Rósáék győzelemmel kezdtek Máltán

2010.01.27. 20:45
null
Rósáék nyertek Máltán (Fotó: ftcpress/Ferencz Róbert)
Címkék
Győzelemmel kezdte a Ferencváros labdarúgócsapata a 2010-es esztendőt. A zöld-fehérek első edzőmérkőzésükön Máltán nyertek a helyi U21-es válogatott ellen. Az egyetlen találatot a télen igazolt Anthony Elding szerezte.

Már az első perctől a Megyeri – Csizmadia, Dragóner, Balog Z., Stockley - Rósa, Adnan, Tóth B. – Shaw – Ferenczi, Elding felállásban szereplő Ferencváros lépett fel kezdeményezőbben a találkozón. A máltai U21-es válogatott ellen több helyzetet is kialakított a magyar csapat. Csizmadia Csaba több veszélyes beadással, Anthony Elding pedig a kapu előtti aktivitással vétette észre magát.

Az említett két új szerzemény koprodukciója pedig a 20. percben góllá is érett. A hátvéd beadása után az angol légiós közelről fejelt a máltaiak kapujába.

Nem sokkal később azonban a kapujából kint álló Megyerinek kellett nagyot védenie, amikor megpróbálták fölötte a kapuba emelni a labdát.

Az első félidő második felében már nem forgott veszélyben egyik kapu sem, inkább mezőnyben küzdöttek egymással a csapatok.

A szünet után egy másik összetételű Fradi érkezett a pályára. Haber – Joaquín, Csizmadia, Stockley, Alcantara – Fitos, Vass, Doherty – Tóth B. (Ghebru, 72.) – Jang, Mamic összeállításban vette fel a harcot a zöld-fehér csapat a máltai fiatalokkal.

Mamic és Jang előtt adódott is gólszerzési lehetőség, újabb gólt azonban nem szerzett a Ferencváros, amely így győzelemmel kezdett Máltán.

A többi magyar klubcsapat szerdai felkészülési mérkőzéseiről ide kattintva olvashat!

 

Legfrissebb hírek

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
1 órája

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
1 órája

Csütörtöki sportműsor: El- és Kl-nyolcaddöntő, Klagenfurt–Fehérvár, Fucsovics és Marozsán Miamiban

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
1 órája

Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!

Bajnokok Ligája
2 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
2 órája

Háromszor vezetett, majd nyert is a Tottenham, de az Atlético Madrid jutott be a nyolc közé

Bajnokok Ligája
3 órája

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik