Rieb György lemondott az FTC elnöki posztjáról

Vágólapra másolva!
2010.08.17. 13:26
null
Rieb György (középen) lemondott a posztjáról (Fotó: M. Németh Péter – archív)
A Ferencváros hivatalos közleménye szerint a mai rendkívüli elnökségi ülésen lemondott tisztségéről Rieb György, a klub elnöke, akinek a helyére az eddigi alelnököt, Kovács Miklóst nevezték ki, míg az új alelnök Springer Miklós lesz.

A közlemény szerint Rieb „megnövekedett üzleti elfoglaltságaira" hivatkozva távozott a posztjáról.

Az elnökség Rieb helyére az eddigi alelnököt, Kovács Miklóst nevezte ki, míg az alelnöki feladatokat Springer Miklós látja majd el.

Rieb 1994-től a Ferencváros vízilabda-szakosztályánál dolgozott, és 2007 nyarán választották meg a klub elnökének, amely poszton a távozó Dámosy Zsoltot váltotta.

Riebnek sokat köszönhetnek a Ferencvárosnál, hiszen az ő hathatós közreműködésével sikerült megmenteni az adósságban úszó klubot és a szakosztályokat. 2008 áprilisában írták alá a befektetői szerződést az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft.-vel a Ferencváros labdarúgócsapata, valamint a klub által használt Üllői út-Könyves Kálmán körúti hat plusz két hektáros ingatlan értékesítéséről.

A futballcsapat továbbra is az FTC Zrt. irányításában maradt, míg a Ferencvárosi Torna Club ötszázalékos tulajdonjoggal és vétójoggal rendelkezett. Az angoloktól kapott pénzből sikerült rendezni a labdarúgó-együttes és a szakosztályok adósságait.

Szintén Rieb nevéhez fűződik a szakosztályok gazdasági társasággá alakítása, ahol többségi tulajdonosként megmaradt a Ferencvárosi Torna Club, miközben lehetőség nyílott magántőke bevonására. Új szakosztályok is alakultak, mint például a férfi kézilabda, de újjáéledt a női kosárlabda is.

„A három év és három hónap hosszú idő volt, az elnökséggel együtt nagyon sokat dolgoztunk a Ferencvárosért. Kaptam egy új munkát külföldön, amely nagy kihívással jár, és elfogadtam azt. Korábban is dolgoztam már más országban, vezettem ott céget is, az elmúlt időszakban is többször tartózkodtam az országhatárokon kívül, ám ez most más lesz. Eddig egy-két napot voltam távol, míg most ennyit leszek az országban, így pedig nem lehet a Fradit vezetni, ezért mondtam le, de továbbra is elnökségi tag maradok. A mai elnökségi ülésen egyhangúlag Kovács Miklóst választottuk meg az FTC új elnökének, akinek a munkájához nagyon sok sikert kívánok" – olvasható Rieb nyilatkozata az ulloi129.worldpress.com internetes oldalon.

„Miklós több mint két éve dolgozik a Fradiért, másfél éve elnökségi tag, megbízott klubigazgató, jó szakember, és remek munkát végez. Fontosnak tartottuk a folytonosságot, és a következetes munkát, kézenfekvő volt tehát a megválasztása. Továbbra is minden segítséget meg fogok adni szeretett klubunknak, de úgy nem lehettem elnök, hogy havonta néhány napot tartózkodom csak Magyarországon. Nagyon fontos elmondani, hogy Kevin McCabe továbbra is a Zrt. tulajdonosa marad, a lemondásom oka csak az, hogy új ajánlatot kaptam, amelyet elfogadtam. Ha a tulajdonos nem maradna a Fradinál, én sem maradtam volna elnökségi tag sem. Hajrá, Fradi!" – tette hozzá a távozó elnök.

Az Üllői útra tervezett új stadion bontási és építési munkálatainak - a tulajdonos előzetes tervei szerint - idén nyár elején kellett volna elkezdődniük, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) azonban kifogásokat emelt az engedélyekkel kapcsolatban, így azok nem emelkedtek jogerőre. Az egészségügyi szervezet szerint az új komplexum veszélyeztetheti a közegészségügyi feladatok ellátását, mert túl közel kerülne a szolgálat épületeihez.  

Az FTC Zrt. vezetésében több változás történt a közelmúltban: Berki Krisztián vezérigazgató június 4-én lemondott a posztjáról, a helyére június 23-án Berkes Zoltánt nevezték ki, ő pedig alig másfél hónap után, augusztus 5-én állt fel az igazgatói székből.  

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik