PMFC: Dárdai nyomdokain a pécsiek Nagy tehetsége

KOCSIS ANITAKOCSIS ANITA
Vágólapra másolva!
2012.05.17. 13:36
A legtöbb pécsi labdarúgó szívesen elfelejtené a DVSC-Teva elleni mérkőzést, azonban egyvalaki biztosan bekarikázza a naptárában a 2012. május 12-i dátumot, mégpedig a PMFC labdarúgója, Nagy Dominik. A tizenhét éves futballista a vasárnapi mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban.
„KOROSZTÁLYÁNAK LEGNAGYOBB TEHETSÉGE"
„Támadó középpályás, korosztályának legnagyobb tehetsége – állítja Georgi Attila, a játékosra felfigyelő menedzser – Technikailag képzett, ballábas labdarúgó. Ütempasszai kiemelkedőek, jól cselez, szerelőkészsége parádés! Évek óta figyelem, és szerintem nem sok ilyen játékos van itthon, mint ő. Szinte szabálytalanság nélkül szerel. Ezért játszatta a válogatott edzője, Pisont István is védekező középpályásként. Nagyon nagy munkabírású, ám fizikailag még fejlődnie kell. A modern futball belső középpályását testesíti meg. Egy jó példája, hogy szisztematikus munkával az ilyen tehetségeket így lehet és érdemes itthon tartani.”
„KOROSZTÁLYÁNAK LEGNAGYOBB TEHETSÉGE"
„Támadó középpályás, korosztályának legnagyobb tehetsége – állítja Georgi Attila, a játékosra felfigyelő menedzser – Technikailag képzett, ballábas labdarúgó. Ütempasszai kiemelkedőek, jól cselez, szerelőkészsége parádés! Évek óta figyelem, és szerintem nem sok ilyen játékos van itthon, mint ő. Szinte szabálytalanság nélkül szerel. Ezért játszatta a válogatott edzője, Pisont István is védekező középpályásként. Nagyon nagy munkabírású, ám fizikailag még fejlődnie kell. A modern futball belső középpályását testesíti meg. Egy jó példája, hogy szisztematikus munkával az ilyen tehetségeket így lehet és érdemes itthon tartani.”

A legfiatalabb élvonalban pályára lépő pécsi játékos rekordját a maga tizenhat évével továbbra is ifj. Dárdai Pál tartja, ám a mögötte egy évvel „lemaradó” Nagy Dominik jó úton halad afelé, hogy elődjéhez hasonlóan az ő nevét is minél többen megismerjék. A tehetséges pécsi futballista május 8-án ünnepelte a tizenhetedik születésnapját, pár nappal utána pedig már a Debrecen otthonában, tízezer ember előtt bizonyíthatta rátermettségét első NB I-es meccsén a PMFC-ben.

„Nem izgultam különösebben, hiszen több hete készülök együtt a felnőttcsapattal, így tudtam, hogy milyen játékritmusra számíthatok. A nézők és a hangulat azonban igazán különleges volt, még sohasem játszottam ennyi ember előtt – emlékezett vissza a bemutatkozására Nagy Dominik. – Nagyon nagy öröm, hogy ilyen fiatalon lehetőséget kaptam, meg is köszöntem Mink Olivérnek és Fekete Tivadarnak, akik sokat segítettek abban, hogy idáig eljussak.”

Az U17-es válogatott középpályást egy iskolák közötti meccsen fedezte fel Fekete Tivadar, aki – másfél éves kihagyást leszámítva – azóta is Dominik edzője.

„Nem volt még hétéves, amikor Bólyból a PVSK-hoz hoztam. Már akkor nagy értéket láttam benne, minden megmozdulása élményszámba ment. Rendkívüli technikai tehetséggel volt már egészen fiatalon megáldva. Éretten futballozott kisgyerekként is s ez a mai napig jellemző rá. A korosztályánál mindig előbbre járt és jár játékban és gondolkodásban egyaránt – mondta tanítványáról Fekete Tivadar, a PMFC U19-es együttesének vezetőedzője. – Az U19-es együttesnél alapemberré nőtte ki magát. Nagyon sokoldalú játékos, ha kell, akkor védekezik fegyelmezetten, de támadásban a kreativitásának köszönhetően még inkább lehet foglalkoztatni. Agresszív és gólerős futballista, tavasszal már kilenc gólnál jár, amellyel a csapat házi gólkirálya is.”

A fiatal középpályás 2008 óta a PMFC játékosa, s egy hónapja készül együtt az NB I-es kerettel. A korosztályos válogatottban, 2011 júniusában egy nemzetközi tornán mutatkozott be Rómában, azóta stabil tagja Pisont István együttesének, ott volt az idei Európa-bajnokságról a belgák óvása miatt lecsúszott U17-es csapatban is. Ígéretes jövő áll előtte, de hogy ő mennyire tekint előre?

„Még egy évig szerződésem van, és úgy gondolom, hogy most jó helyre kerültem. Szeretnék először alapember lenni Pécsett, ha pedig két-három éven belül kapnék egy kedvező ajánlatot külföldről, talán élnék vele” – mondta ezzel kapcsolatban Nagy.

A tehetség megvan, a rutinszerzés első lépéseit is megtette azzal, hogy nála idősebb és rutinosabb játékosokkal dolgozhat naponta. A munkához való hozzáállásával kapcsolatban Dominik edzője csak így fogalmazott: „Az ilyen játékosok miatt érdemes edzőnek menni élmény vele dolgozni! Ő az élő példa, hogy vannak értékeink a magyar labdarúgásban, csak meg kell őket találni és lehetőséget kell adni nekik!”


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik