Siófok: Ahjuperát és Faggyast is szerződtetné a sereghajtó

Vágólapra másolva!
2013.02.14. 08:46
Már aláírta a szerződését a labdarúgó NB I-ben szereplő Siófokkal Tímár Krisztián, és Takács Zoltán is megegyezett a klubbal. Rajtuk kívül azonban Faggyas Milánt és Jarmo Ahjuperát is szerződtetnék a Balaton-partiak.

A négyszeres válogatott Tímár Krisztián (aki korábban a BKV, a Videoton, a Nyíregyháza, az FTC játékosa is volt, 2007-ben Angliába, a Plymouthba igazolt, játszott az Oldhamben is, legutóbb Vietnamban futballozott) már aláírta másfél évre szóló szerződését a Balaton-parti klubhoz, Takács Zoltán még nem, de úgy tudjuk, az egyezség vele is megszületett, így hamarosan a Honvéd, a Debrecen, az Újpest, a Vasas korábbi egyszeres válogatott védője is csatlakozik a tabella alján telelő egyesülethez.

„Örülök, hogy végre csapattal edzhetek – mondta a Nemzeti Sportnak Tímár Krisztián. – Hat év után térek haza, és bár betöltöttem a harminchármat, nagyon motiváltnak érzem magam. Az Eger és a Siófok volt a két legkitartóbb kérő, de az Egernél bizonytalanná vált a tulajdonosi helyzet, a villanyvilágítással kapcsolatos mizéria miatt is úgy gondoltam, Siófokon – amelyhez másfél évre szerződtem – jobban koncentrálhatok a futballra. Tudom, persze hogy tudom, hányadik helyen áll a Siófok, de nem foglalkozom az NB II-vel, egyelőre a tavaszra összpontosítunk, mindent megteszünk azért, hogy bent maradjunk.”

Azért az sem mindennapi, hogy a szimpatikus siófoki klubhoz – amely jórészt a dobogóért küzdő klubok keretéből kiszoruló fiatalok kölcsönvételére épít – az angol másodosztályban is ünnepelt játékos igazoljon. Championship után Siófok…

„Lehet, hogy furcsa lesz, Angliában hihetetlen miliő veszi körül a labdarúgást, ezt jó volt átélni, de nem várom el, hogy kiváltságaim legyenek emiatt a siófoki öltözőben – mondta Tímár Krisztián. – Sőt, inkább azt a felelősséget érzem, hogy a sok fiatal között a tapasztalatommal, a rutinommal nekem kell segítenem. A szervezettség, a pályán belüli kommunikáció fontosságát igazán az angol másodosztályban éreztem meg, de a munkához való hozzáállás a legfontosabb, amit hazahoznék onnan. Sosincs nyavalygás, miért kell ezt csinálni, miért ilyen pályán, miért nem ebéd után – ez nem létezik, csak a roppant kemény munka, amelyet muszáj elvégezni. Mert csakis annak lehet meg az eredménye.”

A klub szerződést bontott az MTK-ból tavaly nyáron igazolt Molnár Marcellal, és a hírek szerint megszerezné a Honvédtól távozó Faggyas Milánt és a győri Jarmo Ahjuperát. Mint ismert, az ETO-nál mellőzött észt futballista előszerződést kötött az Újpesttel, a nyártól a liláknál folytatja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL

Érkezők: Kiss Zoltán (Békéscsaba), Máté János (Ferencváros, kölcsönbe), Menyhárt Attila (Ferencváros), Mokánszki Norbert (DVSC-DEAC), Takács Zoltán (Újpest FC), Tímár Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb Da Nang – Vietnam), Varga Krisztián (Soproni VSE)

Távozik/távozhat: Egerszegi Tamás (Újpest FC – kölcsönből vissza), Mogyorósi József (Kecskeméti TE), Molnár Marcell (?), Sipos Norbert (Haladás VSE – futsal), Marián Sluka (szlovák, Zalaegerszegi TE FC), Zamostny Balázs (Újpest FC – kölcsönből vissza)

Kiszemeltek: Faggyas Milán (Bp. Honvéd), Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik