PMFC: csatárkeresés délszláv fronton; még nincs kapuskérdés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 12:26
A labdarúgó NB I-ben szereplő, az első két fordulóban csupán egy pontot szerző PMFC ügyvezetője, Győri János a Nemzeti Sport Online megkeresésére beszélt arról, hogy miért szerb és horvát fronton keresnek csatárt, és hogy van-e kapuskérdés a csapatnál.

A Pécsi MFC kiütéses vereséggel kezdte a szezont (odahaza az MTK ellen kapott ki 4–0-ra), majd pénteken a Puskás Akadémia FC elleni 2–2-es döntetlennel lendült át az első fordulóbeli sokkon. A második bajnokin tehát már sikerült két gólt szerezni, ennek ellenére a Véber György vezette szakmai stáb nem titkolja, csatár poszton mindenképpen szeretne erősíteni, mint ahogyan azt sem, hogy a magyar piac behatároltsága miatt elsősorban délszláv légiósban látják a megoldást.

„Nem titkoljuk, szerb és horvát fronton keresünk elsősorban támadót. Bár nem a nemzetisége számít egy játékosnak, számunkra a határ közelsége miatt is könnyebben csábítunk ide olyan csatárt, aki anyagilag és szakmailag is megfelelne számunkra. Egyelőre ismerkedünk ezzel a piaccal. Bár volt olyan játékos, akivel már tárgyaltunk, és közel is voltunk a megegyezéshez, végül nem jött össze a dolog, így tovább keresünk. Olcsó, fiatal, sok gólt szerző, jó pénzért értékesíthető csatár az álom (tegyük hozzá, ez alighanem sok más csapatnál is így van – a szerk.). Természetesen tudjuk, hogy ehhez szerencse is kell” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Győri János, a PMFC ügyvezetője.

A két forduló alatt kapott hat gól nem nevezhető kevésnek, és bár nem lehet mindegyik találatot a fiatal kapus, Gőcze Gergő nyakába varrni, Győri János nem zárja ki, hogy ezen a poszton és más csapatrészben is erősíthet még a PMFC, ha szükségesnek tartja a szakmai stáb.

„Egyelőre nincs kapuskérdés Pécsen. A felkészülés elején felvetődött, hogy erre a posztra is kell-e szerződtetnünk valakit, de akkor úgy ítéltük meg, hogy rendben vagyunk itt. Amennyiben a szakmai stábbal úgy értékeljük az első fordulók történéseit, hogy szükségünk van kapusra, vagy még mezőnyjátékosra is, akkor az átigazolási időszak végig lehetnek még érkezők” – beszélt a további lehetséges erősítésekről Győri János.

A pécsiekkel kapcsolatos hír, hogy a korábban tesztelt horvát labdarúgó, Davor Bratic nem lesz a klub játékosa. A legutóbb Albániában futballozó játékostól elköszönt a szakmai stáb.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Andrej Causic (horvát, DAC 1904 – Szlovákia), Heffler Norbert (MVM-Paks, legutóbb Sopron), Helesfay Donát (Kozármisleny, újra kölcsönben), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsön után végleg), Rácz Ferenc (Kozármisleny, újra kölcsönben), Eke Uzoma (nigériai, Sandhausen – Németország)
Távozott/távozhat: Bailo Dávid (ZTE), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Koller Krisztián (Nyíregyháza), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza, onnan Dunaújváros), Steer Bence (?), Városi Viktor (Haladás), Zsdrál Miroszláv (Kaposvár)
Kiszemeltek:
LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 1., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC 2–2
Solymosi Péter
20.30
MTK Budapest–Debreceni VSC 1–0
Iványi Zoltán
Augusztus 2., szombat
16.30
Videoton FC–Dunaújváros PASE 3–0
Bognár Tamás
18.30
Nyíregyháza Spartacus–MVM-Paksi FC 0–3
Szabó Zsolt
20.30
Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás 0–1
Farkas Ádám
Augusztus 3., vasárnap
16.30
Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1)
Fábián Mihály
18.30
Győri ETO FC–Budapest Honvéd (Tv: Sport2)
Németh Ádám
20.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Vad II István

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik