PMFC: a DVSC-től is érkezett játékos Pécsre

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 09:31
A Pécsi MFC tegnapi, Kozármisleny elleni, 3–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésén több új arc is feltűnt a csapatban, köztük a legutóbb Debrecenben szereplő Birtalan Botond is.

A PMFC-ben a Kozármisleny ellen tegnap pályára lépett az éppen a szomszédvár Mislenyből érkezett Koller Krisztián és a horvát Marko Bjelanovic valamint bemutatkozott a kecskeméti Balogh Béla is.

Próbajátékosokat azért tesztelhetnek a baranyaiak. Közéjük tartozik Birtalan Botond, aki a Kozármisleny elleni, 3–0-ra megnyert meccs második félidejében játszott. A 23 éves középpályás legutóbb Debrecenben szerepelt, a DVSC NB II-es csapatában nyolc bajnokin három gólt szerzett, de az őszi szezont követően távozott.

Az érkezők mellett voltak hiányzók is a pécsieknél: sérülések jelentenek gondot, a két kapus, Dibusz Dénes és Sánta András sem tudott még bekapcsolódni a közös munkába, a középpályás Wittrédi Dávid most kezdte a műtét utáni mozgást, ráadásul Alekszandar Sztojmirovics olyan szerencsétlenül esett el az egyik egymás elleni kétkapus edzésen, hogy eltört a keze.

Ehhez tegyük hozzá, hogy Eke Uzoma rúgást kapott a térdére, emiatt hagy ki edzéseket, míg Jean Baptiste Akassou műtéten esett át az ünnepeket alatt, és a reméltnél lassabban gyógyul a lába.

A csapat új szakvezetője, Márton Gábor a felkészülés menetéről nyilatkozott: „Még alakulhat a téli programunk, jó lenne tíznapos horvátországi edzőtábort is beiktatni a felkészülésbe, de ennek meg kell teremteni az anyagi hátterét, vagyis Matyi Dezső tulajdonosnak is rá kell bólintania."

A pécsiek következő felkészülési meccsüket január 19-én a horvát HNK Cibalia ellen játsszák.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL

Érkezők: Balogh Béla (Kecskemét), Birtalan Botond (DVSC-Teva – próbajáték), Fröhlich Roland (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Harsányi Zoltán (szlovákiai, Spartak Myjava – Szlovákia, kölcsönből vissza?), Nagy József (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Marko Bjelanovic (horvát, Kozármisleny), Koller Krisztián (Kozármisleny). Profi szerződést kapó saját nevelésű játékosok: Erős Csaba, Gajág Gergő, Gránicz Patrik, Ipacs Péter, Kővári Róbert, Márkvárt Dávid, Zelenyánszki László

Távozik/távozhat: Ceolin (brazil, ?), Cosmin Goia (román, ?), Harsányi Zoltán (szlovákiai, ?), Luka Vucko (horvát,?), Bodnár László (?), Demjén Gábor (?), Solomon Okoronkwo (nigériai, ?), Leon Panikvar (szlovén, ?)

Kiszemeltek:

 

 

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

A ZTE felkészülési meccsen két góllal győzött a zágrábiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 14:06

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik