Sorsdöntő napok a Haladásnál

Vágólapra másolva!
2011.12.09. 09:15
null
Rózsa Dániel valószínűleg szerződést hosszabbít a szombathelyi klubbal (Fotó: archív)
Címkék
Nincsenek könnyű helyzetben a Haladás vezetői: a pénteken 17 órai kezdettel tervezett taggyűlés hivatott ugyanis eldönteni, mit kezd a főnökség azzal a helyzettel, hogy Aczél Zoltán vezetőedző előzetes letartóztatásba került. Mindeközben a játékosokkal is tárgyalniuk kell, ugyanis három kulcsembernek is lejár a szerződése jövő nyáron.

Noha Aczél Zoltánt nyárig szerződés köti a klubhoz, kérdéses, hogy a kétrendbeli kötelezettségszegéssel, valamint üzletszerűen elkövetett bűntettel és más bűncselekményekkel gyanúsított szakember képes lesz-e ellátni feladatát.

Kérdés, munkajogi tekintetben miként kezelhető a kényes szituáció: fel kell-e menteni a mérkőzések manipulálásával gyanúsított trénert, vagy továbbra is lehet alkalmazni?

A hírek szerint a klubvezetőség tagjai pénteken a stratégiát határozzák meg, és két változat közül választanak. Az egyik: marad a gyanúba keveredett Aczél Zoltán – vállalva ennek minden terhét –, a másik, hogy új vezetőedző után néznek.

MARTON: NEM LESZ ÚJ EDZŐ
„A tulajdonosok részéről egyhangú döntés várható, miszerint nem nevezünk meg új vezetőedzőt – közölte Marton Zsolt, Szombathely alpolgármestere. – A helyzet munkajogi rendezése zajlik éppen, a csapat felkészülését pedig a korábbi másodedző, Székely Tibor látja el, ő teszi meg az átigazolásokkal kapcsolatos szakmai javaslatokat is, tehát van munka ilyenkor is. Aczél Zoltán szombathelyi működésével kapcsolatban korábban, és a mostani eljárás során sem vetődött fel semmiféle visszásság, mi kizárólag ezt tudjuk megítélni. Ha ezzel ellentétes információnk lesz, akkor természetesen intézkedni fogunk. Január elejéig fenntartható ez az állapot."

A Haladás ügyeiben jól értesültnek számító rangado.hu szerint az előbbi opcióra van nagyobb esély, vagyis a tulajdonosok egyelőre nem válnak meg a fogdában ülő Aczéltól (ezt meg is erősítette Marton Zsolt, Szombathely alpolgármestere – lásd keretesünket). Annak ellenére sem, hogy a napokban már megkezdődtek a találgatások a lehetséges új szakvezetőről: az utánpótlását irányító Tóth László mellett Kuttor Attila, Artner Tamás és Bücs Zsolt neve is szóba került.

A szakvezetői poszt mellett a játékoskerettel kapcsolatos kérdésekben is hamarosan döntést kell hozniuk az elöljáróknak, ugyanis a nyáron Rózsa Dánielnek, Iszlai Bencének és Guzmics Richárdnak is lejár a szerződése.

Ahogy arról beszámoltunk, előbbiekkel valószínűleg hosszabbítanak, míg Guzmics iránt több csapat is érdeklődik, köztük az izraeli Hapoel Tel-Aviv – a védő valószínűleg távozni fog. A Videotontól kölcsönkapott montenegrói csatár, Goran Vujovics ugyanakkor várhatóan tavasszal is Szombathelyen futballozik majd.

Erősíteni is szeretne a klub, ezzel kapcsolatban is zajlanak már egyeztetések, de konkrét nevekről még nem adtak hírt a vezetők.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik