Paksi sikerrel javította múlt heti bakiját a Honvéd

2010.10.02. 20:10
null
Egy góllal nyert Pakson a Honvéd (Fotó: Grnák László)
Címkék
A labdarúgó NB I 9. fordulójának egyik szombat esti mérkőzésén a Paks hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Budapest Honvédtól. Az első félidőben mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei, ám a gólhoz a Paks járt közelebb. A második 45 percben az iram visszaesett, lehetőségek is alig-alig voltak, végül a 82. percben a csereként beálló Bojtor László eldöntötte a három pont sorsát.

A hatodik helyen álló Budapest Honvéd a 11. Paks otthonában feledtette volna múlt heti, Pápa elleni otthoni 4–2-es vereségét. Azonban az utóbbi fordulókban az egyik legjobb teljesítményt a hazai zöld-fehérek nyújtották – három idegenbeli győzelem és egy döntetlen –, így Massimo Morales csapata nem számíthatott könnyű összecsapásra.

Az első tíz percben mindkét kapusnak szüksége volt az összes tudására. Előbb Vayer Gábor közeli löketét védte bravúrral Kemenes Szabolcs, majd az ellentámadásból Abbas Diengh próbálkozását is remek mozdulattal hárította Csernyánszki Norbert. A hazaiak ezután átvették a kezdeményezést.

Bartha László egy bedobás után a kapunak háttal állva felpörgette a labdát, de 10 méterről fölé ollózott, majd ismét a korábbi ferencvárosi középpályás került nagy helyzetbe, ezúttal az ötös sarkáról nem tudott a kapuba találni. A Honvéd inkább a széleken próbálkozott, de az utolsó pillanatokban mindig volt egy zöld-fehér játékos, aki szerelni vagy menteni tudott egy veszélyes próbálkozásnál.

Hiába a Paks jó formája és a kispestiek hatodik helye, a kidolgozott helyzetek ellenére tapogatózó játékot és unalmas első félidőt láthatott a közel 2000 néző.

A második játékrész elején inkább a mezőnyben pattogott a labda, a csendet végül Vayer Gábor törte meg, fordulásból alig kapu fölé küldve a labdát. Aztán egy veszélytelennek tűnő Honvéd-szöglet után a labda ide-oda pattogott a hazai kapu előtt, s a védők csak nagy nehezen tudtak felszabadítani.

Sokáig nem is történt semmi említésre érdemes, aztán a 82. percben – némileg a semmiből – megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Rufino cselezgetett a tizenhatos bal oldalán, majd középre adott, ahol a teljesen üresen érkező, csereként beálló Bojtor László öt méterről a kapuba lőtt. 0–1

A Paks már nem tudott válaszolni a hajrában esett gólra, így három szép vendégsiker után csalódást keltően futballozva egygólos vereséget szenvedett a Budapest Honvédtól.

LABDARÚGÓ NB I
 9. FORDULÓ

Paks–Budapest Honvéd 0–1 (Bojtor 82.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 9 6 2 1 19–9 +10  20
2. Kaposvári Rákóczi 8 5 1 2 15–10 +5  16
3. Budapest Honvéd 9 5 1 3 14–11 +3  16
4. Ferencvárosi TC 9 5 1 3 16–15 +1  16
5. MTK Budapest 8 4 2 2 12–10 +2  14
6. ZTE FC 9 4 2 3 14–13 +1  14
7. Újpest FC 9 3 4 2 13–7 +6  13
8. BFC Siófok 9 3 4 2 12–8 +4  13
9. Győri ETO FC 9 3 3 3 12–10 +2  12
10. DVSC-TEVA 8 3 2 3 15–14 +1  11
11. Paksi FC 8 3 2 3 11–12 –1  11
12. Lombard Pápa Termál FC 8 3 1 4 17–14 +3  10
13. Vasas 8 3 1 4 12–18 –6  10
14. Szolnoki MÁV FC 9 1 2 6 6–18 –12  5
15. Szombathelyi Haladás 8 – 4 4 7–15 –8  4
16. Kecskeméti TE-ERECO 8 1 – 7 12–23 –11  3

 

 

Legfrissebb hírek

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
9 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
10 perce

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
15 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
24 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
46 perce

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
57 perce

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
59 perce

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája