PMFC: a tulajdonos a legjobb tízbe várja a csapatot az NB I-ben

2011.06.07. 18:21
Címkék
A Pécsi MFC szombaton szigetszentmiklósi győzelmével kiharcolta az NB I-es szereplés jogát, de az élet nem állt meg a baranyaiaknál, sőt most indult be igazán. Matyi Dezső tulajdonos már az élvonalbeli célokról nyilatkozott, miközben Bérczy Balázs klubigazgató megkezdte a tárgyalásokat a következő szezonban szereplő keret kialakításáról.

„Ez volt a célunk. Négy éve! A következő szezonban erős középcsapatot akarunk, az első tízben szeretnénk lenni. Természetesen szeretnénk igazolni. Majd a piac eldönti, hogy lesz-e rá lehetőség" – nyilatkozta a bama.hu-nak Matyi Dezső, a Pécsi MFC tulajdonosa.bama.hu-nak Matyi Dezső, a Pécsi MFC tulajdonosa.

Bérczy Balázs klubigazgató már a soron következő feladatokról beszélt.

„A keret kialakításáról már korábban beszéltünk Mészáros Ferenc vezetőedzővel. Van, akire nem tartunk igényt a továbbiakban, és persze lesznek új labdarúgóink is. Nem vagyunk könnyű helyzetben, az élvonalbeli csapatok ugyanis már két hete befejezték a bajnokságot, vagyis előnyben vannak, mert korábban megkezdhették a tárgyalásokat a kiszemeltjeikkel” – mondta a klubot korábban játékosként, jelenleg pedig sportvezetőként szolgáló Bérczy, aki a tavasszal menesztett vezetőedzőről, Kiss Lászlóról is beszélt. Elmondta, hogy a szakember áprilisi béréből fennmaradó összeget öt nappal azután elutalták, hogy Kiss feljelentette a klubot.

A PMFC-nél a hat lejárt szerződésű labdarúgóval, Lantos Leventével, Sólyom Csabával, Nagy Józseffel, Gyánó Szabolccsal, Törtei Tamással és Horváth Zsolttal a napokban tárgyal a klubvezetőség a folytatásról, és ezen a héten a kiszemelt új játékosokkal is szeretnének legalább szóbeli egyezséget kötni.

A pécsi vezetők közleményben reagáltak egy pletykára is, amely szerint a Pápára szerződő Lovrencsics Gergő pécsi megállapodásának május 31-i lejárta miatt jogosulatlanul szerepelt a PMFC Szigetszentmiklós elleni találkozóján.

„A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben tájékoztatásul közöljük, hogy a PMFC-Sport Kft. a szabályoknak megfelelően beadta a Magyar Labdarúgó-szövetségbe Lovrencsics Gergő szerződésmódosítását, amelyet az MLSZ részéről Varga Krisztina versenyszervezési osztályvezető ellenjegyzett és nyilvántartásba vett, így a játékos jogosult volt pályára lépni Szigetszentmiklóson" – fogalmaz a közlemény.

Legfrissebb hírek

Vívás: Koch Máté arany-, Kovács Gergely bronzérmes a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
4 perce

„Az öltözőben összetörtek a játékosok, ez jó jel” – Bódog Tamás a Honvédtól elszenvedett vereségről

Labdarúgó NB I
7 perce

Vízilabda ob I: vérbeli rangadón Vasas-siker

Vízilabda
14 perce

Hat gól a magyaros derbin Azerbajdzsánban

Légiósok
25 perce

Pakot András szakaszt nyert a Szerb körversenyen

Kerékpár
50 perce

A Szolnok kikapott Sopronban a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
52 perce

Colley egy percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája

Izomfájdalomra és regenerációra is hasznos lehet a hengerezés

Csupasport
1 órája