Prukner ülhet a ZTE kispadjára - először az Üllői úton

Vágólapra másolva!
2011.08.30. 09:56
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Ferencvárostól távozó Prukner László lesz a Zalaegerszeg élvonalbeli labdarúgócsapatának új vezetőedzője. Az értesüléseket a DIGI Sport is megerősítette, hivatalos bejelentés azonban szerdára várható.

Prukner László munkáját augusztus 16-án, a nyeretlen bajnoki évkezdés és Európa-liga-kiesés után köszönték meg a Ferencvárosnál, megbízottként (két mérkőzésre) Nagy Tamás váltotta a kispadon.

Prukner László visszatérhet az Üllői útra 
– de a ZTE trénereként (Fotó: Mirkó István)
Prukner László visszatérhet az Üllői útra – de a ZTE trénereként (Fotó: Mirkó István)

A pocsékul rajtoló Zalaegerszegnél hét forduló után fogyott el a türelem Csank Jánossal szemben, a ZTE-nél egy döntetlen és hat vereség után váltottak edzőt, az utolsó csepp a pohárban a Győri ETO elleni 1–5 volt.

A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy Prukner László szerdán az Üllői úti FTC-székházba hivatalos – még elintézendői vannak a szerződésbontással kapcsolatban – és ezt követően kötelezheti el magát Zalaegerszegre. Mint az a Nemzeti Sport keddi számában is olvasható, az edző addig nem szeretné kommentálni a ZTE-vel kapcsolatos hírt addig, amíg nem írta alá az összes, szerződésbontásával kapcsolatos dokumentumot a Ferencvárosnál.

A DIGI Sport szintén úgy értesült, hogy Prukner lesz a ZTE új trénere.

A DIGI Sport reggeli műsorában, a Reggeli Startban Nagy Ferenc, a klub elnöke elvileg szerdára ígért új trénert, s elmondta: nem zalai, de vidéki kötődésű lesz az illető, aki már ért el sikereket kisebb klubbal. Prukner nevét Nagy nem cáfolta, de egyelőre kitért a bejelentés elől.

„Elviekben tudom, hogy ki lesz az edző, és remélem, hogy az utolsó egyeztetések is úgy zajlanak, hogy valóban ő lesz az. A zalai kötődés ebben az esetben nem jellemző, a vidéki kötődés talán” – fogalmazott.

A Reggeli Start keddi adásában vendég volt a Fraditól távozó Prukner László is, ő a műsorvezető kérdésére szintén kitért a konkrét megerősítés elől, de nem tagadta: korábbi terve, a fővárosban maradás ellenére adott esetben inkább új edzői feladatra készül.

Azt mondta a műsorban: „Amikor eljöttem a Fraditól, minden csapatnak jól dolgozó edzője volt, ez vonatkozik Csank Jánosra is. Abban gondolkodtam, hogy vannak lemaradásaim a nyelvtanulásban, Pesten maradok, várok és képzem magam. Nem tudok most még választ adni, de én soha nem hátráltam meg a kihívásoktól, vannak feladatok, amiket el kell vállalni, a tanulás amellett még folytatódhat.”

Nagy Ferenc klubvezető jelezte, az idény előtti célkitűzést nem módosítják, de ez nem szabad, hogy terhet jelentsen sem a csapat, sem az új edző számára. A legfontosabb, hogy a ZTE „elkerüljön a tabellának arról a tájékáról, amely hosszú ideje a zalaiak számára ismeretlen volt.”

Ha a Zalaegerszeg megegyezik Pruknerrel, akkor az edző pont a Ferencváros ellen mutatkozhat be a zalaiak kispadján, szeptember 11-én ugyanis az Üllői úton játszik a 8. fordulóban a ZTE.

NEM ADNAK TÖBBÉ SZABAD KEZET

„Amíg nincs új edzőnk, Szabó Imrét, az utánpótlásszakág vezetőjét kértem meg, hogy tartson edzést a keretnek. Egyébiránt Csank Jánossal minden részletben megegyeztünk, amiként Vass Lászlóval is, akinek a szerződése addig szólt, ameddig a vezetőedzőnek. Horváth Győző kapusedzőtől szintén elköszöntünk. Fontos tapasztalatokkal gazdagodtam az elmúlt években, és ennek ismeretében nem hiszem, hogy Csank Jánoshoz hasonlóan bárki is hasonlóan szabad kezet kapjon az irányításban. A klub, de sokkal inkább a leendő vezetőedző érdeke, hogy a jövőben nagyobb ellenőrzés alatt végezze a munkáját" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Nagy Ferenc, a ZTE elnöke.


„Gondolhatja, hogy senkinek sincs jó kedve. Elvileg profi labdarúgók, vagyis a kudarcot minél gyorsabban fel kell dolgozniuk, ugyanakkor edzői feladat, hogy valamennyiüknek segítsünk az önértékelésben, mert az egyéni felelősség is fontos része az egésznek. Tudatosítanunk kell, hogy az eredménytelenség nem kizárólag Csank János hibája, sőt egyetértek azzal a kijelentésével, hogy bizony néhány labdarúgó nem érdemes az élvonalra" – mondta a klubnál uralkodó hangulatról Szabó Imre.

A 2011–2012-ES NB I-ES SZEZON EDZŐCSERÉI
2011. augusztus 10.: Újpest, Mészöly Géza helyett Zoran Szpisljak
2011. augusztus 15.: Vasas, Komjáti András helyett Marijan Vlak
2011. augusztus 16.: FTC, Prukner László helyett Nagy Tamás (megbízottként)
2011. augusztus 27.: ZTE, Csank János távozik – utódja Prukner László?
AZ NB I ÁLLÁSA
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2011/7,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe Ez a blokk a cikkszerkesztőben nem tud megjelenni, de a front-enden látszani fog ebben a pozícióban
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik