Paulo Sousa: Sok mindent tanultam Magyarországon

– Valamivel több mint másfél esztendeje ugyanitt beszélgettünk, az ön számára akkor még új volt ez a közeg. Azóta megszokta Magyarországot?
– Már jobban értem, ahogy a magyar emberek gondolkodnak, különösen azok az emberek, akik a futball világában élnek – felelte Paulo Sousa. – Mondhatom, már tiszta képem van a magyar labdarúgás rendszeréről.

– Játékosként olasz, német, görög, valamint spanyol csapatokban légióskodott, edzőként pedig dolgozott már Angliában és Walesben is. Futballistaként vagy szakvezetőként nehezebb beilleszkedni?
– Futballistaként sokkal könnyebb dolgom volt. A játékosnak csak egy folyamatba kell beilleszkednie – az adott projekten belül. Edzőként merőben más a helyzetem. Meg kell valósítanom egy elképzelést, fel kell építenem egy filozófiát, létre kell hoznom egy kultúrát, és meg kell győznöm elképzeléseim helyességéről a környezetemet. Hogy egy példával érzékeltessem mindezt: amíg játékosként beültettek egy autóba, és elvittek a célállomásig, edzőként nekem kell a kijelölt pontig elvezetnem a kocsit.

– Tekintve, hogy hároméves programmal érkezett Székesfehérvárra, adódik a kérdés: pillanatnyilag hol tart az a bizonyos gépjármű?
– Az autó átlépte a magyar határt, három országgal odébb vagyunk ahhoz képest, amit a legoptimistább elképzelések szerint is mostanra elterveztünk. Mindenki láthatja, mit értünk el nemzetközi szinten. A koncepció egyik leglényegesebb pontjának azt tekintettem, hogy értékeket teremtsünk a klubnál, úgy vélem, ezt már nagy részben sikerült elérnünk. Új vezetési szemléletet, új edzésmódszereket, új játékstílust kívántam meghonosítani, egyúttal elfogadtatni és megértetni ezeket, mert így fejlődhetünk. Az elfogadást illetően nagyon erősek vagyunk, és roppant büszke vagyok arra, amit elértünk. A kormánynál én ülök, de az elismerés a játékosaimat illeti. Meg kell emelnem a kalapom előttük, hogy ilyen messzire jutottunk el együtt.

A MAGYAROK IS SZÍVBŐL IMÁDJÁK A FUTBALLJUKAT

– Mintha az ön megítélése is változott volna az elmúlt másfél év alatt.
– Érzékelem, hogy vannak, akik nem kedvelnek vagy nem akarnak kedvelni a személyiségem vagy a származásom miatt. Ugyanakkor azt is érzem, hogy nagyon sokak véleménye megváltozott rólam. Elsőként a Videoton szurkolóiban tudatosult, hogy jót akarok a klubnak, egyben a magyar futballnak, azóta teljes mellszélességgel mögöttem, mögöttünk állnak. Mindemellett a labdarúgásból érkező emberek, más klubok szurkolói, sőt, a labdarúgáshoz nem túl közel álló emberek is egyre gyakrabban állítanak meg az utcán, és fejezik ki elismerésüket néhány kedves, szívmelengető szóval. Amilyen lelkesedéssel és rajongással beszélnek, abból nyilvánvalóvá vált számomra, Magyarországon imádják a futballt, az emberek szinte mindennél jobban vágynak a nagy győzelmekre, amiből következik, hogy a Videoton sikereit is a magukénak érzik. Ugyanakkor kaptam elismerést onnan is, ahonnan nem számítottam rá. A Magyar Labdarúgó-szövetség munkatársai közül többen is elismerően beszéltek a vezetői munkámról, igaz, volt olyan, aki hozzátette, hogy ezt csak nekem mondja el, nyilvánosan nem beszél róla. Megértettem, és tiszteletben is tartom ezt.

– Amúgy kinek a véleményére ad leginkább?
– A feleségemére. Mindig hozzá fordulok elsőként. Majd a lányomhoz. Egyebek mellett az őszinteség a nagy erényük, és ebből is erőt meríthetek. Mondják, ugye, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll, nos, én felettébb szerencsés vagyok, hiszen mögöttem kettő is sorakozik…

– Ami egy másik hátteret illet, eleinte magányosan küzdött a magyar játékvezetők ellen, később egyre több bajtársra lelt. Ma már kijelenthető, hogy megnyerte ezt a csatát?
– Senki sem nyert. Ez nem győzelem vagy vereség kérdése. A futballunk legyen jobb, más nem számít. Való igaz, nem kevés energiát áldoztam arra, hogy felhívjam a figyelmet a létező problémákra, de ezt azért tettem, mert az igazságosságnak ott kell lennie a labdarúgásban. Amikor végeredményt befolyásoló hibákat látok, amikor azt hallom, hogy nemzetközi szinten is jegyzett bírók beszélnek megengedhetetlen stílusban a játékosokkal, úgy érzem, harcolnom kell. Félreértés ne essék, nem magamért, hanem a játékosaimért és más játékosokért is, mert ez a történet mindenekelőtt róluk szól. Vallom ugyanis, hogy a sportág főszereplői nem a klubelnökök, nem az edzők, nem az újságírók, nem a szurkolók, de legfőképp nem a játékvezetők. Amikor a játékvezetőket kritizálom, akkor az arroganciájukat, a viselkedésüket kritizálom, és azt, hogy nem képesek felismerni a saját hibáikat. Úgy vélem, hibás döntést mindenki hozhat. Én ugyanúgy, mint a játékos, a klubvezető vagy akár a bíró is, hiszen ez emberi dolog. Azt azonban még egyszer hangsúlyozom, hogy a főszereplőknek a labdarúgóknak kell lenniük. Aki ebben a sportban dolgozik, annak tisztelnie, védelmeznie és segítenie kell a játékosokat! Azt viszont örömmel tapasztalom, hogy ma már nemcsak én emelem föl a szavamat ez ügyben, hanem mások is azon fáradoznak, hogy javuljon a helyzet.

A GYŐZTES MENTALITÁS VISZ MINDENKIT ELŐRE

– Ez sem hálás téma: tizenkét pont a hátrányuk a listavezető Győrrel szemben. A tavaszi tizenhárom forduló alatt ez ledolgozható?
– Ahogy már korábban is mondtam, a bajnokság eddigi részében rengeteg hiba befolyásolta a meccsek végeredményét. És nemcsak a Videoton mérkőzéseiről beszélek, más csapatokéról is. Ezek természetesen a bajnokság állását is befolyásolták. Szóval ez nem csupán rajtunk múlik, mert nemcsak nekünk kell nyernünk, hanem a vetélytársainknak is vereséget kell szenvedniük. A győztes mentalitás, ami a játékosokat és mindannyiunkat jellemez, segít minket abban, hogy magabiztosak legyünk, hogy jól játszunk és hogy nyerni tudjunk. Az éllovas előnye nagynak tűnik, de amíg matematikai esélyünk van, harcolunk a bajnoki címért.

– Elégedett?
– Igen, az vagyok. Felépítettem egy tervet, amely előreviszi a klubot, s a tulajdonossal, az ügyvezetővel és a munkatársaimmal együtt mindenkit meggyőztünk, hogy ezen az úton haladjunk együtt. Jelentős értékek vannak a klubfilozófiánkban, roppant erős győztes mentalitást képviselünk – ez tette lehetővé, hogy ezeket a rendkívül fontos eredményeket elérjük, hogy elismerjenek és tiszteljenek minket. Ezért elégedett vagyok. Nekem, a játékosoknak és mindegyikünknek csak arra kell vigyáznunk, hogy a siker ne szálljon a fejünkbe. Nem dőlhetünk hátra. Sohasem szabad elégedettnek lenni.

