Rudolf Gergely az Ajaxban folytatja?

2010.01.26. 23:56
Címkék
Megtörténhet, hogy a DVSC-TEVA kitűnősége, Rudolf Gergely Hollandiában folytatja a pályafutását. Annyi bizonyos, hogy a válogatott futballista kedden nem vett részt a Loki edzésein, estére pedig Amszterdamba érkezett, és már tárgyalt az Ajaxszal.
A Debrecen csak akkor kaphat pénzt Rudolfért, ha még januárban eladja (Fotó: M. Németh Péter)
A Debrecen csak akkor kaphat pénzt Rudolfért, ha még januárban eladja (Fotó: M. Németh Péter)

Holland források arról tájékoztattak, hogy a DVSC-TEVA és a magyar válogatott labdarúgója iránt a holland sztárcsapat érdeklődik. A futballistát több európai klubnál is beajánlották, és lapunk úgy értesült, hogy kedden Amszterdamba utazott. A Nemzeti Sportot informálók látták a játékost felszállni arra a gépre, amely kora délután Ferihegyről a holland nagyvárosba repült.

Az előzményekről tudni kell, hogy az egyik legjobb magyar játékosról az év elején Bartha Csaba, a DVSC-TEVA sportigazgatója azt nyilatkozta, hogy mindenképpen szeretnék eladni. Mint arról a Nemzeti Sport hasábjain beszámoltunk, Rudolf Gergelyt a nyárig köti szerződés a Lokihoz, amely csak akkor kaphat pénzt érte, ha még most, a télen értékesíti a játékjogát – erre utalt a sportigazgató. A támadó értéke a kétszázmillió forintot is meghaladhatja, de a nyáron már ingyen távozhatna – ekkora veszteség pedig a világ minden klubját érzékenyen érintené.

Mindezek fényében nem volt meglepő, hogy a DVSC folyamatosan csatárokat keresett, megszerezte Kecskemétről Yannick Mbengonót, és szerződtette a kameruni Etogo Essamát.

Tekintettel arra, hogy a nemzetközi átigazolási határidő vasárnap éjfélkor lejár, borítékolható volt, hogy a héten történik valami az ügyben. Rudolf Gergely nem vett részt a Loki keddi edzésein, sem délelőtt, sem délután. A klubban többen úgy tudták, azért nem volt ott a többiekkel a támadó, mert amíg nem rendeződik az ügye, csak a Debrecen második csapatával tréningezhet, de a sportigazgató kérdésünkre úgy reagált: Rudolf Gergely beteg, ezért nem gyakorolt. Arról az értesülésünkről nem kívánt nyilatkozni, hogy játékosa Hollandiában lenne.

A TELJES CIKKET – AMELYBEN RUDOLF GERGELY MENEDZSERE, FILIPOVICS VLADAN ELISMERI, HOGY TÉNYLEG TÁRGYALTAK AZ AJAXSZAL – A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
1 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
1 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
1 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
1 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
1 órája