– Miért értékelt annyira kurtán a meccs után?
– Annyi volt a mondanivalóm. Nem vádaskodtam, egyszerűen akkor az a néhány mondat kívánkozott ki belőlem.
– Azért tisztázzuk: a sors ezúttal a játékvezetőt jelentette az Ön megfogalmazásában?
– Nem feltétlen. Megtehettem volna, hogy a meccs utáni nyilatkozatomban a játékvezetőre fogom a vereségünket? Igen. Mégsem tettem.
– Azért valamelyest áthallásos volt a nyilatkozat...
– Ön szerint lehet, hogy áthallásos, én a sorsra gondoltam akkor is és most is, amúgy sem szokásom játékvezetőket kritizálni. Bár megjegyzem, a bírók megítélésem szerint nem védték eléggé a támadó játékosainkat.
– Mire gondol?
– Például arra, hogy volt olyan mérkőzésünk is, amelyen nem kevesebbszer, mint harmincnégyszer szabálytalankodtak ellenünk, a tizenhatos előteréig is alig-alig tudtunk eljutni emiatt, s Kaposváron sem volt másként – számtalan rúgást kaptak a futballistáim. De tényleg nem szeretném a kifogásokat keresni, maradjunk annyiban, ezt a meccset nem a Rákóczi nyerte meg, hanem mi veszítettük el.
– A tizenegyest megelőző szituációra sem kívánt reagálni, mondván, nem látta jól az esetet. Visszanézte azóta a felvételeket?
– Maradjunk abban, játékvezetői felfogás kérdése volt a szituáció megítélése. Djordje Tutorics már akkor a földön feküdt, amikor a labdát még be sem adták a kaposváriak, a gyepen már nem tudta a mozgását koordinálni, s noha befújták a tizenegyest, egy biztos: szerb védőm a beadásban nem zavarta az ellenfelét, s nem is szabálytalankodott vele. De még egyszer mondom: ettől még nem kellett volna a nyolcvankilencedik percben óriási potya góllal kikapnunk.
A PRUKNER LÁSZLÓVAL KÉSZÜLT INTERJÚ TOVÁBBI RÉSZÉT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN TALÁLJÁK!