– Önt most éppen mi motiválja?
– Az, hogy a Videoton tovább fejlődjön. S vele együtt én is. Noha a játékoskarrierem befejezése után mindent elkövettem azért, hogy jó vezetőedző legyek, és sosem szégyelltem tanulni, még van szabad kapacitás a memóriatáramban. Tudja, a fejlődésben az a jó, hogy ez folyamat, amelynek csak eleje van, vége sosincs.

EZEN A PÁLYÁN NEM LÉTEZIK KÖTÖTT MUNKAIDŐ

– Az érkezése óta miben fejlődött leginkább a csapat?
– Taktikai érettségben. A játékosok megértették, hogyan lehetnek még jobbak. A profi háttérnek köszönhetően fizikailag éppúgy kiváló állapotban vannak, mint mentálisan. Habár napjaink futballjában ez majdhogynem minimum követelmény. Ahhoz, hogy te érj előbb a célba, a topon kell lenned. S szükség van olyan kötelékre is, amilyen Fehérváron kialakult tavaly nyár óta. Ha napról napra együtt dolgozol ugyanazokkal az emberekkel, meg kell tanulnod tisztelni a másikat. A tulajdonost ugyanúgy, mint a titkárnőt. Nálunk ez megvalósult. Ahogy az is, hogy a futballt közös szenvedélyként kezeljük. Itt nincs olyan, hogy négykor lejár a munkaidőm, és hazamegyek. Amíg van meló, addig melózunk.

– Szűkítsük le a kört önre: amióta a Videotonnál tevékenykedik, jobb edző lett?
– Ez nem vitás. Mint utaltam rá, sok mindent tanultam Magyarországon, mert mindig is folyamatosan fejlődni, tanulni akartam. Amit olvasok, amit látok, amit hallok, abból kiszűröm a számomra hasznos információkat. Szándék kérdése az egész.

– Az elmúlt hetekben angol és spanyol együtteseknél is felvetődött már a neve. Foglalkoztatják ezek a hírek?
– Természetesen. Mindig megtiszteltetés és elismerés, ha valaki érdeklődést tanúsít irántam. Ez egyfelől a munkám, másfelől a csapatom elismerése. Azt azonban leszögezem, hogy továbbra is csak a Videotonra fókuszálok.

A GYÖNYÖRŰ ÁLOM MÉG VALÓSÁG LEHET

– Szeretne egyszer nagycsapat, mondjuk az önt játékosként foglalkoztató Benfica, a Juventus vagy éppen a Dortmund kispadján ülni?
– Az értékrendemben nem létezik nagy- vagy kiscsapat, csupán jó vagy rossz projekt. Ha majd érkezik olyan ajánlat, amely mindenkinek minden szempontból megfelel, feltehetőleg elfogadom, ám amíg látom a játékosaimon, hogy fejlődni akarnak, amíg érzem bennük a hitet, addig rájuk koncentrálok.

– Csütörtök este az utolsó csoportmeccs vár önökre az Európa-ligában. Mit gondol, ez a harc lesz a végső
– Nyilván a továbbjutásról álmodunk, ám a realitásról nem szabad megfeledkeznünk. Mindenki tudja, honnan hová jutottunk el, és alakuljon bárhogy az utolsó játéknap, én már most roppant büszke vagyok a csapatomra. A legszebb az egészben, hogy az esélyünk még mindig megvan a továbblépésre, és ha a Sporting ellen mindenki a tudása legjavát nyújtja, megvalósulhat az álmunk.

JÖN A PIHENŐ, FEL KELL TÖLTENI AZ AKKUMULÁTORT

– A lisszaboni mérkőzés után jön a téli szünet. Várja már?
– Várom, bizony. Mostanra elfáradtam, muszáj feltölteni a lemerülőben lévő akkumulátort. A karácsony, a családi környezet erre tökéletes alkalmat kínál, úgyhogy tényleg várom már, hogy hazatérhessek.

– Képes lesz néhány napra kikapcsolni?
– Néhány napra? Azt nem hinném. De naponta néhány órára igen.