PMFC: önkritika - az elhibázott felkészítésről beszélt Véber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.13. 10:15
A PMFC labdarúgócsapata ma 17 órakor Szászváron lép pályára a Magyar Kupa első fordulójában. A kupatalálkozó előtt Véber György vezetőedző a klubhonlapnak önkritikusan kifejtette, hogy mi volt a szerepe az Újpest elleni döntetlenben (1–1).

„Van egy futballfilozófiám, és egy aköré felépített edzésmódszerem. Ez azonban eltér attól, amit az elődök végeztek Pécsett – magyarázta Véber György a pmfc.hu-nak. – Ehhez a fajta munkához idő kell. Bevallom, a Puskás Akadémia elleni meccs előtt azt hittem, gyorsabban haladunk, de legutóbb kiderült az Újpest ellen, hogy nem.” Véber György a pmfc.hu-nak. – Ehhez a fajta munkához idő kell. Bevallom, a Puskás Akadémia elleni meccs előtt azt hittem, gyorsabban haladunk, de legutóbb kiderült az Újpest ellen, hogy nem.”

„Túledzettem a csapatot, nem vettem vissza időben a terhelésből. Ezért mondtam nyíltan a mérkőzés után, hogy a lila-fehérek elleni gyenge teljesítmény az én saram. Most már látom, nagyon finoman kell adagolni a játékosoknak a terhelést, még egyszer ugyanis nem eshetünk ilyen hibába. Hiszem, hogy a közösen megkezdett munka hosszú távon kifizetődik. Ugyanakkor nem fogunk visszavenni, csupán a játékosokhoz igazodva kell a szakmai stábnak kidolgoznia azt a feladatmennyiséget, hogy már a hétvégére teljesen frissek legyünk. Továbbra is vallom, hogy ezt a keretet jó futballisták alkotják, ha a játékosok magukévá teszik azt a fajta munkát, amit én várok tőlük, abból jó fog kisülni, ebben egészen biztos vagyok.”

„Imádom a Magyar Kupát, ebben a sorozatban elég könnyen el lehet jutni nagyon messzire – tért rá a kupameccsre az edző. – A Szászvár elleni meccs remek lehetőség lesz a játékosok számára a kellő terhelés megszerzésére. Másrészt éles helyzetben is kipróbálhatunk támadásvariációkat, amelyekkel Szombathelyen is győzelmet arathatunk. Lesznek a csapaton belül változások, éppen azért, hogy a többiek is megkapják a bizonyítási lehetőséget. Nem lehet más a célunk, csak a győzelem! Nem becsüljük le az ellenfelünket, és mondom ezt a legnagyobb tisztelettel, de a PMFC-nek bármilyen összeállításában tovább kell jutnia a szerdai mérkőzésen.”

A PMFC várható mai kezdőcsapata: Helesfay – Manjrekar, Causic, Lantos, Uzoma – Mohl – Kővári, Wittrédi, Heffler N. – Szatmári, Fröhlich

Legfrissebb hírek

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
21 órája

Magyar Kupa: egy félbeszakadt meccs, két tizenegyespárbaj, három két számjegyű győzelem

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 21:28

Magyar Kupa: a Tiszafüred 16 gólt szerzett, a Gyulai Termál és a Salgótarján 12–0-val ment tovább

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 20:54

Elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójának sorsolását

Labdarúgó NB II
2026.07.09. 20:14

Augusztus első hétvégéjén indul a Magyar Kupa új idénye

Labdarúgó NB I
2026.07.08. 12:30

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

Váratlan szöglet zavarta össze az egerszegi védelmet a kupadöntőn

Labdarúgó NB I
2026.05.11. 08:38

Hajnal Tamás: Bántott minket, hogy az előző két döntőt nem tudtuk megnyerni

Labdarúgó NB I
2026.05.10. 10:04