Sportrádió: A bajnokság első helyén kéne állnunk – Hornyák Zsolt

S. B.S. B.
2023.10.10. 20:59
null
Hornyák Zsolt szerint a csapatnak a tabella élén kellene állnia (Fotó: Török Attila)
A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt volt a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége, ahol elmondta, szerinte a csapatnak a tabella élén lenne a helye, valamint beszélt a Magyarország–Szerbia Európa-bajnoki selejtezőről is.

„A játékunk alapján a bajnokság első helyén kellene állnunk, de rengeteg gólt elvettek tőlünk a játékvezetők és több meccset is játszottunk úgy, hogy végig domináltunk, mégsem sikerült megnyerni az összecsapást” – értékelte csalódottan a csapat eddigi teljesítményét Hornyák Zsolt.

A szakember ezen felül azt is elárulta, hogy a helyzetkihasználásukon kellene a leginkább dolgozni, javítani.

„Heti szinten szelektáljuk a kiemelkedő fiatalokat. Télen majd felhozhatjuk az első csapat edzőtermébe azt a kettő-három-négy játékost, aki kiérdemelte. S ha esetleg nem kapnának elég játéklehetőséget, akkor visszajátszanának a korosztályukba, de mi meg szeretnénk adni nekik az esélyt, hogy bizonyítsanak” – számolt be a fiatalok helyzetéről Hornyák.

A vezetőedző az interjú végén néhány mondatot a Magyarország–Szerbia Eb-selejtezőről is beszélt:

„A válogatottnak szerintem a saját kezében van a sorsa. Úgy gondolom, hogy jó hangulatban várhatjuk a szerbeket, mert az előző mérkőzés is remekül sikerült. Ha a játékosok képesek lesznek kihozni, ami bennük van, akkor Magyarországnak rendkívül nagy esélye van a győzelmemre és a továbbjutásra is.”

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35

Puskás Akadémia: távozott a válogatott csatár

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 08:33