Paks: nincs konkrétum Kovács Gábor ügyében

2015.01.12. 08:58
A Paks várakozás feletti szereplésének egyik kulcsfigurája Kovács Gábor, aki az ősszel csapata valamennyi bajnoki meccsét végigjátszotta, és hogy a teljesítményét nem érheti kritika, azt az is bizonyítja, hogy az általa irányított paksi védelemnél csupán a Videoton, a Debrecen és az Újpest hátsó alakzata kapott kevesebb gólt az őszi idényben.

„Sajnos, a Nyíregyháza elleni mérkőzést sárga lapok miatt ki kell hagynom, vagyis úgy kell a felkészülésnek nekivágnunk, hogy az első összecsapást biztosan nélkülem vívja meg a csapat – mondta a Nemzeti Sportnak Kovács Gábor. – Tudok róla, hogy több együttesnél is felvetődött a nevem, konkrétumokról azonban nem tudok beszámolni. Jól érzem magam Pakson, de ha olyan ajánlat fut be, amely előrelépést jelent és a klub is jól jár vele, akkor a fejlődésem érdekében már télen is lépek. Pályafutásom legjobb fél éve van mögöttem, de egyelőre csak a hétfőn kezdődő felkészülésre koncentrálok.”

A Nemzeti Sport információi szerint Kovács Gábort a Diósgyőri VTK-hoz, a Nyíregyháza Spartacushoz és a Puskás Akadémiához is csábítják.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: Wittrédi Dávid (PMFC, szabadon igazolható)
Távozók: Fiola Attila (PAFC)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
–
Távozhatnak: Kovács Gábor (érdeklődnek iránta: DVTK, Nyíregyháza, PAFC)

 

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34