Rangadónak indult, ötgólos Loki-siker lett belőle

Vágólapra másolva!
2011.10.02. 15:50
null
Ha így folytatja a csapat, a Loki játékosai az idény végén is ünnepelhetnek (Fotók: Mirkó István)
A DVSC 5–0-ra megnyerte a Diósgyőr elleni keleti rangadót a labdarúgó NB I 11. fordulójában. A debreceniek már az első félidőben 3–0-ra vezettek Bódi Ádám gólja és Adamo Coulibaly duplája után az ezúttal nem túl jól játszó vendégek ellen.

TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT, AMELYBEN RENGETEG ÉRDEKESSÉGET, STATISZTIKÁT IS TALÁL.

A vendég Diósgyőr győzelme esetén a tabella harmadik helyére ugrik, míg a Debrecen sikere esetén visszaveszi az első helyet a pénteken a Kecskemétet megverő Győri ETO-tól.

A labdát a hazaiak indították útjára Iványi Zoltán játékvezető sípjelére.

A Loki már a harmadik percben helyzetbe került: Adamo Coulibaly ugratta ki Kulcsár Tamást a tizenhatos vonalánál, és a támadó elhúzta a labdát az egyik védő mellett, de Farkas Balázs rávetődött a labdára.

Bő egy perccel később ismét a hazaiak veszélyeztettek: Bódi Ádám kapott indítást a jobb oldalon, majd befelé fordult, és két védő mellett is elment, majd a kapu fölé tüzelt – a középen a labdát váró Kulcsár bosszúságára. A másik oldalon Tisza Tibor alakította ki a DVTK első lehetőségét, a lövése az oldalhálót találta el.

A 8. percben bal oldali beadást követően Bódi fejelte fölé a labdát, majd nem sokkal később Coulibaly csinált jó cselt a tizenhatos bal sarkánál, és a kapu jobb alsó sarkát vette célba, de a lapos lövés jócskán mellé ment.

A 11. percben Bódi ismét veszélyesen fejelt kapura Gohér Gergő mellett a jobb oldalról besprintelve. A labdát ezúttal is Korhut Mihály adta be balról.

Az első negyedórában a debreceniek egyértelműen uralták a játékot, több veszélyes helyzetet is kialakítottak, míg a vendégek egy-két távoli lövéssel próbálkoztak, de egyik sem okozott gondot Nenad Novakovics kapujánál.

A 19. percben L'Imam Seydi mutatott meg valamit a gyorsaságából: Dajan Simac mellett sprintelt el, de nem tudta visszapasszolni a labdát.

Bódi Ádám szerzett vezetést a DVSC-nek
Bódi Ádám szerzett vezetést a DVSC-nek

A 22. percben aztán megszerezte a vezetést a Loki: Varga József ívelt előre hátulról, és a labdára sprintelő Bódi Ádám Farkas kapujába vágta a labdát egy pattanás után. 1–0

Egy perccel később már két góllal vezettek a hazaiak! Selim Bouadla vezette a védőkre a labdát a tizenhatos bal oldalánál, majd passzolni próbált, de a labda az egyik védőről a bal oldalon helyezkedő Korhuthoz pattant, aki azonnal középre passzolt, és Adamo Coulibaly a kapuba belsőzött néhány méterről. 2–0

A 32. percben José Juan Luque tekerte középre veszélyesen a labdát szabadrúgásból, de a Diósgyőr támadói nem tudtak kapura fejelni.

A Loki játékosai örülhettek: megérdemelten kerültek előnybe
A Loki játékosai örülhettek: megérdemelten kerültek előnybe

A 40. percben már három góllal vezettek a hazaiak. Szakály Péter kapott jó indítást a leshatáron a bal oldalon, és az alapvonalról középre ívelt, ahol a teljesen egyedül érkező Coulibaly a földre fejelte a labdát, és Farkas Balázs csak a gólvonalon túlról tudta kihalászni azt. 3–0

Az első félidőben a DVSC megérdemelten került előnybe: számos veszélyes helyzetet alakított ki, és kiválóan védekezett a DVTK támadásainál. A vendégeknek nem is igazán volt komolyabb gólszerzési lehetőségük.

A második félidő elején, a 48. percben majdnem szépített a DVTK. Novakovics rosszul ütötte ki a szögletből beívelt labdát, amely Tisza Tibor elé került, aki azonnal tüzelt, de Kulcsár blokkolt a kapu előtt.

Az 53. percben Luque végzett el szabadrúgást 30 méterről, és a hatalmas bomba a felső lécen csattant, ahonnan Novakovicsra pattant, de a Lokinak szerencséje volt, mert a labda kifelé jött a kapusról. Néhány centin múlt a szépítés...

