Rákospalotai tehetség lehet az NB I tavaszi felfedezettje

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2011.04.19. 16:44
null
Délczeg Gergely utóbbi három bajnokiján négyszer talált be (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A labdarúgó NB I elmúlt három fordulójában hat gólt és hét pontot szerzett a bennmaradásért küzdő, jelenleg már 14. helyen álló Siófok. A csapat vezére a 23 esztendős Délczeg Gergely volt, aki a három meccsen négy találatot is szerzett. Ha ilyen ütemben folytatja a gólgyártást, könnyen a tavasz nagy felfedezettje lehet. A csatár a Nemzeti Sport Online-nak beszélt remek formájáról és pályafutása eddigi alakulásáról.

Az MTK, a Ferencváros és a Debrecen védői az utóbbi fordulókban alighanem megjegyezték Délczeg Gergely nevét – a siófoki csatár mindhárom csapat kapuját bevette, sőt a bennmaradásért folytatott harcban nagy riválisnak tekinthető MTK-ét kétszer is. A szurkolók azonban eddig kevésbé ismerhették.

DÉLCZEG GÓLJA A FERENCVÁROS...

„Az első NB I-es meccsemet még a 2006–2007-es szezonban, a REAC-ban játszhattam Aczél Zoltán irányítása alatt. Nagyon sokat fejlődtem abban az időszakban, de még szükségem volt néhány évre ahhoz, hogy első osztályú játékossá érjek – emlékezett vissza pályafutása korábbi szakaszára a Nemzeti Sport Online-nak adott nyilatkozatában Délczeg Gergely. – Rákospalotáról Zalaegerszegre kerültem, ahol Supka Attilától kaptam két meccset, de Csank János már nem számított rám, így Siófokra kerültem.”

A támadó pályafutásában meghatározónak számított a környezetváltás, ugyanis első szezonjában, még az NB II-ben házi gólkirály lett a Balaton-parti csapatnál. A feljutást követően azonban Sowunmi Thomas mellett nem számított meghatározó embernek, ősszel csak egy gólt szerzett a bajnokságban.

„Akkoriban több lehetőségre számítottam, kicsit csalódtam emiatt, de el kellett fogadnom, hogy a nagyobb rutinnal rendelkező, több mint kétszáz élvonalbeli meccsen közel ötven gólt jegyző Thomas elsőséget élvezett. Emiatt az őszi szezonban többször a szélre kerültem, nem is volt annyi helyzetem" – fogalmazott Délczeg, aki Sowunmi téli távozásával (mint ismert, a csatár Ciprusra szerződött – s éppen a múlt héten nyilatkozott Légiósfigyelő sorozatunkban) kulcsjátékossá vált.

„Sowunmi távozása érzékeny veszteség volt számunkra, de úgy érzem, sikerült pótolnom őt, és ez most már gólokban is megmutatkozik. Mondhatni, április az én hónapom, de ez nem teljesen igaz, hiszen ez a csapat hónapja. Tudom, hogy előbb-utóbb megszakad a mostani, sorozatom, ám nem érzem, hogy emiatt teher lenne rajtam. Az a lényeg, hogy a csapat győzzön” – mondta az elmúlt három fordulót négy góllal záró támadó.

... ÉS A DEBRECEN ELLEN (0:22-NÉL)

Délczeg saját magát is jellemezte, kitért az erényeire és a gyengéire is.

„Fizikálisan még mindenképpen fejlődnöm kell, de úgy érzem, a gyorsaságom kiemelkedik a mezőnyből, a fejjátékom is jónak mondható, és akkor sem jövök zavarba, ha mondjuk húsz méterről kell célba venni a kaput. Azonban még nagyon sok rutint kell szereznem, mert egyelőre csak 23 NB I-es meccsem van” – értékelt a csatár, aki arra a kérdésre is válaszolt, miért pont most érkezett el számára az áttörés ideje, a távolabbi jövőjével azonban egyelőre nem kívánt foglalkozni.

„Későn érő típus vagyok. Rákospalotán kezdtem futballozni, ahonnét azért rögösebb út vezet az élvonalba, mint mondjuk Újpestről, Kispestről vagy a Fradiból. Persze az is igaz, hogy a REAC-ból talán könnyebb is kitűnni. Szükségem volt arra, hogy állandó lehetőséget kapjak, hogy bízzanak bennem – ez Siófokon megadatott, így belenőhettem az NB I-be."

„Hogyan tovább? – kérdezett vissza Délczeg. – Csinálom tovább a dolgom, úgy érzem, most nagyon együtt van a társaság. A Szolnok ellen rendkívül fontos meccs vár ránk a hétvégén, de ha folytatjuk, amit az elmúlt hetekben megkezdtünk, akkor elérhetjük a céljainkat. A nyáron lejár a szerződésem, és természetesen már érdeklődtek irántam csapatok, ám ezzel nem kívánok foglalkozni. Csak az a fontos, hogy bennmaradjunk, egyébként az is lehet, hogy maradok Siófokon."

A jövőt tehát még nem érdemes firtatni, az viszont biztos, hogy ha a nagy pókerjátékos hírében álló Délczeg ilyen ütemben folytatja a gólgyártást, akkor ő lesz a Siófok ásza, és talán hosszú távon is megalapozhatja a jövőjét a krónikus csatárínségben szenvedő hazai piacon.


DUPLA AZ MTK-NAK 5:21-TŐL

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 23 15 5 3 46–21 +25 50
2. Paksi FC 23 12 4 7 40–31 +9 40
3. Kaposvári Rákóczi 23 12 3 8 37–30 +7 39
4. Ferencvárosi TC 23 12 2 9 34–32 +2 38
5. ZTE FC 23 11 4 8 38–34 +4 37
6. DVSC-TEVA 23 9 7 7 40–36 +4 34
7. Vasas 23 9 5 9 28–33 –5 32
8. Győri ETO FC 23 8 8 7 27–25 +2 32
9. Lombard Pápa Termál FC 23 9 4 10 35–38 –3 31
10. Budapest Honvéd 23 8 6 9 27–27 0 30
11. Szombathelyi Haladás 23 8 5 10 31–30 +1 29
12. Kecskeméti TE-ERECO 23 9 14 36–43 –7 27
13. Újpest FC 23 7 6 10 34–31 +3 27
14. BFC Siófok 23 6 8 9 21–30 –9 26
15. MTK Budapest 23 6 6 11 27–35 –8 24
16. Szolnoki MÁV FC 23 4 5 14 20–45 –25 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik