Paks: Tomiszlav Szivics szerződést hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.03. 14:37
null
Tomiszlav Szivics továbbra is nagy kihívást lát a paksi munkában (Fotó: Török Attila)
Szerződést hosszabbított Tomiszlav Szivics vezetőedzővel a Paksi FC – adta hírül az NB I-es tolnai labdarúgócsapat hivatalos honlapja.

 

A kispadra ősszel, az idény közben érkező Tomiszlav Szivics jelenlegi szerződése a szezon végéig szól, de a klub kezdeményezésére a felek nem várták meg a lejártát, és már most újabb egy évre, a következő bajnokság végéig szóló megállapodást írtak alá. A szezont rosszul kezdő paksiak Sziviccsel feljebb kapaszkodtak a táblázaton, jelenleg a 8. helyen állnak.

„Jól érzem magam, és olyan kemény munkába kezdtünk bele, aminek kifutására kevés az idő nyárig. Ezért tehát a hosszabbítás – idézi a klub honlapja Szivicset. – Ősszel olyan klubhoz szerződtem, amelyik a közelmúltban érte el eddigi legnagyobb sikereit. Jelenleg azon dolgozunk, hogy hasonló szép eredményeket tudjunk elérni. Ehhez újra kellett kezdeni mindent, és ez nagyon nehéz dolog. Talán nehezebb feladat megismételni valami kimagaslót, mint először elérni azt. Már csak azért is, mert jóval erősebb, jóval jobb lett a magyar NB I, mint volt pár évvel ezelőtt. ...Mindent megteszek annak érdekében, hogy ismét olyan eredményt érjünk el, amire felkapja mindenki a fejét, és amire büszkék lehetünk.”

Szivics kitért arra is, hogy a kijelölt célok eléréséhez nyáron újabb igazolásokra lesz szükség, ugyanakkor aláhúzta: a keret létszámra megfelelő, több tehetséges fiatal is található benne, akik még nem feltétlen állják meg a helyüket az élvonalban, de idővel majd megállják. A vezetőedző dióhéjban összefoglalta eddigi paksi időszaka legjeit:

„Egyértelműen az Újpest elleni hat nullás siker a legszebb, de azért a Debrecen legyőzése is a szép emlékek közé tartozik. A másik oldalon pedig a Kaposvár elleni itthoni vereség az, ami nagyon rosszul esett. Rosszabbul, mint a Honvéd elleni, mert utóbbin jól játszottunk, és bár az első negyedórában kaptunk két gólt, mégsem tudok rosszat mondani a fiúkról. A Kaposvár ellen azonban rosszul játszottunk, nem tették oda magukat a játékosok.”

„Tomiszlav Szivicset azért szerződtettük, hogy Pakson egy olyan csapatot alakítson ki, amelyik hosszú távon az élvonal első feléhez tud tartozni. Az eddigi munkájával maximálisan elégedettek vagyunk, ezért döntöttünk a hosszabbítás mellett” – kommentálta a bejelentést Haraszti Zsolt, az MVM Paks ügyvezetője.

Legfrissebb hírek

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
6 órája

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
14 órája

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 13:09

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44
Ezek is érdekelhetik