Siófok: a Fradi kapusával és Honmával tárgyalnak, 8-an jöhetnek még

2011.07.11. 11:33
Címkék
A Siófok labdarúgócsapatának szakmai igazgatója, Horváth Károly a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, a korábbi próbajátékosok közül a ferencvárosi Mester Tamásnak van még esélye arra, hogy szerződést kapjon, de érkezhetnek újabb próbázók, ugyanis hétvégéig még nyolc futballistát szeretnének szerződtetni.

„A korábbi próbajátékosok közül már senki nincs nálunk, de Mester Tamással még tárgyalunk. Csakúgy, mint három korábbi játékosunkkal, Sowunmi Thomasszal, Jean-Paul Nomellel és Honma Kazuóval is. A keretünk még nem teljes. Szombatig nyolc labdarúgó szerződtetését tervezzük, ezért még próbajátékosok is érkezhetnek" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a Siófok szakmai igazgatója, Horváth Károly.

A Siófok hétvégi, Videoton elleni bajnokija ugyan elmarad, de a mérkőzés pótlásakor csak azok a játékosok léphetnek pályára, akik a meccs eredeti időpontjában is a csapat játékosai voltak, ezért szeretnék a hétvégéig feltölteni a keretüket.

Honma Kazuo ügye azért érdekes, mert a Vasas korábban hivatalosan is bejelentette, hogy megegyezett a Siófokról távozó japán támadóval, aki csatlakozott is az angyalföldiekhez, ám a szerződését még nem tart alá. Horváth Károly megfogalmazása szerint „még tart a licit a két csapat között", vagyis a siófokiak nem mondtak le arról, hogy a Vasasénál jobb ajánlatot tegyenek Honma elé.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS – BFC SIÓFOK
Érkezett: Lattenstein Norbert (Szombathelyi Haladás), Lengyel Dániel (Szombathelyi Haladás), Köntös Dániel (FC Tatabánya), Farkas János (FC Tatabánya), Kiss Zsolt (Gyirmót), Éles Szilárd (Mezőkövesd), Huszák Tamás (Debreceni VSC, kölcsönbe), Milinte Árpád (Kaposvári Rákóczi), Nyári Tibor (Győri ETO), Nagy I Gábor (MTK Budapest)
Távozott: Honma Kazuo (Vasas ?), Csordás Csaba (?), Molnár Péter (Győri ETO FC, kölcsönből vissza), Novák Alexisz (Bp. Honvéd, kölcsönből vissza), Délczeg Gergely (Bp. Honvéd), Jean-Paul Nomel (?, elefántcsontparti), Henry Isaac (nigériai, ?), László András (visszavonult), Katona Attila (?), Márton Dávid (?), Lukács Tihamér (?)
Akivel tárgyalnak: Mester Tamás (Ferencváros, próbajáték), Sowunmi Thomas (szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek

Rekorddíjazás és neves indulók a Kanizsa Open sakkversenyen

Egyéni
12 perce

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
13 perce

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
14 perce

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
40 perce

Négy magyar továbbjutás az atlétikai Eb nyitó délelőttjén

Atlétika
1 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2 órája

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
3 órája