Puskás-díj: „Építőkocka kell, hogy legyen Zsóri karrierjében”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.23. 22:11
Zsóri Dániel menedzsere szerint az, hogy a 18 esztendős futballista a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) gáláján elnyerte az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat, csak az út eleje.
SZERENCSEHOZÓ JÜRGEN KLOPP

„Elképesztő érzéseket hozott ki belőlem, még most se nagyon tudtam felfogni, hogy ebben az évben a világ legszebb gólját tudtam szerezni – kezdte az M4 Sportnak adott nyilatkozatát Zsóri Dániel. Hogy mit éreztem? Úgy dobogott a szívem, ha végig engem vett volna a kamera, látszódott volna az ingemen keresztül a szívverésem. Előtte mondogattam magamban a szöveget, de amikor kimentem a színpadra, szinte minden eltűnt. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a legnagyobb magyar játékosról elnevezett díjat első magyarként át tudtam venni. De ezt holnaptól le is zárom magamban, onnantól csak a munkára koncentrálok. Nagyon sokan gratuláltak, olyan játékosok, mint Marcelo, Sergio Ramos vagy Seedorf, vagy például Jürgen Klopp. A díj megy haza édesanyámékhoz Simonyifalvára.”

S ha már Klopp: a Puskás-díjas gólját még a DVSC színeiben szerző támadó a találkozó előtt a német mesterrel is találkozott.

„Ő megmondta már délután, hogy én fogom nyerni a díjat. Hála az égnek, szerencsét hozott ez a találkozás, ő pedig megnyerte a legjobb edzőnek járó díjat. Ez már csak hab a tortán. Már az is óriási dolog, hogy itt lehetek, ekkora játékosok között. Most már igyekszem lazítani kicsit. Bár előtte se nagyon izgultam, igazán csak akkor, amikor mutatták a gólokat. Annyiból jó volt, hogy az első díjként épp ezt adták át, hogy nem kellett sokáig várni, másfelől viszont elsőként kellett felmenni a színpadra, nem igazán tudtam, hogy mi, merre, hogy hová kell menni. Emiatt talán jobban is izgultam, mint a díj sorsa miatt”– mesélte Zsóri Dániel az interjúfolyosón.

„Leírhatatlan érzés, Milánó felé beszélgettük, hogy mi lesz ha ő nyeri a díjat. Ahogy azonban már fogalmaztam, ez csak az út legeleje és egy olyan építőkocka kell, hogy legyen az ő karrierjében, amivel minél magasabbra el tud jutni” – mondta az MTI-nek Horváth Zsolt.

A menedzser természetesen felelevenítette a most már történelminek számító találatot is:

„Nem tudtam személyesen ott lenni ezen a találkozón, ugyanis éppen a következő mérkőzésre készültem televíziós szakkommentátorként otthon, a gólnak a pillanatát nem is láttam, csak hallottam a morajlást és a kommentátor, Ujvári Máté reakciójából azonnal éreztem, hogy valami extra dolog történt, lúdbőrözött a hátam hosszú percekig, mérhetetlenül büszke voltam Danira” – emlékezett vissza a február 16-i eseményekre Horváth Zsolt.

Az immár a Fehérvárt erősítő játékos a Debrecen színeiben a későbbi bajnoki a Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott 1–1-es állásnál, így csapatának megszerezte a győzelmet.

„A Fehérvár érdeklődése már több hónappal a gól előtt megvolt, Kovács Zoltán sportigazgatóval már korábban elkezdtük a párbeszédet annak érdekében, hogy figyeljék Danit, mert hatalmas potenciál van benne. De kerestek olyan kalandorok, akik a nagy hullámot szerették volna meglovagolni" – válaszolta Horváth Zsolt arra a kérdésre, hogy mennyire „égtek a telefonok” a találatot követően.

Zsóri Dániel képviselője ugyanakkor leszögezte, messzemenő következtetéseket nem szabad levonni ebből a gólból, a futballista jó úton halad, ennek pedig ez a gól volt a legeleje.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik