Először vesztett pontot a Pécs

2011.08.13. 21:02
null
Véget ért a Pécs nyerő szériája a Kecskemét ellen (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Pécs és a Kecskemét mérkőzése 2–2-es döntetlennel ért véget. A 85. percig vezetett a Pécs, azonban a jobban hajrázó Kecskemét megérdemelten egyenlített és mentett pontot a korábban százszázalékos mecsekaljaiak otthonában.

A Pécs négyből négyet nyerve, az éllovas Debrecennél három góllal kevesebbet lőve a második helyen állt a forduló előtt. A Kecskemét két-két meccset megnyert és elveszített, hat ponttal a nyolcadik pozíciót birtokolta.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a Pécsi MFC?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Pécsi MFC-nél már a négy sikerrel is a klubtörténet legjobb rajtjának örülhetnek a drukkerek, ráadásul összességében 13 tétmérkőzéses győzelmi sorozatnál áll a számláló.

Az első negyedórában kiegyenlített erők küzdelmét láthatták a nézők, talán a Kecskemét valamivel aktívabb volt. Ennek ellenére a Pécs a 21. percben megszerezte a vezetést. Bajzát Péter közeli fejesébe Ribánszki csak beleérni tudott, a labda a kapuban kötött ki. 1–0

Két perccel később jött az újabb hazai találat: ismét Bajzát fejelt kapura egy beadást, Ribánszki ezt már ugyan ki tudta ütni, de a kipattanóra érkező Nenad Todorovics közelről a kapuba kotorta a labdát. 2–0

Ez után bő tíz percig nem sok említésre esemény történt, de a 36. percben jött Gyurcsó Ádám, aki visszahozta a reményt a vendégek számára. Szavics remek passza után 16 méterről kilőtte a hosszú sarkot. 2–1

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a Kecskemét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A góltól kissé megzavarodott a Pécs, a Kecskemét átvette az irányítást, és ez által többet is támadott. A szünetig azonban már nem változott az eredmény, a Pécs előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

A második játékrész első fele már nem hozott túl sok helyzetet. A vendégeknek több támadásuk volt, de Dibusz Dénes igazolta tehetségét. A 66. percben Litsingi kiugratásánál jó ütemérzékkel futott ki a kapujából és tisztázott a támadó elől.

Természetesen a Pécs sem tétlenkedett, de elsősorban a vendégek voltak aktívabbak. Foxi és Litsingi is veszélyesen futballozott, de gól nem született helyzeteikből a második játékrész első 30 percében.

A hajrában a Kecskemét fölénye gólban is megmutatkozott. Litsingi remek passza után Gyurcsó gurított a kapuba nyolc méterről a 85. percben. 2–2

A meccs vége felé a győzelmet is majdnem megszerezték a kecskemétiek: Foxi remek lövését Dibusz a keresztlécre ütötte, majd másodszorra tudta csak megfogni.

A vége maradt 2–2. Az első félidőben a Pécs sokáig jobban játszott, majd a Kecskemét feljött, de a hazaiak ekkor még meg tudták tartani előnyüket. A második játékrészben már sokkal jobb volt a Kecskemét, de csak a 85. percben érett góllá a fölénye. A döntetlen igazságos eredmény, a Pécs először veszített pontot ebben a bajnoki évadban.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ
Pécs–Kecskemét 2–2 (Bajzát 21., Todorovics 23., ill. Gyurcsó 36.,85.)
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC 5 5 – – 8–3 +5 15
2. Pécsi MFC 5 4 1 – 8–4 +4 13
3. Budapest Honvéd 5 4 – 1 14–4 +10 12
4. DVSC-TEVA 4 4 – – 9–2 +7 12
5. Lombard Pápa Termál FC 5 3 1 1 5–3 +2 10
6. MVM Paks 5 2 2 1 7–8 –1 8
7. Kecskeméti TE 5 2 1 2 10–7 +3 7
8. DVTK 5 2 1 2 8–6 +2 7
9. Videoton FC 3 2 – 1 6–2 +4 6
10. BFC Siófok 4 1 1 2 3–4 –1 4
11. Kaposvári Rákóczi 4 1 1 2 4–7 –3 4
12. Szombathelyi Haladás 5 1 1 3 3–6 –3 4
13. Ferencvárosi TC 5 – 2 3 3–6 –3 2
14. Vasas-HÍD 5 – 1 4 5–14 –9 1
15. Újpest FC 4 – – 4 0–6 –6 0
16. ZTE FC 5 – – 5 2–13 –11 0
Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdte a vb-selejtezőt a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
17 perce

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
21 perce

Dibusz helyett Radnóti védi az FTC kapuját a Viktoria Plzen ellen – kezdőcsapatok

Európa-liga
33 perce

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
33 perce

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
57 perce

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2 órája

Győzelemmel kezdett a grúziai vízilabda-szupertornán a Ferencváros

Vízilabda
2 órája