Volt diósgyőri okozta a DVTK vesztét Felcsúton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.29. 17:55
null
Elek Ákost próbálják szerelni (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 16. fordulójában a tizedik helyen álló Puskás Akadémia a harmadik Diósgyőrt fogadta. A hazaiak az első játékrész hosszabbításában éppen a volt diósgyőri Gohér Gergő találatával szerezték meg a találkozó egyetlen gólját.

NB I
16. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 1–0 (Gohér 45+3.)

A meccs a diósgyőri Takács Tamás lapos lövésével indult, amit Braniszlav Danilovics védett, a 10. percben viszont a túloldalon a félidő helyzetét hagyták ki a hazaiak, a volt DVTK-s jobb oldali szögletét a hosszú oldalon álló Lencse László egy méterről nem tudta a kapuba juttatni.

Ezt követően viszont nyomasztó fölénybe kerültek a vendégek, volt, hogy a felcsútiak hosszú percekig nem tudtak kijönni a saját térfelükről. Előbb Marjanovics lövésébe tette bele a lábát Gosztonyi, de a kapus ezt is védte, mint ahogyan Okuka távoli lövését. A 34. percben azonban Georges Henri Griffiths sarkazásánál már ő is tehetetlen volt, de szerencséjére a bal oldali kapufa kisegítette.

A hazaiak előtt a 40. percben adódott még lehetőség, de Tischler Patrik visszagurítása után Lencse ezúttal hat méterről a kapu fölé lőtt Szalai Vilmos szorításában. Már mindenki elkönyvelte a döntetlent a szünetre, amikor a hosszabbításban szöglettel felérő szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. A labdát a volt diósgyőri Gohér Gergőnek gurították le, aki a 16-os csücskéről jobbal lőtt. A labda többször is megpattant, s végül a kapu bal alsó sarkában kötött ki (1–0).

A második félidő úgy folytatódott, ahogyan az első befejeződött: nyomasztó diósgyőri mezőnyfölény mellett veszélyes felcsúti kontrák. Igazi nagy helyzet azonban nem nagyon alakult ki. Lazar Marjanovics lövését Danilovics bravúrral védte, a túloldalon pedig Lencse csavart a bal kapufa mellé, de a hajráig gyakorlatilag ennyi igazán jelentős esemény történt.

Hiába állt be Bacsa Patrik, Bognár István, majd Barczi Dávid is, nem volt elég átütőerő a vendégek támadásaiban. A hazaiak a végén már nagyon okosan játszottak az idővel is, így akadályozva meg a diósgyőri támadások kibontakozását. A taktikát pedig végül siker koronázta...

A diósgyőri szurkolók Felcsútra is elkísérték a csapatot
A diósgyőri szurkolók Felcsútra is elkísérték a csapatot
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 16 13 2 1 36–5 +31 41
2. MTK Budapest 16 12 4 24–15 +9 36
3. Diósgyőri VTK 16 8 5 3 25–18 +7 29
4. Ferencvárosi TC 16 8 4 4 24–15 +9 28
5. Újpest FC 16 7 7 2 15–10 +5 28
6. MVM Paks 15 7 5 3 23–11 +12 26
7. DVSC-Teva 15 7 4 4 19–11 +8 25
8. Kecskeméti TE 16 6 4 6 17–18 –1 22
9. Puskás Akadémia FC 16 6 3 7 18–20 –2 21
10. Győri ETO FC 15 5 4 6 21–19 +2 19
11. Nyíregyháza Spartacus FC 15 4 2 9 17–21 –4 14
12. Lombard Pápa FC 16 3 5 8 8–27 –19 14
13. Budapest Honvéd 16 3 4 9 12–20 –8 13
14. Dunaújváros PASE 16 3 5 8 14–28 –14 13
15. Pécsi MFC 16 2 4 10 16–33 –17 10
16. Szombathelyi Haladás 16 2 2 12 5–23 –18 8
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 16. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 28., péntek
19.00 Dunaújváros PASE–Budapest Honvéd 0–0 Iványi Zoltán
November 29., szombat
14.00
Újpest FC–Szombathelyi Haladás 1–0Farkas Ádám
16.00
MTK Budapest–Pécsi MFC 3–2 Pintér Csaba
16.00Lombard Pápa–Videoton 0–5
Andó-Szabó Sándor
18.00Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 1–0 Solymosi Péter
20.00Ferencváros–Kecskeméti TE 3–1 Erdős József
November 30., vasárnap
16.30Debreceni VSC-Teva–Nyíregyháza Spartacus (tv: M2)Vad II István
18.30Győri ETO FC–MVM-Paks (tv: Sport2)Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik