Pakson sem tudott győzni a Győri ETO

2010.10.22. 19:03
null
Hátrányból fordított a Paks a Győr ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Paks 2–1-re legyőzte a most már négy mérkőzés óta nyeretlen Győri ETO-t. A találkozón Faud Bugerra szerzett vezetést az ETO-nak, de Vayer Gábor szabadrúgása révén hamar egyenlítettek a hazaiak, majd Böde Dániel remek találatával meg is nyerték a találkozót.


A Győr az előző három bajnoki mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett, ráadásul Paksra látogatott Pintér Attila együttese, ahol az utóbbi években nem sok babér termett számára: a tolnaiaknál az utóbbi négy évben nem aratott győzelmet a győri csapat.

MESTERMÉRLEG
 

KIS KÁROLY (Paks): – Nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk! Az első félidőben nem az utóbbi időben megszokott támadójátékot nyújtottuk, ám a szünet után lendületesebbek voltunk, jól vittük végig a támadásokat, példa erre a második gól. A Győr jól kontrázó csapat, ezért fontos volt, hogy minden támadásunkat lövéssel fejezzük be. A második félidőben jól hajtottuk végre ezt a feladatot.

 

PINTÉR ATTILA (Győr): – Játékosaim mindent megtettek, normális volt a hozzáállásuk, talán az első félidőben a tervezettnél kevesebbet lőttünk kapura. Ha azt mondom, hogy a játékvezető nem adott meg nekünk egy százszázalékos tizenegyest, akkor rám fogják, hogy mindig ilyesmiben keresem a magyarázatot... A játékosaim úgy érzik, nem kapják meg az egyenlő feltételeket, érdemes megnézni, milyen lelkiállapotban vannak ettől. Még egyszer mondom, szerintem nem érdemeltünk vereséget.

Az első negyed órában egyik csapat sem alakított ki helyzetet, egyáltalán nem forogtak veszélyben a kapuk. A huszadik perc környékén a korábban Győrben játszó Vayer Gábor kétszer is veszélyeztetett: előbb 15 méterről leadott fejesét védte Sánta, majd balról, éles szögből lőtt a bal sarok mellé.

Az első félidőben egyértelműen a Paks volt aktívabb. Többnyire a vendégek térfelén zajlott a játék és a játékrész vége felé érett is a hazaiak gólja. A legnagyobb lehetőség Böde Dániel előtt adódott, aki némi szerencsével a kaputól 20 méterre került lövőhelyzetbe, jobb lábas lövése pedig alig kerülte el a jobb felső sarkot.

Sokat elárul a találkozóról, hogy az egyetlen komolyabb védést a győriek kapusa, Sánta mutatta be, aki Vayer 20 méterről leadott életerős lövését ütötte ki.

A második félidőben felpörgött a Győr. Ceolin kétszer is megdolgoztatta Csernyánszkit, majd a brazil remek passza után Völgyi játszott középre, de Fuad Bugerra lemaradt a labdáról. A 62. percben már nem maradt le semmiről Bugerra. Rati Alekszidze a saját térféléről indította egy fantasztikus labdával Bugerrát, aki 16 méterről a lemaradó Éger mellett a kapu közepébe lőtt. 0–1

Alig tíz percet kellett várni a Paks egyenlítésére. Az addig is legjobban játszó exgyőri Vayer végzett el a kaputól 20 méterre egy szabadrúgást. A középpályás csavarását Sánta nem tudta kiütni, csak beljebb tolni, így egyenlített a Paks. 1–1

Feszültek voltak a győriek, rögtön a gól után besárgult Sztanisics és Pilibatis is. Az ETO kicsit összezuhant, a Paks pedig belelendült. Az addig is veszélyes lövésekkel kitűnő Böde Kiss Tamás visszatett labdáját lőtte 20 méterről védhetetlenül a győriek kapujába. 2–1

A Győr immár négy mérkőzés óta nyeretlen, a Paks pedig elkezdett felzárkózni az élmezőnyhöz.


LABDARÚGÓ NB I 
11. FORDULÓ
Paks–Győri ETO 2–1 (Vayer a 74., Böde 79. ill., Bugerra 62.)
 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 10 7 2 1 21–10 +11  23
2. Kaposvári Rákóczi 10 6 1 3 17–11 +6  19
3. Ferencvárosi TC 10 6 1 3 17–15 +2  19
4. ZTE FC 10 5 2 3 18–13 +5  17
5. Paksi FC 11 5 2 4 18–15 +3  17
6. Budapest Honvéd 10 5 1 4 15–13 +2  16
7. Újpest FC 10 4 4 2 16–8 +8  16
8. DVSC-TEVA 10 4 3 3 18–15 +3  15
9. MTK Budapest 10 4 3 3 12–12 0 15
10. Lombard Pápa Termál FC 10 4 1 5 18–18 0 13
11. Vasas 10 4 1 5 16–21 –5  13
12. BFC Siófok 10 3 4 3 12–12 0 13
13. Győri ETO FC 11 3 3 5 13–13 0 12
14. Kecskeméti TE-ERECO 10 3 7 15–24 –9  9
15. Szolnoki MÁV FC 10 1 2 7 6–21 –15  5
16. Szombathelyi Haladás 10 4 6 8–19 –11  4
Legfrissebb hírek

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 perce

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
20 perce

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
43 perce

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
48 perce

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
49 perce

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
1 órája

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
1 órája

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
1 órája