Prukner: Az internetről vásárolt játékosok közül nem mindenki válik be

Vágólapra másolva!
2010.09.20. 08:48
null
A második siófoki gól az Üllői úton: nehéz időszakot él át a Ferencváros (Fotó: Németh Ferenc)
Két bajnoki vereség után vízválasztó időszak jöhet a Ferencváros labdarúgócsapatánál: Prukner László, a zöld-fehérek vezetőedzője úgy véli, hogy az Újpest és a Siófok elleni kudarcok után most mutatkozik meg, ki képes a keret játékosai közül elviselni a megnövekedett nyomást.

 

SZAVAZÁS

Két vereség után mit tenne Prukner László helyében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Mi a baj?
– Semmi – válaszolt nyugodtan Prukner László.

– Nem mondja komolyan.

– Görcsösek voltunk. Szerintem kizárólag ez okozta a Siófok elleni vereséget. Bárki bármit állít, úgy láttam, hogy az elmúlt két hét eseményei olyan görcsöt okoztak a játékosoknál, hogy a legnagyobb helyzetet is elrontottuk. Olyan hullámba kerültünk, hogy a legkisebb hibáinkért is góllal bűnhődünk, miközben mi a legnagyobb ziccerben sem vagyunk képesek eltalálni a kaput. Vagy ha igen, a mi gólunkat nem adják meg. Néha tévesen.

– A görcsösségről annyit, hogy aki felhúzza a Fradi-mezt, annak tisztában kell lennie azzal, hogy a szurkolóknak csak a győzelem és az is csak látványos játékkal elfogadható...

– Tudjuk, hogy így van, de meglehet, mentálisan nem mindegyik futballista bírja el azt a terhet, amit ferencvárosi játékosként egy ilyen stresszhelyzet okoz. Pedig pszichológiai tesztet csináltattunk az új igazolásokkal, és más módszerekkel is vizsgáltuk, ki lehet alkalmas rá, hogy egy jó Fradi futballistája legyen. Hosszabb távon sikert csak erős karakterekkel lehet elérni, és most derül ki, ki milyen alkat mentálisan.

 ÉDESANYÁM FOLYAMATOSAN CSUKLOTT – BALOG ZOLTÁN
„Igaz, korábban is megesett már, hogy egymásután kétszer kikapott a csapat, de nem hat nullára az Újpesttől, s utána nem az újonc Siófoktól. Sajnos szombaton már bennünket, rutinosabbakat is megtalált a közönség. Szegény édesanyám folyamatosan csuklott, annyit emlegették” – mondta Balog Zoltán.
A teljes nyilatkozatot itt találja!

– Az Újpest elleni nulla hatot is nehezen dolgozták fel a drukkerek, erre jön a Siófok elleni vereség. Tényleg nincs semmi baj?
– Ha megnézi, az előttünk járó csapatok magja régóta állandó, szükség szerint ahhoz igazolnak. Évek óta épül a Debrecen, a Győr, a Videoton – az alapcsapat, a meghatározó játékosok alkotta törzs állandó. Mi most kezdtük a munkát, a magot próbáljuk kialakítani, és ez nem megy egyik napról a másikra. Mesterségesen kellett belenyúlni a közösség alakításába, ki kellett jelölni azokat, akik az öltözőben összefoghatják a csapatot. Kicserélődött a keret, és előre tudható volt, hogy az internetről vásárolt játékosok közül nem mindenki válik be. Hogy visszautaljak az eddigiekre, lakva ismerjük meg egymást, mi is most tudjuk meg, ki mire képes, ki hogyan viseli ezt a nehéz periódust.

– Bocsánat: internetről?
– Ne haragudjon, úgy tesz, mintha nem tudná, a jelenlegi Ferencváros lehetőségei meg sem közelítik néhány riválisét, de nem mutogatunk másra. A saját dolgunkkal foglalkozunk, és azon vagyunk, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből.

– A válságból?
– Nem, nincs válság.

– Volt már ilyen nehéz helyzetben?
– Voltam ennél nehezebb szituációban is, amikor kieső helyen álltunk a Kaposvárral. Ott is volt nyomás rajtunk, de megoldottuk: végül tizenhárom meccsből kilencszer győztünk, a kiesés helyett hetedikek lettünk. Ha kell, változtatunk az összeállításon, ha kell, más módszereket vezetünk be a felkészülés során.

A PRUKNER LÁSZLÓVAL KÉSZÍTETT EGÉSZ OLDALAS INTERJÚT A HÉTFŐI NEMZETI SPORT 5. OLDALÁN OLVASHATJÁK!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik