ZTE: Sluka gondolkodóban, de a szíve szerint maradna

2010.06.21. 18:01
Címkék
Egyelőre nem lehet tudni, hogy hol folytatja pályafutását a ZTE szlovák középpályása, Marián Sluka.

Az biztos, hogy a futballista a kék-fehérek keretével elkezdte a felkészülést, ugyanakkor az is tény, hogy az Európa-liga küzdelemsorozatára nem nevezte a zalaegerszegi klub vezetősége. az Európa-liga küzdelemsorozatára nem nevezte a zalaegerszegi klub vezetősége.

Arról is lehetett hallani, hogy tartozik neki a klub még az előző idényből, de e felvetésre ő nem akart kitérni, viszont jelezte, hogy ő maradni szeretne a zalai együttesnél (a közelmúltból nem az ő példája az egyetlen erre vonatkozólag, hiszen a szerb Milan Davidov is annak idején így nyilatkozott...)

„Valóban szívesen maradnék a ZTE csapatánál, de még nem döntöttem arról, hogy elfogadom-e a klub által ajánlott új szerződés feltételeit – fogalmazott a labdarúgó. – Bár sok időm erre nem lesz, igyekszem alaposan átgondolni a helyzetet.”

A középpályás játékáról nem árt tudni, hogy beadásainak többször „volt szeme" az idény folyamán, bár tegyük hozzá, jobb teljesítménye után nem egyszer mintha fejébe szállt volna a dicsőség, s ez okozott gondot a vezetőedzőnek, Csank Jánosnak is.

A szakvezető, ahogy korábban fogalmazott, nincs hozzászokva ahhoz, hogy egy-egy játékosának el kelljen magyaráznia, milyen okokból cserélte le egy-egy mérkőzésen...

„Amennyiben nem sikerül megegyeznünk, vannak ajánlataim Magyarországról és külföldről egyaránt. Viszont azt is szeretném nyomatékosítani, hogy számomra első a zalaegerszegi klub, s még nem tettem le arról, hogy színeikben játsszam az Európa-ligában” – mondta Sluka.
Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
4 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
4 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
5 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
6 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
6 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
6 órája
Ezek is érdekelhetik