaegerszegtől elszenvedett öt hármas vereség?
– Az már egy egészen más történet. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy Aczél Zoltán ügyvédje hiába próbál meg engem és a saját jogi képviselőmet a lehető minden fórumon besározni, csalónak, árulónak, tudom is én, minek beállítani, neki pontosan tudnia kell, mi az igazság.

– Megérte?

A KÉRDÉSRE ADOTT VÁLASZT ÉS A JÁTÉKOSSAL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

ACZÉL NEHEZEN BÍRJA

„Aczél úr nem kíván nyilatkozni. Hasznos volt a szembesítés – mondta Czeglédy Csaba ügyvéd a tegnapi szembesítés után. – Minden kérdésünket feltehettük, és ügyfelem végig nagyon határozott volt.”

 

„Továbbra sem értjük az MLSZ felfüggesztését, úgy tudom, még a héten megkapjuk az ezzel kapcsolatos iratokat. A Haladást pedig értesítettük, hogy nem tudunk odaérni a szerda délutáni taggyűlésre” – mondta a felé zúduló kérdésekre Czeglédy Csaba.

 

Mindeközben Aczél Zoltán téli kabátját magán összehúzva, divatos sálba burkolózva hallgatott. Arca gyűrött, szemei fáradtságról, tehetetlenségtől, gyötrődéstől karikásak. Hogy éli meg ezeket a napokat?

 

„Nagyon nehezen – sóhajtott nagyot az edző. – Küzdök az igazamért, a családomért. Ez a szembesítés nem volt veszélyes. Ez nem…”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik