Pintér távozik az ETO éléről, Csertői követheti

Vágólapra másolva!
2011.03.06. 15:49
null
Pintér Attila búcsúzik a győriektől (Fotó: Németh Ferenc)<br />
A Nemzeti Sport információi szerint a Győri ETO labdarúgócsapata közös megegyezéssel szerződést bont Pintér Attila vezetőedzővel. Utóda a legutóbb a Haladásnál dolgozó Csertői Aurél lehet.

A Nemzeti Sport információját vasárnap délután a győriek hivatalos honlapja, az eto.hu is megerősítette, hozzátéve, hogy Farkas József másodedző is búcsúzik a klubtól. Információink szerint Pintér Attila utóda az ősszel még a Haladásnál dolgozó Csertői Aurél lehet. A győri klub hétfő délelőtt tart sajtótájékoztatót a kialakult helyzetről.

A kisalföldiek a Siófok elleni 1–0-s idegenbeli győzelemmel kezdték a tavaszi szezont, ám azt követően az MTK Budapest elleni hazai 1–1 Magyar Kupa-búcsút jelentett a zöld-fehérek számára, majd szombaton 1–0-s vereség következett a Vasas-Híd ellen, szintén az ETO-parkban.

Pintér 2009 júniusában a szerb Dragoljub Bekvalacot követően lett a győriek vezetőedzője. Irányításával a 2009–2010-es szezonban a Debreceni VSC és a Videoton mögött a harmadik helyen végzett a bajnokságban az ETO, amelynek köszönhetően elindulhatott az Európa-liga selejtezőjében.

Az El-ben a kisalföldiek búcsúztatták a szlovák Nitrát, a kazah Atiraut, majd nagy meglepetésre a francia Montpellier-t is, a Dinamo Zagreb elleni párharcot azonban elveszítették, így nem jutottak fel a főtáblára.

A bajnokságban a folyó szezonban azonban várakozáson alul teljesítettek eddig a zöld-fehérek, a Vasas elleni vereség után 18 mérkőzésen szerzett 23 ponttal mindössze a 10. helyen állnak.

EDDIGI EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2010–2011-ES SZEZONJÁBAN
Szeptember 27./október 13. – Kecskeméti TE-Ereco: Urbányi István helyett Tomiszlav Szivics
Október 4./18. Szolnoki MÁV FC: Vágó Attila helyett Simon Antal
Október 6./7. – Vasas: Giovanni Dellacasa helyett Komjáti András
Október 16./17. – Szombathelyi Haladás: Csertői Aurél helyett Aczél Zoltán
November 13./17./január 1. – Budapest Honvéd: Massimo Morales helyett Szalai László, majd Supka Attila
December 20./30. – DVSC-TEVA: Herczeg András helyett Zdenek Scasny
Március 6. – Győri ETO: Pintér Attila helyett ?

 

Legfrissebb hírek

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Labdarúgás: az ifi BL-ben sem tartoznak az elithez a magyar csapatok

Utánpótlássport
2025.04.30. 09:15

Football Forum Hungary: „Már csak a válogatott futballban győzheti le Dávid Góliátot”

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:04

Football Forum Hungary: A számok azt mutatják, változtatni kell a magyar utánpótláson – Csepregi György

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 13:17

Football Forum Hungary: Játékosmegfigyelők nélkül ma már nem működhet egy klub – Balogh Tamás

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 11:54
Ezek is érdekelhetik