Paks: visszatér a csatár, együtt játszhat az ikertestvérével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.29. 19:34
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy három és fél évre szóló szerződést kötött a másodosztályú Gyirmót FC Győrt elhagyó 27 éves csatárral, Simon Andrással.

Simon András a 2014–2015-ös szezonban már szerepelt Pakson, igaz, egy sérülés miatt csak 14 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Ezt követően a Gyirmót FC Győrhöz szerződött, s innen most visszatér a Pakshoz, mellyel három és fél évre szóló szerződést kötött.

A 27 éves csatár így egy csapatban játszhat ikertestvérével, Simon Ádámmal, aki az ősszel szerződött Paksra a Haladástól.

„Azzal kezdem, hogy mindent köszönök a gyirmótiaknak. Szép emlékeket fogok őrizni a klubról, de úgy éreztem, hogy váltanom kell. Szerettem volna ismét az NB I-ben játszani, és Pakson erre lehetőségem nyílhat. Természetesen sokat nyomott a latban, hogy a testvérem is itt futballozik. Ugyanakkor már egy évet eltöltöttem itt, és tisztában voltam azzal, hogy Pakson jó körülmények vannak. Itt minden együtt van ahhoz, hogy csak a labdarúgásra koncentrálhasson egy játékos. Jó ismerősként köszöntött mindenki, olyan volt az egész, mintha csak tegnap váltunk volna el” – mondta Simon András a klubhonlapnak.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Fejes András(szabadon igazolhatóként), Simon András (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Jelena Richárd(Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók:Laczkó Zsolt(a Honvédnál volt kölcsönben, szerződést bontott)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
23 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00