Az 56. percben az ezen a meccsen nem igazán remeklő Seydi helyére beküldött Enrique Carreno vitte a kapura a labdát a jobb oldalon, és a másik oldalon érkező Tisza elé próbált passzolni, de kicsit hosszú volt az átadása. Közben ismét cserélt Benczés Miklós: Francisco Gallardo helyett Vicente Arzét küldte be.

A Loki szurkolói ünnepelhettek
A Loki szurkolói ünnepelhettek

A második játékrész első negyedórájában jóval összeszedettebben játszott a Diósgyőr, jóformán több helyzetet alakított ki, mint a szünet előtt, de a Debrecen sem vett vissza a tempóból.

LEZUHANT EGY SZURKOLÓ A LELÁTÓRÓL

Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr mérkőzésen.

Szentgyörgyi János, a debreceni Kenézy Kórház szóvivője az MTI-nek elmondta: a férfi a zuhanást követően nyílt combcsonttörést és csípőtáji törést szenvedett. A szurkolót még vasárnap este megműtik – tette hozzá. (MTI)

A 64. percben Selim Bouadla vállalkozott lövésre középről, és Farkas Balázsnak kellett kiütnie a léc alá tartó labdát. A szögletből azonban betalált a Loki: a Coulibaly helyére csereként beálló Stevo Nikolic előbb a kapufára fejelt, de a kipattanót a kapuba vágta. 4–0

Két perccel később még inkább eldőlt a meccs. Nagy Zoltán szerzett labdát a Diósgyőr védőinek bizonytalankodása után, majd kitette azt a jobb oldalon induló Kulcsár Tamásnak, aki kilőtte a bal alsó sarkot. 5–0

A következő percekben a hazaiak nem hajtottak annyira az ötgólos előny tudatában, míg a DVTK nem tudott közelebb kerülni a szépítő gól megszerzéséhez.

A 80. percben szép összjáték után Luque lövését kellett védenie Novakovicsnak, majd a kipattanót a csereként beálló George Menougong próbálta középre passzolni a bal oldalról, de tisztáztak a hazaiak.

Néhány pillanattal később Tisza ugratta ki jól Arzét, de a bolíviai középpályás nem tudta bevenni a DVSC kapuját.

A folytatásban már nem született több gól, így a Debrecen kiütéses, 5–0-s győzelemmel ugrott a tabella élére, míg az újonc DVTK-nak ezúttal nem sikerült a bravúr.

EGY PERCRE SEM ÁLLTUNK LE - BÓDI
MESTERMÉRLEG

„Nem úgy érzem, hogy nem jött össze semmi, úgy érzem, ma jobb volt a Debrecen. Sokkal jobb ritmusban futballoztak, rengeteg hibára kényszerítettek minket, bár volt olyan is, amit magunktól követtünk el – mind csapat, mind egyéni szinten. Más dinamikával játszott ma a Loki az első félidőben, a másodikban már jobban jöttünk ki, de ott egy-két helyzetünk kimaradt. Hiányzott az a szenvedély a csapatból, ami a közönségben megvolt. Fel kell kelnünk a földről, most kaptunk egy mélyütést, de egy kis szünet után jön a Pécs hozzánk" – értékelt Benczés Miklós a találkozó után.

„Nagyon jól játszottak a srácok, szép gólokat lőttünk, az eredmény pedig önmagáért beszél. Egységes a csapat, tudnak egymásért küzdeni, ha kell csúsznak-másznak az első perctől az utolsóig. Mindig a következő meccsre koncentrálunk, most ez megvan, legközelebb Ligakupa van, majd a Győr következik" – nyilatkozta Kondás Elemér az m1-nek.

DEBRECEN-DIÓSGYŐR 5-0

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
DVSC–DVTK 5–0 (3–0)
Gólszerző: Bódi (22.), Coulibaly (23., 40.), S. Nikolic (64.), Kulcsár T. (66.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Debreceni VSC119226–8+1829
2. Győri ETO FC1191121–7+1428
3. Videoton1162317–7+1020
4. Bp. Honvéd1161421–13+819
5. Pécsi MFC1154218–19–119
6. DVTK1153316–15+118
7. Kecskeméti TE1144318–16+216
8. Lombard Pápa1143411–110 15
9. Szombathelyi Haladás1142512–16–414
10. Paksi FC1135322–25–314
11. BFC Siófok112549–10–111
12. Vasas1125412–16–411
13. Kaposvári Rákóczi1116414–20–69
14. Újpest FC1122713–19–68
15. Ferencváros111286–14–85
16. ZTE FC11387–27–203
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik