Schembri üzent Pruknernek: nem jön vissza

H. D.H. D.
2011.06.13. 13:49
null
Schembri erősebb ligában akar játszani, ezért távozik a Fraditól (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Már szinte biztosra vehető, hogy André Schembri nem a Ferencvárosnál folytatja: az FTC-nél gyakorlatilag már lemondtak róla, és most a máltai csatár menedzsere, Alexander Röder arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, a futballista már jelezte Prukner Lászlónak, hogy nem tér vissza az Üllői útra.

Bár még nincs új csapata, André Schembri már nem tér vissza a Ferencvároshoz: a máltai válogatott csatár menedzsere honlapunknak elmondta, a játékos már jelezte Prukner László vezetőedzőnek, hogy ne számítson rá az Európa-ligába készülő csapatnál, mert magasabb színvonalú bajnokságban szeretné folytatni.

„André már tájékoztatta Prukner urat, hogy nem akar a Fradiban maradni a következő idényben, mert egy erősebb bajnokságban szeretné folytatni a pályafutását. De egyelőre még nem írt alá másik csapathoz" – mondta Alexander Röder, Schembri menedzsere a Nemzeti Sport Online-nak.

Hogy melyik lesz ez az erősebb bajnokság, még nem tudni. Az viszont biztos, hogy a máltai futballista neve már hetek óta rendszeres szereplője a lengyel sportújságok cikkeinek, és több élvonalbeli együttessel is hírbe hozták már, köztük a Polonia Warszawával és a Legia Warszawával is.

Ennek ellenére még nem biztos, hogy Schembri Lengyelországban folytatja: menedzsere néhány hete úgy nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak, a Bundesliga 2-től Izraelig számos klub érdeklődik a labdarúgó iránt, például a Bajnokok Ligájában induló Maccabi Haifa is.

Mindenesetre Schembri kérőjének valószínűleg magas fizetést kell ajánlania a 15 találatával a góllövőlista második helyén végző támadónak, akitől a hírek szerint 3.5 millió forintos havi járandóságot sem sajnáltak volna az Üllői úton.

Legfrissebb hírek

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
Tegnap, 20:40

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
Tegnap, 9:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik